Hirdetés

Több száz nagykövet gyűjti már az adományokat

HN-információ
Közel három hét van hátra a nagy napig, amikor kerékpárra pattannak vagy egyszerűen szaladnak egy jót azok, akik egy közösségi ügyért vállalják a mozgást. Összesen 33 egyesület, alapítvány kér támogatást, az adománygyűjtés már javában zajlik. A szervező Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) játékkal is motiválja a csapatokat. Sokan tudják már, hogy a FussNEKI! egy egyedi adománygyűjtő sportesemény, ahol a nagykövetek egy-egy jó közösségi ügyért vállalják a futást, sétálást vagy idéntől a biciklizést. A közösség pedig adományozhat, ezzel járulva hozzá az adott projekt megvalósulásához. Az SZKA egyik legnépszerűbb rendezvényét a pandémia sem tudta megtörni, bár megváltozott keretek között, de a tavaly is megtartották, idén pedig már tizedik alkalommal hozzák tető alá a nagy közösségi adomnáygyűjtést. Jó hozama volt az első hétnek Veres Bernadett kommunikációs felelőstől megtudtuk, hogy a szeptember 13-i határidőig 558 nagykövet jelentkezett, ez a szám abszolút rekordnak számít a FussNEKI! történetében. Közülük 162-en kerékpározni fognak a támogatásért cserébe. A nagykövetek közül 14-en külfödről álltak a számukra szimpatikus ügy, illetve szervezet mellé, jelentkeztek Magyarországról, Hollandiából, Németországból, Svájcból, Franciaországból és Dániából is. Az adománygyűjtés már bő egy hete zajlik, és az első hét mérlege: 64 824 lej. Az adományozók ugyanis már az esemény előtt is megtehetik fix vagy kilométerenkénti felajánlásaikat egy-egy nagykövetre, (természetesen október 10-én, a FussNEKI! napján is). Ezt online kell lebonyolítani a fussneki.ro oldalon annak a nagykövetnek a profiljánál, akit támogatni szeretnének. Maga a befizetés megoldható a honlapon, vagy banki átutalással, illetve személyesen is bevihető az SZKA Kossuth Lajos utcai irodájába. Sárgában mozognak A szervezők érdekes nyereményekkel járó játékot is indítottak az adománygyűjtő csapatoknak, mintegy motiválva azokat. Az első héten az évfordulót ünneplő Fuss NEKI! okán, amelyik csapat legkevesebb 1010 lejt összegyűjtött, egy sorsoláson vehetett részt, de díjazták a legeredményesebb adománygyűjtő szervezetet is, amely a Kerekerdő Waldorf Egyesület lett 11 368 lejjel. A csapat a Waldorf-iskola bővítésére gyűjt. Mivel 2021-ben járunk, ezen a héten azok között sorsolnak ki nyereményeket, akik legkevesebb 2021 lej adományt szednek össze – közölte Veres Bernadett. A kommunikációs felelős elárulta azt is, hogy idén a sárga a „befutó” szín, így a Fuss NEKI! minden nagykövete sárgában szalad, sétál vagy teker majd október 10-én. A járványügyi szabályozások miatt azon a napon pedig – akárcsak a tavaly – minden csapat egy maga választotta helyszínen lendül mozgásba. A rendezvény főtámogatója az Impar Kft., amely 28 nagykövetet is indított, akik helyi közösségi ügyekre gyűjtik az adományokat, ugyanakkor az SZKA csapatát is befogadja, a szervezet nagykövetei a cég udvarán teljesítik majd vállalt kilométereiket.

Asztalos Ágnes



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!