Toleráns vagyok

Tolerancia annyit jelent, mint tisztelni mások véleményét, másságát. Így hát azzal folytatom: én tisztelem a másságot. Mint törvényt tisztelő és követő egyszerű állampolgár, nap mint nap éberen figyelem a körülöttem zajló közéletet. Tévében, rádióban, plakátokon, „hegyi beszédekben” mást sem lehet látni, hallani, mint „tiszteld a másságot”. Felfordult a világ, halljuk idősebb bölcs embertársainktól. Ezt magamévá téve kijelentem, „tisztelem a másságot, toleráns vagyok!”

Tisztelem a családban élő, gyermekeiket becsületben nevelő házastársakat.

Tisztelem a munkával szerzett jövedelemből becsületesen élőket, bőrszínűktől függetlenül.

Tisztelem a templomokat látogató igaz hívőket, akik nem magamutogatásból vesznek részt az Istentiszteleten, onnan hazatérve tudják is, hogy mi volt az aznapi „szentige”. A templomba járást nem divatbemutatónak szánják, hol új ruháikkal kérkedhetnek.

Tisztelem azokat, akik nem a közvagyon eltulajdonításából, hanem tudásuk vagy munkájuk kamatoztatásából gazdagodtak meg.

Tisztelem azokat, akik egyetemeken, főiskolákon szerezték diplomájukat és nem pénzzel vásárolták meg azt.

Tisztelem azokat, akik még pártjuk utasítására sem vállalnak képességeiket meghaladó beosztásokat, mert azok csak megnyomorítják a közösséget.

Tisztelem azokat a választott vezetőket, akik becsülettel kitöltik munkaidejüket, meghallgatják az őket megválasztók véleményét, velük emberségesen beszélnek, nem élnek vissza hatalmukkal.

Tisztelem a tévé, az újságok azon dolgozóit, akik a valóságnak megfelelő műsorokat, híradásokat közölnek.

Tisztelek minden hazáját szerető, másokat megbecsülő embert.

Azt hiszem, a jóhiszemű emberek többsége velem egyetért e jegyzetemben megfogalmazott „másság iránti toleranciával”.

Arra azért felhívnám szíves figyelmüket, hogy a jólfizetett bértollnokok manipulációit ne higgyék el. Higgyenek a saját szemüknek, fülüknek és tapasztalataiknak. Én a fent említett másságban hiszek ebben a „fejetetejére állított világban”.

Gálfalvi Gábor

: an accessible web community