Új lemez – új dimenzió

Új dimenzió. A borító is jelzi az újulást, fejlődést Fotók: Kelemen Kinga

Megjelent az Ineffable zenekar második albuma, amelynek címe New Dimension. A 2016-ban alakult, fiatalokból álló, csíki zenekar kezdetben helyi, kis kávézókban lépett fel, majd kisebb turnén is részt vett a környező városokban a Csíki Jazz Fesztivált promováló zenekarként. Repertoárjukban saját számok és fúziós jazzátdolgozások is megtalálhatók.

– Annak, aki esetleg nem ismer titeket, hogyan mutatkoznátok be?

Regián Réka–Kata: Zenekarunk négy tagból áll: a Szereceán tesók, Tihamér (basszusgitár, bass synth) és Osszián (dobok), Lukács Márton-Örs (billentyűk) meg jómagam, Regián Réka-Kata (fuvola és ének). Stílusunk a jazz fusion, pop-jazz, neo-soul, jazz-funk, R&B közé tehető.

– Nektek mi a legfontosabb, amit meg kell őrizni a példaképektől, mesterektől? Mi az, amit alkotáskor mindig szem előtt tartotok?

Szereceán Tihamér: Véleményem szerint a mesterekben mindig ott van a vágy a fejlődésre és új dolgok kipróbálására. Mi is ezt tartjuk szem előtt alkotáskor, mi is folyamatosan kísérletezünk, és próbálunk újabb dimenziókat megnyitni a zenélésben, újabb fúziókat létrehozni zenei stílusok közt. Ezeken kívül megtanulhatjuk még a példaképeinktől, mestereinktől az alázat, türelem és a kitartás fogalmának fontosságát is.

– Milyen zenei gondolkodásmód vezetett ahhoz a fúzióhoz, ami a második lemez dalaiban (is) észrevehető?

Sz. T.: Zenekarunk hangzásvilágában elég széles skálán mozog. Mivel zeneileg próbálunk határokat nem szabni magunknak, könnyen megeshet, hogy akár egy dalban több zenei műfaj és stílus elemei is fellelhetők, és innen jön a fúziós jelző. Nem szeretnénk lekorlátozni magunkat a zene egy ágazatára, ezért mindenféle zene, amit hallgatunk, inspirálhat a saját dalaink megalkotására. Kezdetben tradicionálisabb jazzt játszottunk, és folyamatosan eveztünk át a modernebb, groove-osabb zene felé.

– New Dimension a címe a második albumnak. A zenében, a dalszövegben vagy mi másban nyilvánul meg az új dimenzió ezen a lemezen?

Szereceán Osszián: Úgy éreztük, hogy az első lemez óta sokat fejlődött a zenekar, sok új dologgal gazdagodott a második lemez. Már amikor meghallgattuk egymás ötleteit, éreztük, hogy még jobban kibontakozunk, még földönkívülibb lesz az album nagy része, de színesebb is. Erre alapozva, mivel már meg volt jelenve a Take me című dalunk, a refrénben benne van az album névadó szövege, így sokat nem kellett törjük a fejünket, ott volt az orrunk előtt.

– Ha már dalszöveg: ahogy látom, mindannyian kiveszitek a részeteket a dalszövegírásból, de Petra Acker zeneszerző is közreműködött, és kortárs költők verseit is megzenésítitek ezen a lemezen. Milyen megfontolásból választottátok épp ezeket a verseket, és milyen volt együtt dolgozni Petra Ackerrel?

R. R. K.: Szándékunkban állt bevonni több kortárs költőt, szövegírót. Egy projekt keretében ismerkedtünk meg Sánta Miriám költőnővel és verseivel, ez a projekt annyira sikeresnek bizonyult, hogy úgy döntöttünk, mindenképp fel szeretnénk tenni a dalt a lemezünkre, amely a Koordináták címet viseli. Így jött az ötlet a Szondy György költővel és Astra Papachristodoulou görög származású londoni költőnővel való kollaborációhoz, melynek eredményeként megszületett a Végső köztársaság és a Fear is a colour című dalunk. Élmény volt versekkel dolgozni, ugyanúgy, mint a Petra Ackerrel való együttműködésünk, melynek révén nyerte el végleges formáját a Don’t let this go on és a Home again című dalunk.

– Milyen kihívásokkal kellett szembenéznetek a második lemez elkészítésekor? Hogyan dolgoztatok, amíg megszülettek a dalok?

Sz. T.: Nehézségek voltak, de nem váratlanok, mivel számítottunk arra, hogy ez nem lesz a legátlagosabb lemezfelvétel. A távolság a tagok közt valóban nehézségeket okozott és okoz, főleg a vírushelyzet miatt. Mivel nem volt egyszerű a határátlépés, a lemez is ezzel a nehezítéssel jött létre. Külön-külön vette fel mindenki a részét, én és Marci otthoni körülmények között, Rékata és Osszián pedig stúdióban. Fel kell találnunk magunkat az ilyen helyzetekben, mivel online nem tudunk próbálni, így az egyéni munka/gyakorlás előtérbe kerül. Eddig úgy látszik, hogy működőképes a „home office” munka a zenekarban, bár lassabb, mint az élő, de sikerült így összehoznunk a lemezanyagot.

– Legközelebb hol lesz élőben is hallható a második album?

Bodó István: Április végére, május elejére terveztünk egy lemezbemutató koncertet Csíkszeredában, de sajnos különböző okok miatt megcsúsztunk a lemezkiadással a tervezetthez képest, és persze figyelembe véve a jelenlegi helyzetet is, elhalasztottuk. Alakul egy alternatív, eléggé innovatív online lemezbemutató koncert, de még nagyon sok letisztázandó dolog van ezzel kapcsolatban, úgyhogy nem szeretnék konkrétabban erről nyilatkozni. Ugyanakkor természetesen keressük a fellépési lehetőségeket, ahol majd az új lemez anyaga (is) hallható lesz.

Péter Ágnes