Hirdetés

Vakáció?

HN-információ
Sokáig azt hittem, hogy a vakáció = szabadság. Azaz ami a felnőttnek a szabadságot jelenti, az a diákoknak a vakáció. De tévedtem, mint sokszor, most is naív voltam. Vagy még vagyok. Előre azt hittem, az én értelmezésemben a vakáció az tanulásmentes iskolaidőszakot jelent. De ezúttal is csalódnom kellett, ahogyan több száz vagy tán több ezer diák. Hamar felütöttem a magyar értelmező szótárt, amiben a vakáció után ez áll: az iskolai tanítás hosszabb-rövidebb ideig való szünetelése; iskolai szünet; valamely folytatólagos megszabott munkának, hivatali működésnek időszaki szünetelése, illetve a szünetben való pihenés, üdülés. Mivel a diák munkája a tanulás, a vakáció meg iskolai szünetet, és ezáltal a szünetben való pihenést jelenti, én úgy értelmezem, hogy a vakációs házi feladatokkal ellehetetlenítik a pihenést, üdülést. A tavaszi vakáció kéthetes. A két hét alatt arra kellene törekednie minden szülőnek, hogy a gyerek kipihenje a félév közötti egyhetes vakációt követő kilenchetes tanulási időszakot és felkészüljön a tanévzáróig tartó hathetes tanulási időszakra, amely tele lesz dolgozatírásokkal. Sok tanártól hallom, hogy a mai gyerekek túl puhányok, túlsúlyosak, lusták, nem játszanak a szabadban, inkább a tévét, a számítógépet és az okostelefonjaikat bámulják, nyomkodják. Éppen ezért arra kérték a vakáció előtt a szülőket, töltsenek sok időt a gyerekekkel, játsszanak velük a szabadban, hadd mozogjon az a lány vagy fiú, mert jót tesz neki a friss levegő. Erre azzal szembesülök, hogy a gyerek nem várja a vakációt. Házidolgozat három tantárgyból, feladatlapok egy másikból, tanulás egy harmadikból, háziolvasmány, mi több, verstanulás vár a diákra a vakáció ideje alatt. Esélyt sem adnak, hogy esetleg egy hosszabb kirándulást tervezzen a szülő, mert két hátizsáknyi könyvet, füzetet kellene magukkal vinniük arra az időszakra, amit amúgy pihenéssel, játékkal kellene töltsön a diák. Ehelyett a vakáció pont úgy zajlik, mintha iskolai tanítás lenne, a különbség csak annyi, hogy a gyerek nem jár el a suliba, hanem ül otthon és tanul, reggeltől estig. Nesze neked, pihenés! Kopacz Gyula


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!