Hirdetés

Tizenkét csapat jelentkezett

HN-információ
Előzetesen tizenkét csapat küldte el benevezési szándékát a jövő hét végén sorra kerülő Székelyföld Kerékpáros Körversenyre. Az idén immár kilencedik kiírásához érkezett viadal első két szakaszán változások lesznek az elmúlt évekhez képest. [caption id="attachment_7672" align="aligncenter" width="970"]A körverseny első két szakaszának útvonala A körverseny első két szakaszának útvonala[/caption] [dropcap]A[/dropcap] szokásokhoz híven a Csíkszeredai Városnapok rendezvénysorozatát követő héten kerül sor a Székelyföld Kerékpáros Körversenyre, amely idén immár a kilencedik kiírásához érkezett. A viadalra tegnapig tizenkét csapat küldte el előzetesen benevezési szándékát, többek között négy válogatott is indul majd a székelyföldi országúti kerékpáros versenyen. Az elmúlt évekhez képest két szakasz útvonala is változik. A verseny idén is a hivatalos csapatbemutatóval kezdődik, melynek helyszíne a csíkszeredai Mikó-vár belső udvara lesz augusztus 5-én, szerdán este. Az első szakaszt augusztus 6-án, a másodikat 7-én rendezik, 8-án délelőtt lesz az egyéni időfutam, délután pedig a megyeszékhelyen kialakított pályán köröznek majd a résztvevők. Nem marad el az amatőrök számára kiírt viadal sem, augusztus 8-án délelőtt Hargitafürdőre kerekeznek fel a résztvevők, délután pedig a városban kialakított pályán teljesítenek a kerékpárosok. Az útvonal A Székelyföld Kerékpáros Körverseny augusztus 6-án a háromszéki szakasszal kezdődik, az etap rajtja Csíkszeredában lesz. A megyeszékhelyről a mezőny Csíkszentkirály, Csíkszentimre, Csíkszentsimon és Csíkverebes érintésével éri el Tusnádot, ahol a viadal első sprintjét rendezik. Innen a kerekesek az 578-as európai úton folytatják a szakaszt Sepsiszentgyörgyig, a második sprintet a kovásznai megyeszékhelyen tartják. Sepsiszentgyörgyről a 13E országúton halad majd a mezőny Réty érintésével Kovásznára, majd Zabola, Imecsfalva és Szentkatolna érintésével érik el Kézdivásárhelyt, ahol a szakasz harmadik sprintje következik. A kerekesek Kézdivásárhelyről a Nyerges-tető felé veszik az irányt, itt lesz a nap egyetlen hegymenése, majd az ereszkedést követően Csíkkozmás, Csíkszentmárton és Csíkszentkirály érintésével ér vissza a mezőny Csíkszeredába. A szakasz rajtja 11 órakor lesz, a várható érkezés pedig délután fél négy után. A viadal történetében először lesz szakaszrajt Székely­udvar­helyen, augusztus 7-én ugyanis a Küküllő-parti városból indul el a mezőny a királyetapra. A rajtot követően már emelkedésre számíthatnak a résztvevők, alig húsz kilométeres tekerés után a Kalonda-tetőre másznak fel a kerekesek. Az első hegymenést követően Korondra ereszkednek be a kerekesek, itt lesz a nap első sprintje, majd Parajdról Gyergyószentmiklós felé térnek a résztvevők. A nap egyik legnehezebb hegymenése a Bucsin-tetőn lesz, ezt követően érik el a kerekesek Gyergyószentmiklóst, ahol újabb sprint vár rájuk. A szakasz másik újdonsága, hogy a Gyergyói-medencét Csomafalva és Gyergyóújfalu felé haladva hagyja el a mezőny, a nap harmadik hegymenése pedig a Libán-tetőn lesz. A résztvevők Fenyéden fordulnak Csíkszereda felé, Máréfalva után a Cekenden lesz egy újabb hegymenés, majd Szentegyházán a nap utolsó sprintje, a Hármaskeresztnél, a Csíki-medence „kapujánál” pedig az utolsó hegymenés. Az ereszkedést követően éri el Csíkszeredát a mezőny, a 11 órás rajtot követően délután fél négyre várható a befutó a Szabadság téren. Szombaton, augusztus 8-án két félszakaszt rendeznek. Délelőtt tíz órakor kezdődik az egyéni időfutam, melynek rajtja a Hármaskeresztnél, a Tolvajos-tetőn lesz, az érkezés pedig közel hat kilométer megtétele után Hargitafürdő bejáratánál lesz kialakítva. Délután 17 órakor kezdődik a második félszakasz, a mezőny Csíkszeredából indulva a Csíkrákos–Csíkszentmihály–Csíkszépvíz útvonalon tér vissza a megyeszékhelyre, majd a városban kialakított pályán 16 kört tesz meg. Csíkszeredában a Szabadság téren kezdődik a kör, az útvonal a Temesvári sugárút, Vár tér, Szász Endre, Puskaporos, Tudor Vladimirescu utca, Testvériség sugárút, Hunyadi János, Szék, Márton Áron, Decemberi forradalom utca, majd a Temesvári sugárút keleti részéről ér vissza a mezőny a Szabadság térre. A résztvevők Tizenkét csapat küldte el eddig a szervezőknek benevezési szándékát az idei Székelyföld Kerékpáros Körversenyre. Fehéroroszországból a válogatott és a Minszk Cycling Club, Ukrajnából a Kolss, Bulgáriából a Nessebar és a Team Vaszil Levszki, Ausztriából a Hrinkow Advarics, az Experiment 23 és a WSA Greenlife, valamint a szerb, a román és a moldáv válogatott jelezte részvételét, és természetesen rajthoz áll a házigazda Tusnad Cycling Team is. A 9. Székelyföld Kerékpáros Körverseny összdíjazása tízezer eurót tesz ki.


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!