Hirdetés

Új helyszínen oltanak

HN-információ

Tegnaptól új helyszínen, a Kórház utcai régi sürgősség épületében működik a gyergyó­szentmiklósi oltási központ, parkolóhelyeket is biztosítanak az oltásra érkezőknek. Telefonon is hívható a központ, hogy a felmerülő kérdéseket tisztázni lehessen.

Átalakították az egykori sürgősség épületében a korábban a vérközpont által használt helyiségeket, itt adják be ezentúl a koronavírus elleni vakcinákat az igénylőknek. Külön be- és kijáratot kellett kialakítani, külön termeket kellett leválasztani a várakozóknak, az oltás beadásának, a megfigyelésnek. Parkolóhelyekről is gondoskodott az önkormányzat az épület előtt.
– Kérem a Kórház utcai lakókat, hogy a tíz kijelölt parkolóhelyet hagyják szabadon reggel 8 és este 8 óra között, hogy az oltásra érkezők könnyedén tudják megközelíteni a központot – mondta Csergő Tibor András, Gyergyószentmiklós polgármestere.
Úgy fogalmazott, csak akkor lélegezhet fel a gyergyószentmiklósi központ, ha majd a remeteit is átadják, akkor várhatóan megoszlik az oltandók száma. Jelenleg ugyanis az egész Gyergyói-medencét itt kell kiszolgálni a vakcinával. A központ működtetése még a városkasszát terheli, de a polgármester reménykedik abban, hogy a kormány tartja az ígéretét és az oltási központ hosszú távú fenntartásához hozzájárul majd.
Dr. Biró Katalin vezeti az oltási központot. Mint elmondta, minden oltásra érkezőt felvilágosítanak a lehetséges mellékhatásokról, a tudnivalókról. A felmerülő kérdések tisztázására forródrótot üzemeltek be. A 0730–710094-et tárcsázva a helyi oltási központ munkatársai jelentkeznek és válaszolnak minden kérdésre, ami a központra, az oltásra, a tennivalókra, illetve a mellékhatásokra vonatkozik.
A kórházban január elején beüzemelt oltási központ szintén tegnaptól már nem működik, amiatt, hogy kevés az oltóanyag, nem indokolt azt is fenntartani.




Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!