Újra úton

Lányregényekben felettébb gyakori, hogy hosszú utazásba menekítik a megtévedt báránykát. Általános orvosság ez ideg-összeroppanásra, viszonzatlan és viszonzott, de méltatlannak ítélt szerelemre, férfiúnak túl drágává vált kokottra, széltől is óvott leánygyermeknek snájdig lovásszal bimbózó szimpátiájára. Régi idők doktorai az úgynevezett környezetváltozást javasolják betegeknek és lábadozóknak egyaránt, tengerről hegyekbe, hegyekből síkságra, ködből napfényre, melegből hidegbe. Úgy tűnik, mintha a földrajzi távolság önmagában is gyógyító hatású lenne.
Nemcsak a magyar arisztokráciában dívott a hosszú hónapokig tartó vendégeskedés a rokoni és baráti viszonyrendszeren belül. Nem volt szokatlan, hogy megérkeztél húsvétra, és ott talált még a karácsony. A hatalmas kastélyok, udvarházak elegendő teret biztosítottak mindennek. Mára kikopott ez az életünkből, így az utazásaink is átalakultak.
Főleg az áldott középosztályra jellemző a kötelező nyaralási penzum. Legtöbb pont azért jár, ha ebből az egyik nyáron, külhoni tengerparton, a másik télen, nyugati síparadicsomban történik. Belföldi útért is jár pont, de kevesebb, hétvégi ház elfogadható, de semmi esetre sem irigylendő. Bátrabbak, pluszpontért, Dubajig meg sem állnak. Thaiföld, Mexikó, Miami szintén mindent visz, csak elég sűrűn kell posztolni róla a közösségi médiában.
Ahány út, annyiféle utazó lehetséges. Van a bédekkeres, mindenre kényszeresen felkészülő típus, és van az egész nyaralást egy nyugágyon, két svédasztal között ködös mámorban átböfögő olinkluszívpárti. Az első idegrohamot kap, ha a látnivalókból valami kimarad, időre kel, időre fekszik, terveket kovácsol. A második nem igazán tudja, hogy amit ő tapasztal, az egy mesterséges környezet, semmi köze az ottani autentikus világhoz. Törökországban van, de lehetne Bulgáriában is, csak a csillag stimmeljen. Aztán ott a hátizsákos, jellemzően ő a legszabadabb mind közül. Könnyű szívvel és könnyű poggyásszal járja a világot, keveredik a helyiekkel, utcai büfékben eszik, buszon és vonaton közöttük utazik, szóba elegyedik velük.
Legyünk bármilyenek is, kirándulni jó. Hasznos és fontos néha eltávolodni fizikailag is jelenlegi életünk hétköznapjaitól, bosszantó problémáitól, elakadásaitól. Másképpen elfáradni, ezáltal megpihenni. A könyvek ez esetben sem hazudnak: az új tájak és új emberek nem csupán elterelik a gondolatainkat, de a friss élményeink elindíthatják bennünk a gyógyulás folyamatát. Ráébredhetünk, hogy talán nem is olyan nagy a baj, mint hittük, és az élet mégiscsak többet ér egy lyukas garasnál. Megláthatjuk, hogy nem a mi hibánk, ha valakit nem tudunk megmenteni, vagy valaki nem akar megmenteni minket. Messziről könnyebb észrevenni, hogy merre vezet a mi utunk, és kik azok, akik hűségesen kísérnek rajta. Minden jó utazás olyan, mint hegycsúcson állni. Kinyílik a horizont, fizikailag és lelkileg egyaránt, letehetjük az évek, sokszor évtizedek óta cipelt batyunkat, hogy haza már megkönnyebbülten, terhek nélkül érkezzünk.
Márai azt mondja, utazni csak egyedül vagy nagyon tapintatos társaságban szabad, különben a kényszerű alkalmazkodás mások otrombaságához tönkreteszi az élményt. Bizonyára igaza van, de én hozzátenném, hogy utazni (is) szerelmesen a legjobb. Fogjuk hát meg a kedves kezét, minden alkalommal, amikor csak ez lehetséges, és mutassunk meg neki egy szeletet a világunkból.

Rátz-Illés Mária

: an accessible web community