Hirdetés

Vallásos lelkülettel ünnepeltek

HN-információ
Hálaadó szentmisével, a pünkösdi csíksomlyói zarándoklatot bemutató fotókiállítással, valamint tematikus imasétával ünnepelték szentháromság vasárnapját Gyergyóalfaluban. A község búcsús ünnepnapja köré idén sem szerveztek falunapokat, így még hangsúlyosabbá vált annak vallásos jelentősége. 235 évvel ezelőtt, szentháromság ünnepén szentelte fel gróf Batthyány Ignác erdélyi püspök a falu harmadik templomát, ezért tartanak évről-évre búcsús ünnepet ezen a napon, megőrizve ugyanakkor az első román kori templom védőszentjét, Antiókhiai Szent Margitot, valamint a második templom védőszentjeit is, Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostolokat. A szabadtéri oltárnál végzett ünnepi szentmisét követően a templomkertben az érdeklődők megtekinthették a Hazajöttünk című, Török Zoltán felvételeiből összeállított fotókiállítást. A száz fényképből álló, a pünkösdi gyalogos zarándoklat hangulatát visszaadó alkotásokat négy év munkáiból válogatta össze a szerző. Török Zoltán ennyiszer kísérte el gyalogosan az alfalvi keresztalját a csíksomlyói búcsúra és haza: élményeit, benyomásait megörökítette, majd a több, mint tizenegyezer fotót átválogatva mutatta meg a legjobbakat az érdeklődőknek. A Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ által szervezett kiállítást Balázs József festőművész méltatta, aki zarándokként, az élmények átélőjeként ez alkalommal is hangsúlyozta a gyergyóalfalviak szerepét és feladatát a búcsújárás eddigi évszázadaiban és a jövőben. Amikor Csíksomlyóra indulunk, előttünk kell álljon István pap dicsősége, - aki fogadalmat tett, hogy minden évben elvezeti népét a Szűzanyához - ,a kötelességtudat, és a dicsőség, amely egy talentum is számunkra Istentől, ugyanakkor kötelez is, hogy őseink szellemében járjuk ezt az utat – fogalmazott Balázs József. A helyi fiatalokból álló Kiáltó Kövek Egyesülete tematikus imalabirintussal tette még ünnepibbé a község búcsúját. Az imaút azt érzékelteti a hívővel, hogy Istent megtalálni nem könnyű, lehetnek a keresés során zsákutcák, kitérők. A ferences lelkiségű kezdeményezést próbáltuk egyszerűsített formában megvalósítani és tematizálni, bemutatni általa a “Szentháromság egy isten” igazságát. Az útnak három állomása van, ezeken keresztül próbáljuk megvallani a hitünket – ismertette röviden a Petőfi Sándor Művelődési Házban végigjárható imalabirintus fogalmát Gál Levente, az egyesület vezetője. Hozzátette: a 10 perc alatt végigjárható interaktív út érdekessége abban rejlik, ahogyan a legtöbb érzékszervünkre hatással van, amelyek által még inkább bekapcsol bennünket a légkörébe. A labirintus bejárására reggeltől késő délutánig volt lehetőségük az érdeklődőknek, sokan voltak kíváncsiak a hitük megvallásának ezen módjára.

Boncina-Székely Szidónia



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!