Hirdetés

Töretlen szenvedéllyel űzött küzdősport

HN-információ
Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli idén a Shuriken Taekwondo Sportegyesület. A hétvégén rendezték bemutató jelleggel a 20. Kraiten Kupát Csíkszentkirályon. Az eseményt a járványügyi előírások miatt szerényebb körülmények között tartották meg, a részt vevő taekwondósoknak azonban ez sem szegte kedvét. Az egyesületet alapító Péter Balázzsal az egyesület elmúlt két évtizedéről beszélgettünk. Péter Balázs 3 danos taekwondoedzőről nem túlzás kijelenteni, hogy a megyében és az országban mindenki ismeri, aki valaha taekwondozót. (Szerk. megj: a dan a keleti küzdősportok mesteri fokozatát jelöli.) A sportágról Péter Balázs 2001 márciusában alapította taekwondo-egyesületét Csíkszentkirályon, az azóta megszakítások nélkül működő Shuriken Taekwondo Egyesület már két évtizedes múlttal büszkélkedhet. Azóta Péter Balázs az egyesület mellett megalapította a Black Widow Sportklubot is, hogy a tanítványai indulhassanak országos és nemzetközi versenyeken. Az egyesület húszéves jubileuma alkalmával megrendezett hétvégi sportágbemutató eseményen Péter Balázs munkája elismeréseként Csíkszentkirály polgármesterétől, Székely Ernőtől emlék oklevelet kapott. Érdeklődésünkre az egyesület vezetője mesélt néhány érdekességet a több mint 2000 éves múltra visszatekintő koreai eredetű harcművészeti ágról. Elmondta: napjainkra az egyik legnépszerűbb modern olimpiai küzdősporttá fejlődött a taekwondo, miközben őrzi a harcművészetek legnemesebb hagyományait, a harci tudományok szellemét. – A taekwondo kifejezés három szóképből áll, szabad fordításban a lábbal és kézzel küzdés művészetét jelenti. A taekwondóban nem egyszerűen ütésről és rúgásról, illetve önvédelmi rendszerről, vagy éppen küzdősportról beszélünk, ennél sokkal többről van szó. A koreaiak megközelítésében a sportág életút, életforma, amelynek az a célja, hogy a gyakorlása révén harmonikusan fejlődjön a szellem, a lélek és a test. A rendszeres edzéshez már nagyon fiatalon hozzá tudjuk szoktatni a gyerekeket, és így a mozgásigényük egész életükre kialakulhat. A rendszeres jelleggel végzett mozgás következtében a gyermek jobban tud koncentrálni, motiváltabbá és fegyelmezettebbé válik, illetve nő az önkontrollja – fejtette ki Péter Balázs. Hozzáfűzte: a taekwondo segítségével a gyermek megtanulja, hogy fejlődésének lehetősége szinte korlátlan, és elsősorban saját magától függ. – Az emberek – felnőttek és gyerekek egyaránt – sajnos túl gyakran korlátozzák magukat öntudatlanul, és így kevesebbet teljesítenek, mint szeretnének. Különös jelentősége van ezért az önfegyelem és az akaraterő fejlődésének. Sajnos, napjainkban az emberek jóval kevesebbet mozognak, mint amennyire szükségük lenne. A mozgáshiány pedig testünket-lelkünket egyaránt megviseli – mutatott rá korunk társadalmának egyik problémájára az egyesület alapítója. Mint részletezte: még gondos étkezés mellett is gyakori jelenség az elhízás, egyre nehezebb még a kisebb erőfeszítést igénylő tevékenységek végrehajtása is. Kimerítővé válik a lépcsőzés, a bevásárlás is. Hosszú távon pedig az izmok, csontok tartós deformációja, különféle betegségek jelzik a mozgáshiány és az ülőmunka következményeit. Talán ennél is súlyosabb, hogy a mozgás hiánya megviseli az ember kedélyét, csökkenti a koncentrációs képességet, egyre nehezebben viseli a stresszt, és hosszabb távon depresszió, kedélybetegség alakulhat ki. Egy felnőtt embernek legalább heti 1-2 alkalommal szüksége van arra, hogy intenzíven átmozgassa a testét, gyermekeknek pedig szinte naponta kell valamilyen sporttal foglalkozniuk – mutatott rá a sportszakember. – A fiatalabb korosztálynál közvetlenül kimutatható a tanulás eredményessége és a rendszeres, aktív testmozgás közötti kapcsolat – mutatott rá Péter Balázs. Hozzáfűzte: a taekwondo nem egyszerűen csak sport, hanem egyfajta filozófia, életmód is, áthatja a mindennapokat. A taekwondo gyakorlásával javul az ember koncentrációs képessége és az önfegyelme is. A távol-keleti eredetű küzdősport megmozgatja az egész testet, minden izomcsoportot harmonikusan fejleszt, nem áll fenn az egyoldalú izomterhelés veszélye. A gyakorlatok rendszeres végzése jó alakot és könnyed mozgást eredményez, ez magabiztosabb fellépést kölcsönöz. Az edző ugyanakkor határozottan leszögezte: a taekwondo nemcsak a fiatalok sportja! A taekwondo mozgásanyagának elsajátítása nincs korhoz kötve, és nem utolsósorban látványos harcművészet is. Nem véletlen, hogy a lábmunkára és gazdag mozgásanyagra épülő taekwondo hivatalos olimpiai sportág. A taekwondóval bejárt út Péter Balázs ugyanakkor a sporthoz fűződő személyes viszonyáról is beszélt. – Csíkszeredában végigjártam a taekwondóban meglévő mind a tíz alapfokozatot, majd 2002-ben, a fekete öv megszerzését követően, egy danra is sikeresen vizsgáztam – számolt be. Elmondta: az egyesületalapítás ötlete egy felkérés következtében merült fel. – Számos csíkszentkirályi fiatal járt sportolni a városba, és kérdezték, nem indítanék sportkört, egyesületet a faluban. Ez 2001-ben meg is történt, azóta töretlenül működik a taekwondo-egyesület, és edzéseket tartok Csíkszentkirályon. A megyében további másik négy településen hoztam létre egyesületet, tehát összesen öt egyesülettel dolgozom – mondta Péter Balázs. Hozzáfűzte: az öt klub legjobbjai, ha sikerrel veszik a házi selejtezőt, akkor a Black Widow Sportklub színeiben indulhatnak országos és nemzetközi versenyeken egyaránt. A klub is szép eredményeket ért el, a legsikeresebb tagja a csíkszentkirályi egyesület egyetlen fekete öves egykori versenyzője, Hozó Norbert. A megyei versenyeken elért helyezések mellett 28 országos és nemzetközi helyezéssel büszkélkedhet a klub. A számok tükrében Péter Balázs arról is beszámolt, hogy az elmúlt két évtizedben összesen 405 gyermek fordult meg a csíkszentkirályi egyesületben. – A sportolók összesen 192 versenyen vettek részt mindenféle kiírást figyelembe véve, és összesen 584 első helyet, illetve 454 második és 364 harmadik helyezést zsebeltek be. Ez összesen 1402 kupát és érmet jelent az egyesület és a sportklub életében – sorolta az elért eredményeket Péter Balázs. Az edző mindeközben egyénileg is fejlesztette magát. Az első, 2002-ben megszerzett dant nemsokára követte a második 2004-ben, míg a legutóbbira 2015-ben vizsgázott sikeresen. A dan megszerzésére mindig Kang Jong Kil 8 danos koreai nagymester jött Bukarestbe vizsgáztatni – tudtuk meg Péter Balázstól. Csíkszenkirályon összesen 23 kupát szerveztek, az elmúlt hétvégén rendezték meg a 20. Kraiten Kupát, a járvány miatt csupán sportágbemutatóként, kis létszámban, az egyesület alapításának huszadik évfordulója alkalmából. A kupa elnevezése azért fontos, mert sokáig az egykori ásványvíz-palackozó támogatta a versenyt anyagilag és, így azóta is nevét viseli – emlékeztetett Péter Balázs. – Az elmúlt évek során összesen 40 fokozati vizsgát szerveztünk, és azokat mindenki sikeresen teljesítette. A vizsgák egyébként elméleti és fizikai próbákból állnak, a jelentkezéshez a tanítványoknak egy bizonyos pontszámot kell összegyűjteniük. Mindemellett évről évre szervezünk hetes edzőtáborokat, amelyeknek a célja elsősorban a csapatépítés és az erőnlét fejlesztése – számolt be a 3 danos edző. A sportág árnyoldala Péter Balázs néhány kevésbé nyilvánvaló részletre, köztük a sportág nehézségre is rávilágított. – Először is ebből a sportból nagyon nehéz megélni, munka mellett sok áldozattal jár. Kezdetben és most is a hivatal segít a terem biztosításával, azonban ez még önmagában mindig kevés, mert a versenyzéshez nagyon sok pénz kell, a felszereléshez, ruházathoz úgyszintén. Ezt azok a szülők tudják és érzik, akiknek a gyereke műveli ezt a sportot, hiszen az egyéni sportokat kevésbé támogatják, mint a csapatsportokat. A másik a gyermekek hozzáállása, azt tapasztalom, hogy a szerényebb családi háttérrel rendelkező gyermekek sokkal kitartóbbak a tehetősebb szülők gyerekeivel szemben. Szerencsére most már az egyesületek rendelkeznek felszereléssel, de ebben a tekintetben is igyekszem mindent megtenni, hogy egyre jobb körülmények álljanak a sportolóim rendelkezésére. Sok kitartásra és motivációra van szükség, hogy az ember ne adja fel, nekem is volt, hogy komolyabb erőfeszítés mellett tartottam az edzéseket. Szerencsére az eddigiekben mindig bőven volt nekem mindkettőből, kitartásból és motivációból egyaránt – nyilatkozta lapunknak Péter Balázs, 3 danos taekwondoedző.

Vlaicu Lajos



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!