V. Duna-delta expedíció – Kocsis Miska-emléktúra

FOTÓ: SZŐKE ÉVA

Egy hét tömény, életre szóló élmény, három az egyben „programcsomag”, amely tartalmazott hegyi szakaszt, deltavidéket és tengerpartot egyaránt, röviden, tömören így lehetne jellemezni a Csíkszéki Erdélyi Kárpát-Egyesület május végi egyhetes túráját, amelyet Kocsis György szervezett, alaposan előkészítve ennek minden részletét.
Túravezetőnk idén édesapjának állított emléket ezzel a programmal, ugyanis évekkel ezelőtt ő volt az, aki először elkalauzolta fiát erre az egyedülálló vidékre. Most is elkísért minket, csak más módon, a magasságból mosolygott ránk, mert úgy tartják, hogy amikor ilyen gyönyörű idő van, amilyenben nekünk volt részünk az elmúlt egy hét alatt, akkor az égiek is velünk örvendeznek.
Ez már az ötödik alkalom, amikor a Csíkszéki Erdélyi Kárpát-Egyesület (CsEKE) szervezésében lehetőség van eljutni Dobrudzsa térségébe. Számomra ez volt az első ilyen expedíció, amikor olyan helyeket kerestünk fel, amelyek eddig ismeretlenek voltak, így minden mozzanata maga a csoda volt, az újdonság varázsával kecsegtetett.
Első nap, a hét kezdetén, hajnali 5 órakor indultunk Csíkszeredából két kisbusszal, Szépvízen még csatlakoztak hozzánk. A Tatros folyón többször is átkeltünk, próbáltuk megszámolni, hogy hányszor, talán tizenháromszor is keresztezte utunkat. A gyimesbükki ezeréves határt még a reggeli derengésben találtuk. Brăila határában, ahonnan még a galaci kombinát építményei is látszanak, a hívogató pipacsmező gyönyörű látványának nem tudtunk ellenállni, egy fotózásnyi szünetet tartottunk. Dél körül érkeztünk meg gyalogtúránk helyszínére, Măcin településre, ahol a helyi turisztikai információs irodánál kiváltottuk a belépőnket a Măcin-hegység Nemzeti Parkba. A Măcin-hegység Nemzeti Park egy természetvédelmi terület Tulcea megyében, melynek területe 11 151 hektár, a természetes élőhelyek védelmét szolgálja és számos természeti látványossággal szolgál az érdeklődők számára. Olyan látványos geológiai formációkat tartalmaz, amelyek megközelítőleg 255 millió évvel ezelőtt keletkeztek. Ahogy túravezetőnk említette, itt Dobrudzsában találhatók Európa legöregebb hegyei, ugyanakkor itt van a Duna deltája, amely kialakulását tekintve az egyik legfiatalabb természeti képződmény.
A Pricopan tömbje a Măcin-hegység gerincének egyik leglátványosabb szakasza, hatalmas gránittömbökkel, helyenként kiemelkedő, csipkézett sziklaformációkkal és csodálatos panorámával a környező medencékre és a Dunára. A kék sáv turistajelzéssel ellátott útvonal a hegy lábánál kialakított pihenőhelytől indul, az Izvorul Tămăduirii kolostor szomszédságából, melynek közelében található a Fântâna de Leac nevet viselő forrás, a kápolnával. 13 órakor, amikor már mindannyian együtt voltunk, málháinkat a hátunkra emelve elindultunk hegynek felfelé. A nap ragyogott, a hátunk mögül fújó szellő segített minket a haladásban, ami jól jött, mert nagy rakományainkkal csak lassan tudtunk lépegetni a meredek ösvényen. Ahogy haladtunk, mind többet láttunk az alattunk elterülő medencékből, egyesek a Pricopan csúcskereszthez is kimásztak, mások addig a gazdag növényvilágot csodálták. Közben újabb kisebb-nagyobb csúcsokat másztunk meg, elértük a dobrudzsai szfinxet, és izgatottan vártuk a percet, amikor először megpillantjuk az első szárazföldi teknőst dobrudzsai élőhelyén, a Măcin-hegységben.
A csúcsról lefelé tartva mindenki pásztázta a füves oldalt és 16.45-kor jött el az a pillanat, amikor rátaláltunk az első példányra a virágzó margaréták között. Nagy volt az öröm, boldogsággal töltött el, hogy beteljesülhetett ez a régóta dédelgetett álmom, teknőssel találkozni természetes környezetében, a hegyen.
Fás legelőn folytattuk utunkat, mígnem elérkeztünk egy tölgyekkel szegélyezett tisztásra, ahol minden üde zöld volt, zsenge, derékaljnak megfelelő a fáradt vándor számára. Itt táboroztunk, miután feltérképeztük a terepet, hallgattuk a közeli erdő lakóinak hangjait és a tücskök ciripelését. Még egy rövid egyeztetés következett a másnapi tervekről, aztán mindenki elvonult pihenni.
A hajnali ébredés, hosszúra nyúlt utazás és egész napos menetelés után nem volt szükség ringatásra, hamar álomra szenderültünk. Második nap reggelére 9 órára tűztük ki az indulást, de már ezt megelőzően elkészült a reggel is jókedvű társaság. Összecsomagoltuk mobilis hajlékunkat, magunkra vettük a felszerelést és folytattuk az expedíciót. Az erdő szélén kialakított pihenőhelytől, enyhe kaptatón, végig lombkoronák alatt haladtunk. Útközben találtunk egy pihenőt tartó éjjeli pávaszemet. Ahogy haladtunk az erdő mélyében, a szebbnél szebb bazsarózsákból egyre több mutatkozott. Észre sem vettük, hogy milyen hamar elfogyott az út, még nem jelezte a delet az óra, s mi már megérkeztünk a következő táborhoz, az Olaszok kútja elnevezésű helyre, ahol friss forrásvízzel olthattuk szomjunkat. Gömb formájú, nagy gránittömbök sorakoztak ezen a helyen, mint valami elvarázsolt teknősök. Innen nagyon szépen látszott a medence, közepén Greci településsel, mellettünk pedig a dobrudzsai hegyvidék legmagasabb pontja emelkedett. Ennek megmászására készültünk, most már könnyedén, csomagok nélkül vágtunk neki a meredek oldalnak. Greci településről kék háromszög jelzés vezet a Măcin-hegység legmagasabb pontjára, érintve az említett Olaszok kútja frissítőpontot.
Harmadik nap reggelén búcsút vettünk a hegytől, és a kék háromszög turistajelzést követve beereszkedtünk Greci településre. A faluba érve szerettük volna megtekinteni az Öko-múzeumot, de sajnos nem sikerült bebocsátást nyerni, így tovább indultunk.
A célállomás Gura Portiţei, egy egyedülálló hely Európában, ahol a Fekete-tenger a Duna-Deltával találkozik, csodálatos természeti környezetet kialakítva. Közel kétórás utazást követően megérkeztünk Jurilovca településre. Itt feltöltöttük tartalékainkat, és vízre szálltunk, ahhoz, hogy eljussunk a homokos földsávon kialakított egykori halászfaluba. A Goloviţa-tó víztükrét húsz percen keresztül szántotta motoros csónakunk, míg átért a túlsó partra. Nádfedeles kis házikókban lehet megszállni, de mi a vándorló életformát követve kissé távolabb, egy homokos partszakaszon húzzuk fel hajlékainkat a hátralévő időszakra. A nap felénél tartunk, és már áll a sátortábor, mi pedig szabad programot kapunk. Estére ismét összegyűl a társaság egy jó hangulatú találkozásra, nótázásra, ami rendszeres programmá válik esténként.
Negyedik napon már lehetett gyönyörködni a tengerből felbukkanó napkorong látványában. Annyira csodálatos, ahogy a nap születik, hogy ezt az élményt minden napnak hajnalán meg kellett ismételni. Mindegyik pitymallat páratlan volt, feledhetetlen.
A negyedik nap a deltáról szólt. Egy hosszúra nyúlt földnyelven, a magasfeszültségi oszlopokat követve indultunk gyalogosan a delta világát felfedezni. Jó sokat gyalogoltunk a párás melegben, hogy ebédre elérjünk egy halásztanyára, ami egy zsiliprendszer közelében lett kialakítva, és csak úgy tudtuk megközelíteni, ha a házigazdák értünk jöttek csónakkal. Kétórányi gyaloglást és a vízi út átszelését követően az ebéd helyszínére érkeztünk. A finom illatok már érződtek a levegőben, az udvaron terített asztal, egy hatalmas üstben gőzölgött a több halfajtából készült halcsorba, melyhez a hozzávalókat pár órával korábban halászták ki. Először ennek a csorbának a levét kaptuk a tányérjainkba, a főtt halakat külön szedték, hogy mindenki kedvére tehessen ezekből, borscslével, fokhagymakrémmel és lestyánlevéllel lehetett ízesíteni az étket, ezután ropogós sült hal következett, olyan ízletesen elkészítve, hogy még az is megnyalta a tíz ujját, aki nincs hozzászokva a gyakori halfogyasztáshoz. Ötödik nap hajnalán napkeltét nézni a tenger partján újra nagy élményt jelentett. Mai programunk a Duna-Delta vízi világának újabb csodáit tárta elénk. Délelőtt vártak ránk a motoros csónakok, amelyekkel a kikötőből sűrű nádas szegélyezte vízi ösvényt követve jutottunk ki a nyílt vízre. A Goloviţa-tavat átszelve a Razim-tavat is érintettük, kis sziklás szigetek mellett haladtunk el. Hajóskapitányunk említette, hogy ez a legmagasabb tengerszint feletti pont ebben a térségben. Visszafelé hajóztunk, és megközelítettünk egy alig látható, keskeny földnyelvet, ahol madarak sorakoztak, majd következtek a szűkebb vízi járatok, a tegnapról ismert zsiliprendszert is elértük, és a nyílt víz közepén távolabbról egy nagyobbacska szigetet kémleltünk, ahol a pelikánok költőhelye volt, valóságos óvodával. Partra szálltunk, és időztünk egy keveset ezen a helyen, majd az ismert útvonalon visszavittek a kikötőbe közel kétórás hajókázást követően. A tanácskozók ma hamarabb összeültek, nem vártuk meg az estét, mint máskor, mert fontos bejelentenivaló következett. Délután érkezett a jó hír, hogy túravezetőink nagyszülők lettek, amit meg is ünnepeltünk.
Egyre gyorsabban kezdtek fogyni a napok, úgy tűnt, hogy csak nemrég érkeztünk, s máris az egyhetes programunk végéhez közeledünk, a hatodik naphoz érkeztünk. Egész éjjel heves szél tépázta sátrainkat, reggel is erős széllökések voltak, a tenger vize viszont teljesen kisimult, eltűntek a hullámok, minél inkább mutogatta a szél az erejét, a tenger annál nyugodtabb maradt. Jó alkalom kínálkozott a parti sétához, először a déli partot, majd az északit is sikerült becserkészni, számos különleges növényfajt fedezve fel a part vonalán. Délutánra összegyűlt csapatunk, vízibiciklizés volt a program túravezetőnk jóvoltából, majd pihenés és készülődés a másnapi utazáshoz.
Elérkezett a hetedik nap, hihetetlenül hamar eltelt ez a hét, ami számos életre szóló élményt kínált nekünk, távol a világ zajától. Korán reggel még egy utolsó alkalom kínálkozott a napfelkelte látványának elraktározására, volt aki a tenger vizének simogatását sem akarta kihagyni a hosszú út előtt, aztán a pakolásé volt a főszerep, sátorbontás és búcsú a nagy víztükörtől. A kikötőben már vártak ránk a kishajók, amelyek hamar visszarepítettek a valóságba. Jurilovcan még esküvőre összegyűlt helyieket is láthattunk, ez is egy érdekes színfolt volt a soknemzetiségű dobrudzsai régióban.
Az érzékszerveinket kényeztető hatások, az új ismeretek, amelyekkel gazdagodtunk, a sok élmény, amelyet összegyűjtöttünk, még raktározódnak, hogy legyen amihez nyúlni a szürke hétköznapokon és legyen amiről mesélni az unokáknak. Hálás vagyok, hogy részese lehettem ennek a sok csodának, köszönetem a csapatunk nevében a túravezetőnek a nagyszerű program megszervezéséért.

Péterffy Ágnes-Katalin