Torkon akadt üveggyöngyök

Végre, végre, ismét itt van Tusványos! Járvány nélkül, maszk nélkül, oltás nélkül, korlátozásmentesen! Szám szerint a harmincegyedik – belegondolni is sok. Aki az első megrendezésekor még kósza gondolat sem volt, azóta felnőtt, családot alapított, el- vagy visszaköltözött, komoly vagy épp komolytalan, de biztosan középkorú ember lett.
Sokunk életében Tusványos jóval több, mint egy aktuálpolitikai és kulturális előadásokkal tarkított zenei fesztivál. Origó. Szimbólum. Szellemi alapkő, izgalmas találkahely, nyári szilveszter, gumicsizmás luxus, sátoros kairosz, életérzés és időkapszula.
Elég öreg vagyok hozzá, hogy évtizedeket fogjon át a mélázó emlékezet. Fiatalok voltunk, és bohók. Meg sem kottyant pár éjszakát alvás nélkül tölteni, minden koncertet végigtombolni, Csűrben asztal tetejére mászni, Oltban kacagva sörösládára ülni, imigyen egyszerre elmésen megoldva a hűtés és a következő kör aggasztó gondját, Szent Anna-tónál repkedő szívvel napfelkeltét várni, kisbódénál hajnalban zsíros kenyeret enni. Szerelembe esni, vagy belehalni a szerelembe. Részegen csacskaságokat csinálni, összeveszni, kibékülni. És legfőképpen: hinni. Gondolatokból és eszmékből várat építeni, kultúrából, anyanyelvből és tudásból szellemi barikádokat emelni, s tetejükre mászva zászlót lengetni, jelszavakat skandálni, tabukat döntögetni, nem kérni, hanem követelni, mindenekfölött bízva abban, hogy ez hasznos, fontos és elegendő.
A történelem során már számtalanszor bebizonyosodott, a diákság, a fiatal felnőttek lánglelkű csoportja tud lenni az a rendszerváltó erő, amely nem alkuszik. A kovász, amely még képes keleszteni. Tisztán, hittel, nem prostituálódva, nem belefulladva íróasztalfiókokba, beleszürkülve aktatáskákba. Ha elveszítjük őket, ha eljutnak odáig, hogy már érdektelen ez az egész, mert mindenki kozmopolita és angolul beszél, ha alig várják, hogy elhúzhassanak máshol kamatoztatni az itt szerzett tudást, akkor nekünk harangoztak.
A szórvány itt van. Itt, most, Hargita megyében, napos-holdas hegyek kék sávos ölelésében. Magyar osztályok, magyar iskolák szűnnek meg. Az ürességtől tátongó falusi templomok ajtaja lassan mindig zárva van. A népszámlálás finoman fogalmazva sem váltotta be eleddig a hozzá fűzött reményeket, a kevésnél is kevesebben vagyunk, ezrek unják, találják fárasztónak rászánni azt a pár szükséges percet. Fiataljaink jelentős részét pedig jobban érdekli mindennél Kim Kardashian terebélyes hátsója. Vészmadárkodok: ha az utánunk jövő generációnak a zászló csupán egy bot egy darab színes ronggyal, és a viselet valami dohos jelmez, akkor itt a nagyon közeli jövőben már nem lesz, akit megmenteni. Évente öt napig mámoros eufóriában lehet sűrűbbre szőni a nemzet szövetét különböző asztalok mellett, de ne felejtsük el, hogy a hagymakupolás honfoglalás az év minden napján zajlik. Most, ebben a percben is, ahogy én leírom, te pedig elolvasod ezt a sort. Rezervátumunk vészesen zsugorodik. A Kárpát-medence ideutazott színe-virága vasárnap szépen hazamegy, mi meg itt maradunk.
Sokat járok idős, világtól elzárt székely falvakban élő emberek otthonában. Mindenikben van üveges vitrin a konyhában. Az üveg mögé tűzve az unokák fényképe és a házszenteléskor kapott szentkép mellett legtöbbször van még valami más is, a magyar miniszterelnök mosolygós fotója. Ennél nagyobb felelősség nem létezik, nem létezhet. A huszonnegyedik óra homokja lassan lepereg. Valós védelemre, állandó és megbízható megtartó erőre van szükség a megállításához.

Rátz-Illés Mária

: an accessible web community