Tóth Ágnes Kék fű Valami görbe kis utcában kerestem az egyenes utat évekig, akkor még azt hittem kék a fű és ezüst bárányok legelik. Balogh volt legjobb barátom, s a megölt békákat a napra tettük, ne a mi lelkünkön száradjanak. Szeplős fecskéket eregettünk délnek, aranyköpéseket írtunk vedlett falakra, illusztráltuk és azt hittük értjük is. Emlék Az ablaknál ülök, van időm, Érzem az éveket a bőrömön, Barátságunkra gondolok, Mely halkan ég, és fellobog. Az emlék zenélő doboz, Valamit ad vagy elkoboz, Benne vagy te is, meg a nyár, Most látom, sűrű hó szitál. Azt kérdezed Azt kérdezed merre voltam, Hogy nem láttál ezer éve. Zúgás voltam vízesésben Búzatáblán arany kéve. Bárányfelhő kék égbolton, Százszorszépe tarka rétnek – Árva könnycsepp az arcodon, Drágagyöngye szép nyakéknek. Voltam ösvény a vadonban, Sorsvonal a tenyeredben. Muskátli az ablakodban, Szívfájdalom szerelemben. De most vagyok füsti fecske, Nyíló tavasz, nyári zápor. Álmodban csók, minden este, Ölelés és forró mámor. És leszek még Szivárványhíd, Színes pára, napsütötte. Aki átmegy alattam, az Boldog legyen mindörökre.