V.Gheorghiță: 4,3 millió személy kapta meg legalább az első adagot az oltásból

Fotó:udvarhely.ro

Romániában már kialakult valamiféle közösségi immunitás a koronavírussal szemben, ami egyrészt az átoltottságnak, másrészt annak köszönhető, hogy sokan átestek már a betegségen – jelentette ki szombaton az oltási kampány koordinátora.

Valeriu Gheorghiţă szerint 30-35, vagy akár 50 százalékra tehető azok aránya, akik oltás vagy megfertőződés révén ellenállást szereztek a koronavírussal szemben, ez megmagyarázza, miért minősül jelenleg zöld zónának Románia 0,5 százalékos lakosságarányos esetszámmal.

A szakember szerint az oltási kampány kezdetétől eltelt több, mint öt hónapban mintegy 4,3 millió személy kapta meg legalább az első adagot a koronavírus elleni oltásból, ami havi 840.000 – 850.000 ezer, egy dózissal beoltott személyt jelent.

Gheorghiţă rámutatott, az elkövetkezőkben a helyi hatóságok feladata lesz hozzáférhetővé tenni az oltást az azt igénylők számára. A kampány koordinátora szerint az oltás első adagját igénylők számának az utóbbi napokban jegyzett csökkenése nem jelenti azt, hogy csökken az oltási hajlandóság. “Egyszerűen közelebb kell vinni a vakcinát mindazokhoz, akik beoltatnák magukat, az eddigi eljárások azonban nem voltak összeegyeztethetők a programjukkal” – fogalmazott.

 

Forrás: Agerpres