Hirdetés

Útjára indították a megye faluképvédelmi programját

HN-információ
Azonnali tanácsülésen hozott döntéseket június 3-án, pénteken reggel Hargita Megye Tanácsának testülete. Útjára indították a megyei önkormányzat faluképvédelmi programját, és több más napirendi pont mellett beszámoltak azokról az értékmegőrző tevékenységekről, amelyeket Pest megyével közösen valósítottak meg. Az ülésen elindított faluképvédelmi program révén az intézmény folytatja érték- és faluképmegőrző tevékenységét megyeszerte, építészek bevonásával. A napirendi pontok között szerepelt az egyházi együttműködési program is: idén is több ilyen jellegű, fiatalok szereplésével megvalósuló tevékenységet támogat a megyei önkormányzat. A testület Vasláb számára szavazott meg támogatást a jövedelemadó visszaosztásából, valamint 207 ezer lejt hagyott jóvá a marosfői járdák bővítésére. 120 ezer lejt fogadtak el a Marosfőt és Vaslábot érintő útszakasz megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére, az útszakasz a 2019-ben bekövetkezett árvíz miatt rongálódott meg. A péntek reggeli ülésen tiszteletét tette Szabó István, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke is. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke beszámolt azon értékmegőrző tevékenységekről, amelyeket a 25 éves testvérkapcsolat által valósítottak meg. Szabó István felhívta a figyelmet a Pest Megyei Értéktár vándorkiállítására, amelynek megnyitójára június 5-én, vasárnap 12.30-kor kerül sor Csíkszépvízen, a Székely Határőr Emlékközpont előtti téren.

HN-információ



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!