Új húsvéti szokásaink

Mióta világ a világ, az emberek örvendeztek és megünnepelték a tavaszt, a természet újulását. A húsvét a keresztény világ egyik legnagyobb ünnepe, Jézus feltámadását ünneplik mindenhol. Míg máskor készültem rá, vártam, hogy eljöjjön, idén vegyes érzelmekkel fogadom az ünnepet. Talán a szokatlanul hideg időjárás és a vírushelyzet miatt nem jön a várva várt lelkesedés, izgalom. A húsvétot egykoron nemcsak a készülődés, sütés-főzés, tojásfestés tette meghittebbé, hanem a locsolók fogadása is. Mondom, egykoron. Mert megváltoztak az idők, a szokások, és úgy tűnik, nem tehetünk semmit ellene. Még él emlékeimben, hogy húsvét első napján rég nem látott rokonok, ismerősök érkeztek látogatóba, az apák kéz a kézben kísérték házról házra csemetéjüket. A nagyobbak csoportosan jöttek. Az utóbbi években kicsit másképp alakul, egyre kevesebben jönnek, s akik mégis betérnek, rövid ideig maradnak csak, sietnek. Tehát a szokásos beszélgetés nagyrészt elmarad, futólag és felületesen érdeklődünk egymás hogyléte felől, aztán már kísérjük is ki az épp betoppanó vendéget. A gyerekek a piros tojást még elfogadják, de süteményt, kalácsot nem esznek, hiszen mindennap kapnak annyi édességet, hogy a házi sütemény nem hozza őket különösen lázba. Annál inkább a csokinyuszi, csokitojás és a pénz. Zavaró lehet, hogy manapság sokan pénzért locsolnak. Nem aprópénzért, hanem legalább egy ötvenest illik adni a szomszéd gyereknek, unokatestvérnek, közelieknek. Én bizony évek óta leszoktattam magam erről a szokásról, inkább hervadjak el, mintsem fizessek azért, hogy meglocsoljanak!
A lányom más okok miatt ábrándult ki a locsolkodásból: valamelyik évben néhány nagyobb fiú szódásüveggel állított be hozzánk. Nekem elsőre szimpatikus ötletnek tűnt, könnyen beszéltem, nem én voltam az áldozat, s biztattam őt, hogy állja a sarat derekasan. Láttam rajta, hogy nem esik jól a jéghideg szódavíz, de tűrte egy darabig, majd felszaladt az emeletre és hangos zokogásban tört ki. Aznap már nem nyitottunk ajtót senkinek, és azóta sem akar hallani a locsolásról.

Nagyálmos Ildikó

: an accessible web community