Hirdetés

Vádemelés a kórházi korrupciós ügyben

HN-információ
Közleményben adta hírül az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), hogy elkészült a vádirat a decemberben letartóztatott székelyudvarhelyi kórházigazgató és két munkatársa ügyében. Hivatalbeli visszaéléssel és kenőpénz elfogadásának bűncselekményével vádolják őket. A vádirat elkészültéről szóló közlemény megerősíti, hogy a tavalyi év áprilisa és decembere között történtek azok a bűncselekmények, amelyek miatt előzetes letartóztatásba, majd házi őrizetbe került Lukács Antal, a székelyudvarhelyi kórház menedzser-igazgatója, Bálint Enikő közbeszerzési referens és Barczán László raktáros. A vád szerint a közbeszerzési eljárások megkerülésével, illetve megszegésével, kenőpénzért cserébe túlárazott, szükségtelen vagy nem megfelelő minőségű egészségügyi felszereléseket szereztek be a brassói Chantel Sante cégtől, ez utóbbi vezetőségének és munkatársai egy részének is a bíróság előtt kell felelne tetteiért. Lukács Antalt (aki a jelzett időszakban a kórház igazgatótanácsának tagja is volt) négyrendbeli hivatali visszaéléssel és négyrendbeli kenőpénz-elfogadással, illetve befolyás vásárlásával gyanúsítják, Bálint Enikőt ugyanezen vádpontokkal állítják bíróság elé, míg Barczán Lászlót kétrendbeli hivatali visszaéléssel és kétrendbeli kenőpénz-elfogadással vádolják. A DNA honlapján tegnap nyilvánosságra hozott közlemény konkrét részleteket is közöl a vizsgált ügyről. Kiderül, hogy a brassói üzletember, az említett cég tulajdonosa mindhárom gyanúsítottnak pénzt ajánlott fel a törvénytelenül megkötött üzletekért cserébe. Lukács Antal 30 ezer eurót kapott, amelyből 20 ezer euró egy 2 136 707 lejre értékelt üzlet utáni 20 százalékos részesedésből származhat, maga a részesedés végösszege 89 ezer euró lett volna. A két másik említett vádlott hasonló ígéreteket, illetve egyéb meg nem érdemelt előnyöket kaphatott a brassói üzletembertől, ezeket ez idáig még nem számszerűsítették. Ezekkel a tettekkel a vádlottak több mint kétmillió lejes kárt okoztak a székelyudvarhelyi kórháznak. A DNA átadta az ügyet a brassói bíróságnak.

HN-információ



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!