Hirdetés

Továbbra is Romániában halnak meg a legtöbben közúti balesetben

HN-információ
Mintegy 18 800 személy vesztette életét 2020-ban közúti balesetben az Európai Unió (EU) területén, ami minden eddiginél nagyobb mértékű, 19 százalékos csökkenést jelent az előző esztendőben jegyzett halálos áldozatok számához képest – derül ki az Európai Bizottság (EB) által kedden közzétett adatokból. A kimutatások szerint 2019-hez viszonyítva 2020-ban közel 4 ezerrel kevesebben haltak meg az utakon. Bár a 2020-as példa nélküli fejlemények némi változást eredményeztek az országok halálozási arány szerinti rangsorában, változatlanul Svédországban a legbiztonságosabbak a közutak (18 halálos baleset/millió fő), és Romániában a legkevésbé biztonságosak (85 halálos baleset/millió fő). Az uniós átlag 42 halálos baleset/millió fő volt. „2020-ban közel 4000-rel kevesebb halálos baleset volt az uniós utakon, mint 2019-ben. Még mindig elmaradunk az elmúlt évtizedre kitűzött céltól, és együttesen kell fellépnünk ahhoz, hogy ne térjünk vissza a COVID-19 előtti szinthez. Fenntartható és intelligens mobilitási stratégiánkban ismételten elköteleztük magunkat az uniós közúti közlekedésbiztonsági stratégia végrehajtása, valamint amellett, hogy a halálos áldozatok számát valamennyi közlekedési mód esetében nullához közelire csökkentsük” – idézi az EB közleménye Adina Vălean közlekedésért felelős biztost. A kedden közzétett előzetes adatok szerint 2020-ban 18 tagállamban minden eddigihez képest a legalacsonyabbra csökkent a halálos kimenetelű balesetek száma. Unió-szerte az ilyen halálesetek száma 2019-hez képest átlagosan 17%-kal mérséklődött, bár a csökkenés messze nem volt egyenletes: a legnagyobb (20%-os vagy annál nagyobb) visszaesés Belgiumban, Bulgáriában, Dániában, Spanyolországban, Franciaországban, Horvátországban, Olaszországban, Magyarországon, Máltán és Szlovéniában következett be. Ezzel szemben öt tagállamban (Észtország, Írország, Lettország, Luxemburg és Finnország) nőtt a halálesetek száma, bár ez a kis országokban évről évre ingadozik. Romániában 12 százalékos mérséklődést jegyeztek: míg 2019-ben a közúti balesetben elhunytak egymillió főre vetített száma 96 volt, 2020-ban ez 85-re csökkent. Liechtensteinban tavaly egy olyan közúti baleset történt, amely halálos áldozatot követelt, 2010-ben és 2019-ben pedig egy ilyen sem volt. A 2010 és 2020 közötti évtizedben a halálos közúti balesetek száma 36%-kal csökkent. Ezzel nem sikerült teljesíteni az adott évtizedre kitűzött célt – ami a halálesetek számának 50%-os csökkentése volt –, az 1 millió lakosra jutó 42 halálos kimenetelű közúti balesettel azonban Európa továbbra is a világ legbiztonságosabb utakkal rendelkező kontinense. A világátlag ehhez képest meghaladja a 180-as értéket. Romániában 2010 és 2020 között 31 százalékkal 117-ről 85-re csökkent a balesetben elhunytak száma egymillió lakosra vetítve. Közleményében az EB hangsúlyozza, a COVID-19-világjárvány következtében a forgalom visszaesése egyértelmű, bár nem mérhető hatást gyakorolt a halálos kimenetelű közúti balesetek számára. Ugyanakkor az egyesült államokbeli előzetes adatok például azt mutatják, hogy a halálos kimenetelű balesetek száma 2020-ban az alacsonyabb forgalom ellenére megugrott. Egyes uniós országokban a bizonyítékok arra is rámutatnak, hogy a kijárási korlátozások időszakában fokozódik a kockázatvállalási magatartás, különösen ami a gyorshajtást illeti. A kerékpározás népszerűsége jelentősen megnőtt, és a világ számos városa közúti felületeket tett (ideiglenesen) kerékpáros- és gyalogosutakká. Ez a biztató fejlemény jelentős pozitív hatást gyakorolhat a levegőminőségre és az éghajlatváltozásra, ugyanakkor új közútbiztonsági kihívásokat is teremthet – hívják fel a figyelmet. Unió-szerte a városi területeken bekövetkezett halálos kimenetelű közúti balesetek mintegy 70%-a veszélyeztetett úthasználókat érint, köztük gyalogosokat, motorkerékpárosokat és kerékpárosokat. A városi közlekedésbiztonság kezelése ezért kiemelt terület, és az EB biztosítani kívánja, hogy a városi mobilitás tervezésének valamennyi szakaszában figyelembe vegyék a közúti közlekedésbiztonságot. Ez fontos eleme lesz annak az új városi mobilitási kezdeményezésnek, amelyet a Bizottság az év folyamán terjeszt majd elő – derül a közleményből.

HN-információ



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!