Hirdetés

Több előadás közül válogathat a közönség

HN-információ

Ünnepi előadássorozattal készül a Csíki Játékszín társulata. A közönség négy darab közül válogathat a karácsonyi és szilveszteri időszakban. December 27-én a Játszótársak című Kosztolányi-est lesz látható és december 29-én a Pájinkás János című darab lesz műsoron. Bartalis Gabriella, a színház megbízott igazgatója számolt be az elmúlt időszakról és a jövő évi tervekről. 

Korábban Kányádi Szilárd bejelentette lemondását igazgatói tisztségéből, helyére pedig ideiglenesen Bartalis Gabriella színművésznőt nevezték ki. A leköszönő igazgató Gyergyó­szent­miklóson folytatja pálya­futását. A színművésznő elmondta: az előtte álló időszakban fő feladata a színház működésének biztosítása lesz, a következő évad előkészítése, ugyanakkor létrehoztak egy aktív művészeti tanácsot, amellyel hatékonyan kívánnak együttműködni. 

Újragondolt tevékenységek 
Bartalis Gabriella elmondta: a világjárvány miatt gyakorlatilag újra kellett szervezzék tevékenységüket.
– A színházakat világviszonylatban megviselte a járványhelyzet, hiszen elszakadtunk a közönségtől. Ennek a helyzetnek viszont volt pozitív hozadéka is: újra kellett gondolni a színházi tevékenységet, hogy hogyan tartsuk a kapcsolatot a nézőkkel, hogy milyen csatornákon működhet a kommunikáció a közönséggel – mondta Bartalis Gabriella. Hozzátette: a színházi alkotók kreativitását is igénybe vette ez az időszak, ki kellett lépniük a megszokott környezetből, új alkotói stratégiát kellett találniuk. Példaként említette az online közvetített előadásokat, a Mikó-várban rendezett esteket, vagy az elmúlt hétvégén megszervezett karácsonyi Meseparkot, ahol a színészek kisgyerekek kedvenc meséit olvasták fel. A színművésznő úgy vélte: elindult egyfajta innovatív, megoldásokat kereső gondolkodás a színház berkeiben, amelyet a következő évadokban is alkalmazni szeretnének. 
– Reménykedünk ugyanakkor abban, hogy nemsokára visszaáll a megszokott rend – fűzte hozzá a megbízott igazgató. Mint mondta, semmi sem pótolhatja a valódi színházi élményt, viszont ezek a tapasztalatok hozzátehetnek az eddigi működéshez, segíthetik a közönséggel való kapcsolatépítést. 

Előadások a bérletszünetben 
Több előadást is megtartanak év végén. December 27-én, vasárnap 19 órától Némethy Zsuzsa és Bilibók Attila Játszótársak című Kosztolányi-estje lesz látható, december 29-én, kedden 19 órától pedig Barabás Árpád rendezésében a Pájinkás János című darab lesz műsoron. Óévbúcsúztató előadásként Kányádi Szilárd rendezésében Eisemann Mihály és Szilágyi László Én és a kisöcsém című operettjét december 30-án, este 19 órától tekintheti meg a közönség. A produkció január 3-án, vasárnap is megtekinthető, akkor ismétlik. A társulat valamennyi előadását az úgynevezett „bérletszünetben” játssza a színház nagytermében. Jegyek ára a Játszótársak-, valamint a Pájinkás János-darabok esetében kedvezményesen 30 lej diákoknak, míg a nyugdíjas nézőknek 20 lej. Az Én és a kisöcsém előadás belépőjéért december 30-án egységesen 50 lejt kell fizetni, január 3-án ugyanakkor már ismét lesznek kedvezményes jegyek is: 35 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak pedig 22 lej.
Az ünnepi előadásokra előzetes jegyvásárlásra is van mód a Csíki Játékszín titkárságán, hétköznapokon 9 és 15 óra között, péntekenként 14 óráig, illetve előadások előtt egy órával a színház jegypénztárában is lehet jegyet váltani. Helyfoglalásra is van lehetőség a 0751–039026-os telefonszámon, mert a színház titkársága december 24–25-én, december 31-én és január 1-jén zárva tart. 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!