Hirdetés

Tíz év alatt 31 százalékkal csökkent a közúti balesetek halálos áldozatainak száma

HN-információ
A 2010 és 2020 között eltelt időszakban csökkent a közúti balesetekben egy év leforgása alatt meghalt személyek száma, 2020-ban 2010-hez mérten 2377-ről 1646-ra (–31 százalék) esett vissza a halálos áldozatok száma. A Román Rendőrség (IGPR) hétfői közleménye szerint az uniós átlag ezen a téren 37 százalék. Romániában ugyanakkor a súlyos közúti balesetek száma 32,2 százalékkal, a súlyos sérülteké pedig 35,6 százalékkal csökkent az említett időszakban. 2020-ban 6273 súlyos közúti baleset történt Romániában, és ezekben 1646 személy vesztette életét, míg 5484-en súlyosan, 2155-en pedig könnyebben sérültek meg. 2019-hez mérten 2369-cel (–27,4 százalék) kevesebb súlyos baleset ment végbe a közutakon, az elhalálozott vagy súlyosan megsérült áldozatok száma pedig 2859-cel (–28,6 százalék) csökkent. A balesetek közel egyharmadában (1909 baleset) gyalogosok sérültek meg súlyosan, és ez 32,4 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest – tájékoztat az IGPR. „A sebességnek az útviszonyokhoz való hozzá nem igazítása és a szabálytalan átkelés továbbra is a súlyos közúti balesetek két leggyakoribb oka volt 2020-ban. Következnek a sorban a kerékpárosok által elkövetett szabálytalanságok, a gyalogosoknak, illetve a többi gépkocsinak járó elsőbbségadás elmulasztása” – mutat rá a közlemény. A tavaly bekövetkezett súlyos balesetekért az esetek 51,2 százalékában kizárólag vagy részben a személygépkocsi-vezetők voltak felelősek. 2010-hez mérten a városi környezetben bekövetkezett súlyos közúti balesetek száma 39,1 százalékkal, a balesetekben meghalt áldozatoké 33,2 százalékkal, a súlyos sérülteké 41,8 százalékkal csökkent; a településeken kívül végbement súlyos balesetek száma 32,4 százalékkal, a haláleseteké 35,5 százalékkal, a súlyos sérülteké 37,8 százalékkal esett vissza. A falvakban történt súlyos balesetek száma 23,9 százalékkal csökkent, a halálos áldozatok száma 24,4 százalékkal, a súlyos sérülteké pedig 25,8 százalékkal. Az elmúlt tíz évben a legtöbb súlyos baleset városokban történt, ugyanakkor azonban ezek jártak a legkisebb számú halálos áldozattal (az összes halálesetnek kevesebb mint egynegyedét regisztrálták városon). A rendőrség közleménye azonban rámutat, hogy 2020-ban 7 százalékkal több kerékpározó vesztette életét közúti balesetben, mint 2010-ben. Ezzel szemben a motort, robogót vezetők köréből 49 százalékkal kevesebb halálos áldozat került ki 2020-ban a tíz évvel korábbi adatokhoz képest. Az elmúlt évtizedben a súlyos közúti balesetek 66 százalékának, a halálesetek kétharmadának és a súlyos sérülések 72 százaléknak a bekövetkeztéért a gépjárművek vezetői tehetők felelőssé, mutat rá a rendőrség.

Agerpres



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!