Út a nehéz múltból a reményteljes jövőbe

Elsősorban a szülői szeretet hiányzik ezeknek a gyerekeknek. Nagyon sok szülő alkoholista lesz, ezért elhanyagolja gyermekét. Ezt mondta minap Gyűjtő Kurkó Enikő, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyimesbükki Vigasztaló Szentlélek otthonának vezetője, aki fiatalkora ellenére sok nehézséget megtapasztalt, így került kapcsolatba az alapítvánnyal. Minap lapunk megkeresésére bemutatta, hogyan működik a keleti végeken a 25 gyereknek otthont adó gyermekvédelmi központjuk.

Minap a Gyimesben jártunk, egészen pontosan a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Vigasztaló Szentlélek Gyermekvédelmi Központba látogattunk. Szívélyes vendéglátóink, Gyűjtő István és felesége, Gyűjtő Kurkó Enikő nem bolondgombával – ahogyan a népdal mondja – vártak, hanem egy jó erős, ízletes kávéval. S míg azt kortyolgattuk, közben elmondták, hogy 13 éve működik Gyimesbükkben a nehéz sorsú gyerekeket felkaroló otthon, ők csupán három éve vették át az irányítását. Három gyerekükkel együtt összesen 25, 6 és 18 év közötti gyereket nevelnek. Az otthon lakói zömében gyimesiek, de van közöttük csíkszeredai és székelyszentkirályi származású is.
– Iskolaidőben átlagosak a napjaink. A reggeli ébresztés után ágyvetés, majd mosakodás, öltözés, reggeli- és tízórai-készítés következik, majd elindulnak iskolába a gyerekek. Ebéd után este hat, fél hétig tanulunk, utána fürdés – mondta Gyűjtő Kurkó Enikő.
Férje hozzátette: ha a tanulás után még belefér a gyerekek idejébe, akkor az udvaron is játszadozhatnak egy keveset. Ezt azonban főként az elemisták engedhetik meg maguknak, hiszen a nagyobbaknak sokkal több a tanulnivalójuk. Különben a nagyobb gyerekek szívesen segítenek a kisebbeknek a házi feladatok elkészítésében, jegyezte meg Gyűjtő István, aki közben el is köszönt tőlünk, hiszen a legkisebb gyerekekért indult az iskolába. Felesége elmondta, munkájukat egy szakácsnő és egy nevelőnő is segíti. Megjegyezte, szinte kivétel nélkül kihívással néznek szembe, amikor új lakót fogadnak be az otthonba.
– A legnehezebb az, hogy amikor ide bekerül egy gyermek, hozzá kell szokjon az itteni rendszerhez. Amelyik gyermek olyan családból jön, hogy otthon nem szokás tanulni, rendet rakni vagy nincs órára pontosan reggeli, ebéd és vacsora, azt nagyon nehéz ehhez szoktatni, de sokszor még arra is nehéz megszoktatni őket, hogy naponta kell tisztálkodni. Van akinek, már két hét után sikerül alkalmazkodnia, de akadnak olyanok is, akiknek három-négy hónapba telik – mondta az otthon vezetője. Hozzátette: időnként akad egy huncutabb gyerek, akivel nehezebb megtalálni a közös hangot és annyi „baj” van vele, mint 10-15 társával, de általában csendesek és szófogadók, különös probléma egyikükkel sincs. Az alapítvány otthonainak többsége kisebb gazdasággal is rendelkezik. Gyimesbükkben csupán egy kis veteményeskert van, a háztáji gazdaságban két disznót, illetve majorságot tartanak. Ezek gondozásába a fiatalokat is bevonják, mindazért, hogy szemléltessék, ha valamit szeretnének elérni, azért meg kell dolgozni.
– Szeretik végezni a fiatalok a ház körüli munkákat, de ennél nagyobb gazdálkodást nem igazán tudunk vállalni, mert nincs lehetőségünk takarmány vagy bármi más beszerzésére – tette hozzá Enikő, akit arról is kérdeztük, hogyan lett az alapítvány nevelője.
Röviden csak annyit válaszolt: „A sors hozta így.” Majd elmondta, őt is nevelőszülők nevelték.
– Végül is nem ezeridegenek, hanem édesapám unokatestvéréék neveltek. Tizenegy éves voltam, amikor úgy döntöttek a nagyobbak: a rendőrség, az iskolaigazgató, a plébános stb., hogy nekem úgy lesz a legjobb, hogyha abból a közegből kivesznek, amelyben addig éltem, és nem a gyermekvédelem kezére adnak. Egy nénihez akartak elvinni, csak nem egyeztem bele – mondta Enikő, akit végül azok a rokonai fogadtak be, akiket ő javasolt. Könnyes szemmel, elcsukló hangon hozzátette: kezdetben arról volt szó, hogy csupán négy-öt napra fogadják be, végül nyolc évig segítették nevelőszülei, akikkel jelenleg is tartja a kapcsolatot, és hálás mindazért a szeretetért, amelyet tőlük kapott.
– Amikor mindezeket átéltem, nehéz volt, de végül eltöltött az öröm és az az önbizalom, hogy most már én is az átlagos gyermekek közé tartozok, mert például normálisan fel vagyok öltöztetve. Amikor olyan gyerek kerül ide az otthonba, akinek története az én múltamra is emlékeztet, az lelkileg egy kicsit padlóra küld – mondta a Vigasztaló Szentlélek otthon vezetője.
Hozzátette: a Dévai Szent Ferenc Alapítvánnyal is egy nagyon nehéz helyzet hozta kapcsolatba. Előző házassága kudarcba fulladt, terrorizáló férje miatt kérte az alapítvány segítségét. Csaba testvér közbenjárására a medgyesi plébánia szakácsnője lett. Az ott szolgáló plébános halála után a plébániaépületet az alapítvány kapta meg. Enikő három gyermekével négy évig dolgozott ott, és közben ott ismerte meg a csíkbánkfalvi származású Gyűjtő Istvánt – mostani férjét –, aki építőmunkásként a plébánia felújításán dolgozott. Gyűjtő István így lett Enikő gyerekeinek és a gyimesbükki otthon neveltjeinek édesapja. Terveik szerint három évvel ezelőtt Csíkbánkfalvára költöztek volna, de ekkor Csaba testvér arra kérte, vállalják el a gyimesbükki otthon vezetését. Igent mondtak a felkérésre, de csupán addig vállalják, amíg szívvel-lélekkel tudják végezni feladatukat, mert ha egyszer úgy érzik, hogy lelkileg kiégtek, akkor visszavonulnak, hiszen az már sem nekik, sem pedig a gyerekeknek nem jó – tette hozzá Enikő. Megjegyezte: élete nehézségeit az ima segítette elviselni.
– Van, amikor olyan szülővel találkozom, mint az én édesapám, és a gyermeket olyannak látom, mint amilyen én voltam, és van olyan is, amikor az anyámból is kapok egy darabot, ezt az iszákos fehérnépeknél kapom meg. Amikor látom, hogy egy anya iszik, attól nagyon-nagyon ki tudok borulni. Lehet, hogy azért, mert nem tudom elfogadni, hogy nem tudott odaállni a gyermeke mellé, mert az alkoholnak adta magát. Én sem voltam könnyebb helyzetben, de három gyermekkel valahogy talpra álltam. Segítséggel, de meg tudtam oldani, hogy ne adjam magam az italnak, a gyermekeimet nem taszítottam el magamtól, és nem mentem arra, amerre gondoltam, hanem kitartottam mellettük – hangsúlyozta Enikő.
Azt is megjegyezte, a feladatuk elvégzésében a Jóisten mellett lelki támaszt nyújt számukra a helyi plébános és egy-egy gyerek.
– Mindig kerül lelki támaszunk, sőt magunkat tápláljuk lelkileg. Vannak olyan hullámvölgyek, amikor érzem, hogy lelkileg megyek lefelé, akkor a Jóisten mindig gondoskodik a vigaszról, mert tényleg vannak olyan pillanatok, amikor egy-egy kicsit el vagyok keskenyedve, és ilyenkor a legtöbb esetben valamelyik gyermek olyan pozitívan feltölt, hogy azt érezem, ezért kell vállalnom ezt a szolgálatot – mondta Gyűjtő Kurkó Enikő.
Hozzátette: a karantén idején is számos kihívással találkoztak, az elején meg kellett küzdeni az online oktatáshoz szükséges eszközök hiányával, gyakran még saját laptopját és telefonját is kölcsönadta a gyerekeknek. Megjegyezte, nevelőszülőként igyekeznek jó példával elöl járni, őszinteségre, becsületre tanítani a gyerekeket, akikkel hétvégenként és a vakációkban gyakran fociznak, társasjátékoznak vagy éppen a konyhában tevékenykednek.
– Elsősorban a szülői szeretet hiányzik ezeknek a gyerekeknek. Nagyon sok szülő alkoholista lesz, ezért elhanyagolja gyermekét. Mikor egy-egy kicsit elbeszélgetünk velük, megölelgetjük őket, megmutatunk nekik ezt-azt a konyhában, az udvaron, hogy mit hogyan kell csinálni, akkor ezt tapasztaljuk. Van olyan, hogy a vakációban hazamennek, de olyan is van, hogy azt mondja a gyerek, inkább haza sem megy, vagy ha hazamegy is, úgy kifordul magából, hogy pár napba beletelik, amíg egy kicsit megnyugszik. Van olyan gyerekünk, akinek a három-négy éves testvére otthon van, és látja, hogy az édesanyjuk iszik, a testvére ott elvan, akkor fáj neki úgy látni őket, sokszor mondja, hogy ha a testvére itt lenne, sokkal jobban érezné magát – mondta a házvezetőnő, aki látogatásunkkor a szakácsnőt helyettesítette.
Így beszélgetésünket a konyhában folytattuk, hiszen Enikő az ebéd utáni desszert elkészítéshez kezdett. Aznap palacsintát kínált a gyerekeknek, mint mondta, minimum ötvenet kell elkészítsen. Mindezek után megmutatta a gyerekek szobáit is. Közben egy tizenegyedikes fiúval is találkoztunk. Ő kilencedikes korában került az otthonba, a közeli szakközépiskolában tanul, három lánytestvére is az otthon neveltje. Vendéglátónk, Gyűjtő Kurkó Enikő otthonvezető szerint mindannyian ügyes, munkás fiatalok, ezért számukra nem ijesztő a jövő.
A gyimesbükki gyerekotthonban tett látogatásunk idején megtapasztaltuk, hogy a nehéz sorsú gyerekek számára is van vigasz, lehet szép jövő, hiszen az ő támaszuk nem más, mint az otthon névadója: a Vigasztaló Szentlélek.

Biró István