Hirdetés

Újabb afrikai elnökjelölt

HN-információ
A nigériai Segun Odegbami is harcba száll a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöki posztjáért. „Száztizenegy éves fennállása legnagyobb válságán megy keresztül a FIFA. Új vezetői generációra van szükség ahhoz, hogy ezen túllépjen, hogy helyreálljon egy nemes sportág és egy megbecsült nemzetközi szervezet méltósága” – indokolta elhatározását a 63 éves sportember és korábbi játékos, aki tagja volt a Nigéria első kontinensbajnoki címét 1980-ban megszerző válogatottnak. Mint mondta, a futballcsalád minden tagjának részt kell vennie a célok megújításában. Ehhez képzett és arra érdemes személyt kell megválasztani a szervezet élére, egy olyan vezetőt, akinek a karaktere lehetővé teszi a célok megvalósítását, illetve képes helyreállítani a FIFA feddhetetlenségét, továbbá erősíteni a bizalmat. Eddig a játékosként világbajnoki bronzérmes brazil Zico, az európai szövetséget (UEFA) vezető Michel Platini, a dél-koreai Csung Mong Jun, a libériai Musa Bility, valamint a trinidadi David Nakhid jelezte, hogy szívesen lenne a nemzetközi szövetség elnöke. A tisztújításra azért van szükség, mert a május 29-i szavazáson ötödik ciklusára megválasztott Joseph Blatter június 2-án lemondott a posztjáról. Akkor jelezte, hogy rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi, de az új vezető megválasztásáig ő látja el az elnöki teendőket. Az új elnök megválasztására február 26-án kerül sor.


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!