Hirdetés

Törvénytervezet készül a műanyaghulladékok csökkentésére

HN-információ
Romániának gyakorlatba kell ültetnie a műanyaghulladék mennyiségének csökkentését szabályozó 2019/904-es számú európai irányelvet. Jelenleg négy szaktárca kapcsolódott be a munkába és 12 munkacsoportban zajlik az egyeztetés azért, hogy Románia tartani tudja a direktíva romániai jogrendbe történő átültetésének határidejét. Cél az irányelv hatékony végrehajtását hátráltató jogi és gyakorlati akadályok elhárítása annak érdekben, hogy az valóban kifejthesse hatását – fogalmazott Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter. Kiemelte, a műanyaghulladék mennyiségének csökkentésére irányuló intézkedéseket – a megrendelt hatástanulmányok alapján – lépcsőzetesen vezetik be. Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter példaként elmondta, hogy Magyarország már gyakorlatba ültette ezt az irányelvet és idén januártól lépett hatályba, azonban a magyarországi jogrendbe történő átemelést megelőzően számos konzultációt és egyeztetést folyattak az érintett iparágak képviselőivel. „Romániában ez az egyeztetés későre indult el, hosszú folyamat része, amíg minden érintettel sikerül letárgyalni az irányelvbe foglalt előírásokat. A szaktárca mindent megtesz annak érdekében, hogy határidőre készüljön el a jogszabály” – fogalmazott a miniszter. Mint mondta, 2024. július 3-tól csak legfeljebb 3 literes műanyag palackokat lehet forgalmazni, amelyek dugója rögzítve van. 2025-től a forgalomba hozott palackoknak 25 százalékban újrahasznosított műanyagból kell készülniük, 2030-től pedig ez az arány 30 százalékra emelkedik. Tánczos Barna rámutatott, az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat idén januárban közzétett, 2018-as helyzetképet rögzítő adatsora szerint Románia a műanyaghulladék újrahasznosítását tekintve az uniós átlagnál jobban teljesít: „Ugyanakkor az is biztató, hogy Romániában közel négy százalékponttal csökkent a műanyag csomagolási hulladék aránya. Azonban még mindig két százalékponttal vagyunk az EU-s átlag fölött” – mondta. Hangsúlyozta: a jogszabályok mellett a fenntartható fogyasztói döntéseket támogató, valamint a felelős fogyasztói magatartásra sarkalló gazdasági intézkedésekre van szükség. A tárcavezető arra figyelmeztetett, hogy az elmúlt 50 évben hússzorosára emelkedett az előállított, illetve felhasznált műanyag mennyisége. Amennyiben folytatódik a mostani tendencia, az elkövetkezendő 20 évben megduplázódik, és elérheti a 600 millió tonnát. Az Európai Unióban a műanyaghulladék 30 százalékát gyűjtik szelektíven, illetve hasznosítják újra. Annak ellenére, hogy az élővilágra ez jelenti a legnagyobb veszélyt, a tengerparti hulladék 85 százalékát képezi a műanyag szemét. Az új uniós célkitűzések szerint 2030-ra a belső piacon minden műanyag csomagolásnak újrahasznosíthatónak kell lennie, csökkenteni kell az egyszer használatos műanyagok fogyasztását, a mikroműanyagok szándékos használatára pedig korlátozást vezetnek be. Ez azért fontos, mert Európában az összes műanyag-felhasználás 40 százalékát csomagolásra használják.

HN-információ



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!