Hirdetés

Új kertésznemzedék a láthatáron

HN-információ
Hatodik alkalommal hirdette meg a Kiskertész elnevezésű programot Hargita Megye Tanácsának Vidékfejlesztési Egyesülete, amelyhez később a Hargita Megyei Agrárkamara is csatlakozott. A diákok jelentkezés alapján kerülnek a programba – a 3–7. osztályos, egyéni benevezők mellett tanintézmények, osztályok is jelentkezhettek a hatodszorra lebonyolított projektbe, amely során ezúttal 662 diák kapott kerti magokat. A vetélkedő keretében a diákok beszámolót, fogalmazásokat is készítettek a kerti munkáról és megfigyeléseikről. Lapunkban a beérkezett munkákból közlünk válogatást. IMG_2222 Sokat gondozom a kertem A kertészkedés alapja a jó föld és a megfelelő időjárás. Mint egy jó „kiskertész”, megvártam, hogy megfelelő legyen az időjárás, és április 1-jén úgy gondoltam, ideje lesz belevágni, majd kimentem a kertbe. Úgy tűnt, hogy a nap alkalmas a kertészkedésre, és nem gondolkodtam sokat, nekiálltam előkészíteni a földet a magok számára. Felkapáltam a területet, kiszedtem a köveket, elsimítottam a földet, és máris jöhettek a magok. A tájékoztató figyelembe vételével próbáltam a lehető legmegfelelőbb helyre ültetni a növényeket, ezért a salátát a sárgarépa mellé, a sárgarépa mellé pedig vöröshagymát tettem. Miután elvetettem azokat a növényeket, amelyeknek éppen akkor volt a vetési idejük (saláta, zöldborsó, retek, sárgarépa), alig vártam, hogy kikeljenek. Amikor kibújtak, nagyon vigyáztam, nehogy megtámadják őket a kártevők. De sajnos – legnagyobb igyekezetem ellenére kis – a retket megtámadták a földibolhák, és nem sikerült őket „megmentenem”. De a gyomoknak sem engedtem szabad kezet. Mikor kezdett gyomosodni a föld, mindig megkapáltam, a száraz napokban pedig öntöztem is. Májusban elvetettem a cukkinit. Mivel a cukkini kúszónövény, a kert végébe ültettem, hogy ne akadályozzam más növények fejlődését. A cukkini is már nagyra nőtt. Nem hagytam soha elgyomosodni a kertem, és nem hagytam víz nélkül sem. Kezdett fejesedni a saláta, majd virágozni a borsó, de fejlődik a sárgarépa és a cukkini is. Sokat gondozom a kertemet. Szeretek kertészkedni. Szász Csenge, VII. osztályos, Kobátfalva[quote font_size="12" bgcolor="#eec570" color="#" bcolor="#" arrow="no"] Az én kiskertem Én a magokat április közepén ültettem el. Nagy élmény volt már a benevezés is a Kiskertész programba. Nagyon örültem, mert mindig is akartam egy vetejavascript:void(0);ményest, amely most már meg is van. Nagyon nagy szerencsém volt, mert minden kikelt, és semmi se fagyott le. Minden nagyon jó lett és finom is. Sokat kapáltam és öntöztem, amikor nem volt elég csapadék, és a munkámnak meglett az eredménye. Nagyon örvendtem, amikor a fényképeken vissza tudtam nézni a munkám eredményét. A legjobb pedig az volt, hogy megtanultam felelősséget vállalni a munkámért. Egyszóval minden nagyon izgalmas volt. Remélem, hogy jövőre is lesz kiírás, és ismét be tudok majd nevezni, mert minden nagyon jó. Bardóczi Andrea, V. osztályos, Küsmöd[/quote]   Minden évben fogok veteményezni A Kiskertész program részeként kaptam a tavasszal zöldségmagokat. Április 7-én ültettem el a zöldborsót, a salátát, a retket, a sárgarépát és a cukkinit. Minden évben szoktunk veteményezni, és anyukámnak szoktunk segíteni mi is a testvéremmel, így nem volt teljesen új, hogy mit hogyan kell ültetni. A retek alig egy hét alatt ki volt kelve, utána kelt ki a saláta és a zöldborsó. A sárgarépa kikelésére három hetet kellett várni. Nagyon örülök, mert minden mag, amit elvetettem, kikelt. Igaz, a cukkinit a csigák megritkították, de igyekszem megvédeni. A retket csalán levével permeteztem a bolhák ellen. Amikor már jól látszottak a sorok, megkapáltam. Öntözni is kellett, mert nem mindig volt eső, de a retek meghálálta, mert nagyon gyorsan nőtt és csípős sem lett. A saláta is nagyon szép és finom, én nagyon szeretem nyersen a salátákat. A borsó májusban kezdett virágozni. A retek elfogyott, mind megettük, de már vetettem másikat a helyébe. Most várom, hogy kikeljen. Júniusban kezdett a borsó is teremni, nagyon finom és édes lett, a sárgarépa is növöget. A salátát már ki kell szedni, de mást fogok vetni a helyére, hogy legyen friss saláta a nyáron. Nagyon örülök, hogy részt vehettem a Kiskertész programban, és van saját kis veteményesem, ezután minden évben fogok veteményezni. Marosi Norbert, VII. osztályos, Kobátfalva [box type="shadow" ]A Kiskertész-kertem Tetszik nekem ez a program, mert így megízlelhetem munkám gyümölcsét, láthatom az eredményét. A magokat április közepén ültettem el. Minden este meglocsoltam, amikor nem volt Küsmödön eső. Az én kedvencem a zöldségek közül a retek. Nagyon szépen nőttek a retkek, és már egy hónapra rá lehetett szedni, vacsorakor, uzsonnakor a családdal közösen fogyasztottuk el. Nekem még azért is tetszik a Kiskertész program, mert a gyerekek jó kedvvel dolgoznak, és örvendenek, hogy ők arathatják le munkájuk gyümölcsét. Bár mindenki jelentkezne az ilyen programokra, mert akkor több ember táplálkozna egészségesen, nem venné meg a külföldi zöldségeket. Igaz, az én kertem kicsi, de remekül lehet benne kertészkedni. Egy jó kerthez, hogy sikeres legyen, csak három dolog kell: egy kertész, aki lelkiismeretesen végzi a munkáját, egy kis hely, ahová elültetheti a magokat, és persze sok kis magocska. Az a jó, hogy a házunk mellett van a kis kertem, így bármikor kinézek, látom. Gellérd-Székely Ágota, V. osztályos, Küsmöd [/box]Egy kiskertész naplója A biológiatanárnő szólt nekünk arról, hogy lehet jelentkezni a Kisker­tész programra. Én eldöntöttem, hogy szeretnék indulni, de előtte beszéltem Nagy Márkus házvezetővel, hogy szabad-e. Márkus úr megengedte, és én jelentkeztem. A jelentkezés után kikaptuk a magokat, a szórólapokat, és elláttak jó tanácsokkal is. Felástam a földet ültetés előtt három nappal. 2016. április 1-jén a házvezetőm javaslatára átrendeztem a kertet. 2016. április 4-én elültettem a retket, a salátát, a murkot, a zöldborsót és a cukkinit. Egy nappal később ültetés után szépen megöntöztem a veteményt. Ültetés és öntözés közben készítették rólam a fényképeket. 2016. április 13-án a kibújt kisebb gyomokat kiszedtem, és kiszedés után megöntöztem a beültetett részt. 2016. április 23-án láttam kibújva a retket és a zöldborsót. Aznap is, mint minden második nap, megöntöztem a veteményest és kiszedtem a kisebb gyomokat, akkor vettem észre a földibolhákat. Négy óra múlva szedtem 1 kg csalánt, és utána feldarabolva három napig 9 l vízben áztattam. Három nap múlva leszűrtem és befújtam a retkeket, hogy a földibolhák ne egyék meg. A csalán leve jó volt, mert nem láttam azóta sem tönkrement retket. 2016. május 5-én észrevettem, hogy a cukkini és a saláta még nem bújt ki. A retek, a murok és a zöldborsó azonban már ki volt bújva. Nekifogtam, kigyomláltam az ágyásaimat, utána pedig óvatosan megkapáltam a zöldborsót, a retket pedig megöntöztem. 2016. május 11-én észrevettem a cukkini kibújását, de a saláta nem bújt ki, majd megöntöztem, megkapáltam. 2016. május 12-én újravetettem a salátát, mert nem kelt ki. Ezen a napon megkapáltam a zöldborsót, a cukkinit és a murkot is. 2016. május 21-én meggyomláltam az ágyásokat és észrevettem, hogy kibújt a salátám. Az észrevétel után megöntöztem és megkapáltam. 2016. június 1-jén lementem György Sándor úrhoz, hogy kérjek tőle karókat, hogy tudjam felkarózni a zöldborsómat. 2016. június 9-én a nagyobb retkeket kiszedtem, hogy nehogy elfásodjanak. Meggyomláltam a veteményt és megöntöztem. 2016. június 11-én az ágyásomban a murkot meggyérítettem, hogy tudjon nagyra nőni. Neagu Norbert, Szépvíz [quote font_size="12" bgcolor="#f29a9a" color="#" bcolor="#" arrow="no"] Öröm a kertészkedés Én a tanító néni javaslatára neveztem be a programba, a magokat az aligazgató bácsi osztotta ki nekünk. Nagyon örvendtünk a jó minőségű magoknak, amelyeket egy szép ajándékzacskóban kaptunk, és még kis használati útmutató is volt mellettük. Március 26-án kezdtem el ültetni a magvakat: a retket, a borsót, a salátát, a murkot és a cukkinit. Betakartam, majd vártam, hogy keljenek ki. Száraz időben öntözgettem is őket. Láttam, ahogy napról napra növekednek a növények. Ha szükségesnek találtam, akkor gyomláltam is. A retket kiszedtük már és megettük, de nő a borsó és a murok is, s már ici-pici cukkini is van. Jakab Hilda-Sarolta, IV. osztályos, Etéd[/quote]  


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!