Hirdetés

Történelmi csíki sikerek a Hargita Ralin

HN-információ
A nyílt versenyben a negyedik, összetettben a harmadik, az aszfalt bajnoki kiírásban a második, géposztályban pedig az első helyen zárta a Hargita Ralit a Teslovan Adrian és Cseh Vajk Imre alkotta páros. A Csató Roland és Csikós Sándor kettős a Dacia-kupában első lett, míg a juniorok kategóriájában a harmadik helyen zárt a hétvégi viadalon. A versenyt Bogdan Marișca nyerte. Történelmi sikerrel ért véget a csíki sportolók számára a 29. Hargita Rali, akik összesen öt dobogós hellyel térhettek haza szombat este Székelyudvarhelyről. A Hargita Ralit Bogdan Marișca nyerte, a Napoca Rally Academy sportolója 2001, 2002, 2003 és 2017 után immár ötödször állhatott a dobogó legfelső fokára. A navigátorok közül Sergiu-Sebastian a rekorder, aki immár zsinórban negyedszer – 2018, 2019 és 2020-ban Simone Tempestini, idén Marișca oldalán – lett Hargita Rali-győztes. 4, 3, 3, 2, 2, 1, 1 A Teslovan Adrian és Cseh Vajk Imre páros pályafutása egyik legjobb versenyén van túl. A csíki kettős idéntől autót és géposztályt váltott, ám amint a szezon előtt is mondták, tanulni akarják az autót, hiszen a Mitsubishi Lancer EVO 10 versenygépjük teljesen más, mint a korábbi autójuk, a Citroën DS3 R3T Maxx. Ehhez képest a második mitsubishis versenyük pályafutásuk legjobb összetett helyezésével ért véget. Noha a címvédő Simone Tempestini nem indult a Hargita Ralin, csapattársa, Bogdan Marișca, a koronavírusból három hete felépülő Dan Gârtofan, Botka Dávid és számos, R5-ös autóval rajthoz álló pilóta is bejelentkezett a hétvégi verseny győzelmére, és sokáig az említett három pilóta harcolt az első helyért. A Libán szakaszt Marișca, a Bucin I-et Cristian Dolofan nyerte, utóbbi pilótának ez volt az első szakaszgyőzelme a hazai bajnokságban. A pénteki – első – nap utolsó szelektívjén újra Marișca volt a leggyorsabb, ekkor a Teslovan–Cseh páros összetettben az ötödik helyen állt, míg a Dacia-kupában a második szelektívet nyerve a Csató Roland és Csikós Sándor kettős az első helyről várta a folytatást. Szombaton az első Lövéte szakaszon Gârtofan gumidefektet kapott, a brassói pilóta több mint hat percet veszített, így a szervizparkba beérve fel is adta a versenyt. Gârtofan kiállásának köszönhetően a Teslovan–Cseh kettős egy helyet javított a tabellán és biztossá vált, hogy ha nem hibáznak, akkor a győztes után ők szerzik a legtöbb pontot összetettben, hiszen Botka egyversenyes licenccel nem pontoz, akárcsak a Soós testvérpár, amely az N11-es géposztályban volt érdekelt. [caption id="attachment_119838" align="aligncenter" width="2560"] Pályafutásuk legjobb helyezését érte el összetettben a Teslovan Adrian és Cseh Vajk Imre páros. Géposztályukban győztek[/caption] A szombati napot remekül indította a Csató–Csikós páros, a Dacia-kupáért, és a juniorok kategóriájában harcoló csíki páros zsinórban hat szelektívet nyert a monomárkában, a következő kettőn Constantin Tudose volt a leggyorsabb, az utolsó szakaszt pedig a fiatal csíkszeredai pilóta újra behúzta. Mindeközben a Teslovan–Cseh páros stabilan tartotta a nyílt versenyben a negyedik helyét, mögöttük Dolofan és Bogdan Cuzma nagy harcot vívott, utóbbinak végül sikerült előznie, mi több, tíz másodpercre faragta hátrányát a csíkiakkal szemben. Az utolsó három szakaszra a csíkiak mindent egy lapra feltéve támadólag léptek fel, a taktika jó védekezésnek bizonyult, mert ugyan Cuzma faragott hátrányából, de a Teslovan–Cseh páros előnyéből négy másodperc maradt a végére. A Teslovan Adrian és Cseh Vajk Imre páros a nyílt versenyben a negyedik, összetettben a harmadik, az aszfalt bajnoki kiírásban a második, géposztályban pedig az első helyen zárta a Hargita Ralit, míg a Csató Roland és Csikós Sándor alkotta kettős a juniorok között a harmadik lett és megnyerte a Dacia-kupa küzdelmeit. A Hargita megyei sportolók hatodik dobogós helyezését a Csíkszeredában született, de Székelyudvarhelyen élő Mag Levente szerezte, aki Nechifor Răzvannak navigálva az N11-es géposztályban zárt a második helyen.

Kopacz Gyula



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!