Újabb nekifutás az európai falnak

Bevallom, hogy hetek, hónapok óta vártam, várom a Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett megmozdulás eredményét, sikeres lezárultát, amely a nemzeti régiókért, az Európai Unióban (EU) őshonos kisebbségek érdekeiért jött létre. Tettem is érte olykor, és fűnek-fának ajánlottam. Göröngyös volt az út, sok gond terhelte a világot, öreg kontinensünket is ez idő alatt, nyilvánvaló, hogy nem lehetett úgy haladni, ahogyan reméltük. Két határidő-hosszabbítás után ott tartunk, hogy szombatról vasárnapra virradóan a szükséges hetedik államban is összegyűlt a kötelező minimum. Örömmel, némi megnyugvással, de bentről feszítő kétellyel írom le most ezeket a szavakat. És nem akármelyik, nem akármilyen állam volt a hetedik, hanem Spanyolország, amely tudvalevőleg igen népes – ezért a kvóta is számottevő volt, 40 500 egyetértő aláírást vártak el –, s mindamellett, hogy alkotmányos monarchia, olyan autonóm közösségekkel rendelkezik, amelyek saját törvényekkel, viszonylagos önállósággal kormányozhatják magukat. Láthattuk, hogy 2019 őszén már-már szétfeszítette azt az államformát a polgári igény, és a fedő alatt ott is fortyog az elégedetlenség, bár látszatra most csend honol.
A másik igencsak fontos hozadéka ennek a projektnek, hogy Szlovénia kivételével – ahol jelen pillanatban 90% fölötti a támogató aláírások mennyisége – minden utódállamban konszenzus mutatkozik ilyen téren. Kivétel az EU-tagsággal nem rendelkező Ukrajna, amely egyúttal elrettentő példát szolgáltat arra, hogy miképpen nem lehet, nem szabadna bánni az együtt élő etnikumokkal. Nem szabad megfeledkeznünk egy percre sem, hogy Svédországban is jó eredményt ért el a petíció, Litvániában ugyanvalóst, és – amennyiben minden jól alakul, hiszen hátravan még néhány nap február 7-ig – megtörténhet, hogy Lettországban gyűl össze még a szükséges minimum, és ezzel kilenc országban teljesítünk. És itt hadd hangsúlyozzuk, hogy nem magyarokul vagyunk ilyen jók és határozottak, hanem a többi kisebbséggel, az ötvenmillióval együtt, akiket ezúttal több mint 1 120 000 kézjeggyel képviselünk.
Talán a fejlett régiós gondolkodással rendelkező Olaszországban is lehetett volna erősebben pedálozni, hogy mellénk álljanak, bár ott mindvégig súlyos volt a járvány, most is az. Bőven volt bajuk, amelyekre figyelmet összpontosíthattak. A lengyelekkel barátkozhattunk volna jobban, meg a finnekkel is, hogy ne csak elméleti legyen a testvériség, amelyet különböző együttlétek alkalmával vagy kulturális programok díszbeszédei sallangjaiként használunk. Ezek a részletek elmaradtak. Ha nyílt téren tudnak az aktivistáink mindenütt mozgolódni ez idő alatt, akkor a három-négy millió szignó sem lett volna elérhetetlen. Ez van. A mostani körülmények mellett ez is hatalmas eredmény.
Bántó volt, ahogyan pár hete az Európai Bizottság (EB) lesöpörte a másik sokat dédelgetett és több év alatt megvalósult Minority SafePack-kezdeményezést. Arra mondták bizonyos szakértők, hogy az EB mint nem demokratikusan összeállt grémium, amelyet egy harminckétezres apparátus mozgat és befolyásol, hárító gesztusával arcul köpte a választott képviselőkből álló Európai Parlament döntését, amellyel az ott felvetett témák érdemi orvoslását javasolta az EB számára. Az EB nevű konglomerátum mosta kezeit, és semmitmondó nyilatkozatokkal hivatkozott bizonyos folyamatokra, amelyek úgy általában a kisebbségek helyzetét rendezhetik. Ezekben a megnyilatkozásokban összemosták az őshonos nemzeti kisebbségek problematikáját az egyéb kisebbségek és a migránsok jogaival. Olyan értékeket kérdőjeleztek meg, amelyek a maguk összetett mivoltában az EU alapértékeit képezik, olyan vektorokat tagadtak, miközben idegesen rángatóztak, amelyek kétezer év alatt, a Római Birodalom bukása után, a keresztény gondolkodás és eszmerendszer mentén jöttek létre és vezérelnék a cselekedeteinket, s alkotnák az autentikus, az önmagával azonos Európa szövetét.
Túlvagyunk az egymillió aláíráson. Ismét. A következő napokban még lehet szépítgetni az összképet, hogy szólaljon meg a nyolc, vagy – még jobb esetben – a kilenc ország. Sosem lehet tudni, hogy ellenőrzéskor hány hiteles szignó válhat érvénytelenné. Hadd vegyék észre magukat a valakit vagy valamit képviselő huszonhetek és a mögöttük könyöklő harminckétezrek, hogy gyarló emberek kezében a rendszer egyáltalán nem tökéletes.

Simó Márton