Több mint kétezer jogosítványt vontak be a hétvégén

Hargita Népe
Az elmúlt hét végén 2074 sofőr gépkocsivezetői jogosítványát vonták be a rendőrök egy országos balesetmegelőzési akció során, amellyel a gyorshajtás és a biztonsági öv használata elmulasztásának kockázatára akarták felhívni az autósok figyelmét. 1105 sofőr azért maradt jogosítvány nélkül, mert több mint 50 kilométer/órával meghaladta az engedélyezett sebességet. Emellett 20 307 bírságot is kiróttak a rendőrök a közúti közlekedési szabályok megsértése miatt, ebből 7625-öt gyorshajtásért. 3762 bírságot kaptak a gépkocsivezetők a biztonsági öv használatának elmulasztásáért, 116-ot pedig az utasok kaptak ugyanezért a kihágásért. 51 esetben a rendőrök azért bírságoltak, mert a 14 év alatti kiskorúak nem voltak megfelelően bekötve – derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR) keddi közleményéből. A rendőrség 303 esetben bűnvádi eljárást indított, ebből 203-at a közlekedési törvény áthágása miatt, ugyanakkor 544 gépkocsi forgalmi engedélyét is bevonták az akció során.

Agerpres