Tisztség és pénz

hecser_szerzokep_szines-1024x756Kedden a parlamenti szakbizottságokban élénk vitát váltott ki az a törvény, amelyet Klaus Johannis államelnök újratárgyalás végett annak idején visszaküldött a honatyáknak, s amely értelmében a képviselők, illetve a szenátorok nyugdíjazásukkor a mandátumaik számának függvényében amolyan különleges plusznyugdíjban részesülnének. Ennek értéke egy mandátum esetében 1500 lej lenne. Az államelnök erkölcsi, de jogi szempontból is kifogásokat emelt, az viszont nem biztos, hogy lényeges módosításokra kerülne sor a törvény szövegében. Nem, mert a dolgok jelenlegi alakulása szerint számos honatya továbbra is indokoltnak és megalapozottnak tartja egy ilyen járandóság biztosítását, többek között arra hivatkozva, hogy igen felelősségteljes és szellemileg megterhelő, kihívásokkal teli munkát jelent a törvényalkotói tevékenység, és a mandátum végezetével azt több mint indokolt anyagilag is méltányolni. Az egyik szenátor például olyasmit állított, hogy számára esetenként egy-egy szavazás álmatlan éjszakákat okozott, meg hogy a társadalom kötelessége azoknak az éveknek az utólagos megfelelő elismerése – anyagi szempontból is. Sőt, olyasmit is hallani, hogy a honatyák jelenlegi jövedelemszintjei sem irigylésre méltóak, s e tekintetben is időszerű lenne annak megemelése.
Persze, mindezen lehet vitatkozni, vannak pró és kontra érvek, de talán azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Romániában mennyi is a közszférai átlagbér, mire futja a romániai költségvetés lehetőségeiből, s közvetett értelemben Románia gazdasági potenciáljából. Ha például az orvosok esetében Victor Ponta azt állította, hogy nincs valós lehetőség a 25 százaléknál nagyobb béremelésre, akkor ez miért lenne másként a kisebb-nagyobb rangú tisztségviselők esetében?
Adott arányoknak valóban kell létezniük, de semmiképp sem megengedhető, elfogadható a túlzott aránytalanság. És ez vonatkozik másabb közszférai tisztségeket betöltőkre is, például intézményvezetőkre, polgármesterekre, alpolgármesterekre, tanácsosokra stb. Azok esetében is sokszor hallani, hogy a tisztségük ellátása ellenében folyósított bérek, különböző juttatások nincsenek összhangban a rájuk háruló felelősséggel. Még Bukarest főpolgármestere, Sorin Oprescu bűnügye kapcsán is előhozakodtak a bérezési szint ügyével egyes politológusok. Értsünk szót azonban: amikor az a személy, aki politikai, társadalmi szerepet vállalt, s annak során „megpályázott” akár egy képviselői, akár egy polgármesteri vagy éppen egy helyi tanácsosi funkciót, illett volna tisztában legyen azzal, hogy mivel is jár a jogi, az erkölcsi, az anyagi és esetleg a büntetőjogi felelősség szempontjából annak betöltése. Illetve az anyagi szempontból miképpen méltányolódik, összhangban a vonatkozó és hatályos törvényes előírásokkal. És mindezt szem előtt kellett tartania az összeférhetetlenségre vonatkozó jogszabályozási előírások tekintetében is. Nem hinnénk egyébként, hogy valakit is kényszerítettek arra, hogy képviselő vagy polgármester legyen, s ha ez így igaz, akkor kár utólag siránkozni, elégedetlenkedni vagy éppenséggel élni azzal a lehetőséggel, hogy a későbbiek során olyan jogszabályok szülessenek meg, amelyek nyomán anyagilag előnyös helyzetbe kerülhet az a jogalkotó.
Ilyen összefüggésben utalhatunk egy már hatályos és ugyancsak vitatott kormányrendeletre is, amely értelmében már megemelkedett egyes magas rangú tisztségviselők havi illetménye, akár az eddigi háromszorosára is. Victor Ponta kormányfő annak hatályon kívül helyezését emlegette még július végén, majd arról volt szó, hogy a parlamenti beterjesztést követően azt nem szavazzák meg a honatyák. Egyelőre mély csend övezi sorsát, a minap pedig az államelnök ennek kapcsán csupán annyit jegyzett meg, a normális az lett volna, ha a közszférai bérezési új törvény hatályba lépésével egyidejűleg került volna sor a tisztségviselők javadalmazásának a megemelésére.
Törvényhozási felelősség ide vagy oda, sajnos a parlamentbe sem mindig olyan személyek kerülnek be, akik a helyzet magaslatán álltak, állnak mandátumuk idején. Az utóbbi három év során 8 képviselő és szenátor vesztette el mandátumát, mivel jogerősen elítélték, rajtuk kívül még 11-en mondtak le mandátumukról „igazságszolgáltatási problémák” okán, 4-en azért maradtak mandátum nélkül, mert jogerős megállapítást nyert az összeférhetetlenség ténye. A jelenlegi ciklus 558 honatyájából tizenkilencnek akadt különböző problémája a törvénnyel, nevezetesen őket különböző bűntények elkövetésével vádolták meg. Ez 3 százalékos rátát jelent. Nem akarjuk a dolgokat eltúlozni, de talán érdemes arra utalni, hogy országos viszonylatban a kriminalitási ráta alig 0,2 százalék. (Ennyi az aránya a véglegesen, illetve jogerősen elítélt személyeknek az összlakossághoz viszonyítva.) Igaz, a közembernek nincs akkora felelőssége, mint egy honatyának…
Van még a fentebb vázoltakkal akár összefüggésbe is hozható törvénymódosítási kezdeményezés: 16 honatya (közöttük RMDSZ-esek is) a helyi választottak jogállására vonatkozó törvény módosítására nyújtottak be indítványt, amely értelmében azok a polgármesterek, illetve helyi és megyei tanácsosok, akiket nem letöltendő, csupán felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek, megtarthatnák mandátumukat. És ezt akkor is, ha köztörvényes vagy korrupciós bűncselekményről lenne szó. Emlékeztetnénk: a jelenleg hatályos jogszabályozás értelmében az érintettek automatikusan elvesztik mandátumukat, amennyiben szabadságvesztésről szóló jogerős ítélet születik velük szemben. Hát ez kicsit furcsa lenne, mert például egy ilyen elítélés esetén egy köztisztviselőt azonnal menesztenének, de akár egy intézményvezetőt is, de egy polgármestert viszont nem, mert őt „megválasztotta a nép”. Apropó, polgármester-választás: a májusban megjelent 2015/115-ös törvény értelmében továbbra is egy fordulóban kerül sor megválasztásukra, s így az is előfordulhat, hogy olyan személy kerül abba a bizonyos székbe, akire a szavazatra jogosultaknak még csak 20 százaléka sem voksolt.

Hecser Zoltán