Hirdetés

Ünnepi program: Koncertek, kiállítások

HN-információ
Az ünnepre hangolódás jegyében idén is több helyszínen fellép a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola diák- és tanári közössége. Adventi, Mikulás- és karácsonyváró koncertjeiken és kiállításaikon túl készülnek az immár hagyományossá vált ünnepi hangversenyre. A Nagy István Művészeti Középiskola diákjai és oktatói számára advent első vasárnapján kezdődnek az ünnepi fellépések. 1995 óta ebben az időszakban minden évben Ceglédre, testvériskolájukba kapnak meghívást, ahová idén 35 diák utazott el. – Egy kiállítást vittünk idén a ceglédieknek, akiket koncerttel is megörvendeztettünk – hangsúlyozta Nagy Zsuzsanna, a Nagy István Művészeti Középiskola igazgatója. Hozzátette: ez volt az első év, amikor képzőművészeti szakos diákokat is vittek magukkal, hogy segítsenek a kiállítás berendezésében. Minden diáknak lehetőséget adnak A félév végén igyekeznek, hogy az iskola minden tanulója megmutathassa a munkáját az iskola falain belül vagy azon kívül. A Mikulás-váró kiállításon és koncerten december 4-én az iskola 1–2. osztályos tanulói rajzaikat, festményeiket, illetve zenei tehetségüket mutathatták meg. Advent második vasárnapján a református templomban léptek fel a vonós hangszereken játszó diákok. Vasárnap pedig a Millenniumi- és a Szent Ágoston-templomban lesznek jelen az iskola diákjai adventi műsorral. Tegnap az 5–12. osztályos tanulóké volt a főszerep az iskolai félévzáró kiállításon. – Jóérzés végigmenni az iskola folyosóin és látni a diákok munkáit, melyeken keresztül megnyilvánul a tehetségük – fogalmazott Nagy Zsuzsanna. A kiállításon minden művészeti ág képviseltette magát: a rajzok, festmények mellett helyet kaptak a textilmunkák, szobrok és építészeti makettek is. Hogy a 3–4. osztályos diákok se maradjanak ki a sorból, december 17-én karácsonyváró koncertet és kiállítást szervez az iskola a kisdiákok főszereplésével. A hagyományos karácsonyi hangverseny december 26-án lesz a csíksomlyói kegytemplomban, melyen az iskola kórusa és rézfúvós zenekara szerepel. Gergely Simon Ibolya, a kórus karvezetője elárulta, hogy egyházi és karácsonyi művekkel is készülnek az idei koncertre. Az iskola fúvószenekara is fellép év végi repertoárjával, mely az ünnepélyes indulókon és a karácsonyi egyvelegen túl könnyűzenei darabokat, illetve filmzenei részleteket is tartalmaz. – Akár zenei, akár képzőművészeti vagy építészeti vonalon gondolkodom, nagyon fontos a tanulók számára a fejlődés folyamatában, hogy jelen legyünk a csíkszeredai kulturális életben, és ezt szeretnénk továbbra is megtartani. A karácsonyi időszak alkalmat ad, hogy minél több ilyen eseményt meg tudjunk szervezni, mellyel remélhetőleg sokaknak örömet szerzünk – fűzte hozzá Nagy Zsuzsanna igazgató.

Barabás Emőke



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!