Hirdetés

Ügyes kezű gyerekek és fiatalok Nagyályban

HN-információ
Július 24–29. között zajlott a balánbányai Botorka Művelődési Egyesület által szervezett Egyeskő Alkotótábor, amelyet a település közelében, Nagyályban, a csíkszentdomokosi közbirtokosság vendégházában tartották. A tavalyi sikeres nagyályi táborozás után a szervezők újra ezt a helyszínt választották, ami közel van a városhoz, könnyen elérhető, mégis kint van a természetben. Az táborba több településről érkeztek az alkotni vágyó, a képzőművészet iránt érdeklődő gyerekek és fiatalok. A résztvevők többféle technikát is kipróbáltak, leginkább a pontozás, vonalazás, árnyékolás, impresszió szerepelt az ötnapos tábor napirendjén. Az elkészült alkotásokból helyben rögtönzött kiállítást szerveztek, amelyen számos szülő, nagyszülő csodálta meg gyereke, unokája munkáját, értékelve, hogy sikerült a gyerekből kibontakoztatni tehetségét, kreativitását. Ez az eredmény Szabó Anna-Mária balánbányai pedagógusnak köszönhető, aki a tábor művészeti vezetője volt. A táborozást Hargita Megye Tanácsa és a Communitas Alapítvány támogatta – tájékoztatott Mihály Csaba, a Botorka Művelődési Egyesület elnöke.


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!