Hirdetés

Üres lelátók előtt szerepelnek: Elutaztak a román olimpikonok

HN-információ
A román olimpiai küldöttség fele tegnap érkezett meg Tokióba, ma este pedig a delegáció többi tagja is elrepül a japán fővárosba. Romániát százegy sportoló képviseli a 2020-as Nyári Olimpiai Játékokon, amelyet immár biztosan nézők nélkül rendeznek meg a japán fővárosban július 23. és augusztus 8. között. Százegy sportoló képviseli Romániát a 2020-as Nyári Olimpiai Játékokon, amelyet idén július 23. és augusztus 8. között tartanak Tokióban. Noha a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a japán szervezők is remélték, hogy a koronavírus-járvány miatt egy évvel halasztott ötkarikás játékokon a nézők a helyszínen követhetik a sporteseményeket, ez mégsem fog bekövetkezni. A japán szervezők először a külföldi, majd a hazai szurkolók stadionokba való belépését törölték, így minden sportrendezvényt üres lelátók előtt tartanak meg. A romániai sportolódelegáció százegy fős – írja a Román Olimpiai Bizottság honlapja. A romániai sportolók tizenhat sportágban – úszás, atlétika, kajak, kenu, labdarúgás, torna, kosárlabda, kerékpár, birkózás, sportlövészet, asztalitenisz, ökölvívás, vívás, cselgáncs, tenisz, íjászat – szerepelnek majd, a küldöttség legfiatalabb sportolója az úszó Bianca Andreea Costea, aki az olimpia kezdőnapján 16 éves, 5 hónapos és 27 napos lesz. A küldöttség legidősebb tagja a 3x3 kosárlabdacsapat tagja, Ancuța Violeta Stoenescu, aki 1980. január elsején született. A román küldöttség többsége tegnap repült a japán fővárosba egy különjárattal, míg a ma esti Bukarest–Tokió-járattal utazik a delegáció többi tagja. A romániai sportolók az elmúlt hetekben négy helyszínen készültek az olimpiára buborékrendszerben – Izvorani, Snagov, Mogoșoaia és Brassópojána –, az utazás előtt egy nappal pedig PCR-tesztelésen estek át. (HN-összeállítás)


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!