Hirdetés

Tisztes székely helytállás

HN-információ
A horvátországi Varasdon tartották az elmúlt héten az asztalitenisz Európa-kupa döntő tornáját, amelyen részt vett az ISK-SZAK Székelyudvarhely is. A György István által edzett székelyföldi csapat három mérkőzést játszott. A tisztes helytállást tűzte ki célul az ISK-SZAK Székelyudvarhely az asztalitenisz Európa-kupa döntője előtt, és annak ellenére, hogy három vereséggel zárta a tornát a székelyföldi csapat, szoros mérkőzéseket sikerült vívniuk a horvátországi Varasdon. A klubcsapatoknak kiírt második számú kontinentális viadal utolsó tornáján az ISK-SZAK Székelyudvarhely a Sebastian Loso, György Szilárd, Cservik Krisztián és Tamás Szabolcs felállítással vett részt, a csapatot György István irányította a kispadról. Az Európa-kupa selejtezőjéből nyolc csapat jutott a döntő tornára, hozzájuk csatlakozott a Bajnokok Ligájából hat kieső gárda, a mezőny pedig a házigazdákkal kiegészülve tizenháromra nőtt. Az ISK-SZAK a márciusban tartott selejtezőkörből jutott ki a döntő tornára, a székelyudvarhelyiek hazai környezetben az A csoport második helyén zártak a Libertas Marincolor mögött. A döntő tornán tizenegy országból tizenhárom csapat vett részt, összesen tizenkilenc nemzet játékosai álltak az asztalok mellé. „Az Európa-kupa ötnapos döntő tornája teljes mértékben buborék-rendszerben zajlott, a csapatok, a szakmai stáb és a játékvezetők is csak negatív teszttel érkezhettek Horvátországba, a helyszínen újabb teszteléseken kellett átesni. A torna alatt tilos volt elhagyni a szállodát, illetve a sportcsarnokot, az Európai Asztalitenisz Szövetség pedig nagyon szigorúan vette a szabályokat” – írta beszámolójában György István, az ISK-SZAK edzője. Az ellenfeleket a helyszínen ismerték meg a csapatok, az ISK-SZAK az egyetlen kvartettbe, a D csoportba kapott besorolást az orosz TTSC Elem, a cseh TTC Ostrava és az osztrák Solex Bécsújhely, ahonnan az első kettő jutott a negyeddöntőbe. Az ISK-SZAK az első mérkőzését a korábbi BL-résztvevő csehek ellen vívta és közel is álltak a székelyek a meglepetéshez. Loso csak a rövidített szettben kapott ki, Cservik nagy meglepetésre szintén a döntő szettig vitte a meccset Petr Korbel ellen, és le is győzte a cseh világsztárt, Loso is partiban volt a második találkozóján, ám végül a tapasztalat sikerre vitte a TTC Ostravát. Az orosz Elem ellen Loso ismét a döntő szettben vesztette el a játszmát, György Szilárd és Cservik is megnyerte ellenfelével szemben az első szettet, de végül a győzelem az oroszoké lett. Az utolsó, a végül csoportot is megnyerő osztrákok elleni meccsen György Szilárdnak sikerült ugyan nyernie egy szettet, ám a bécsújhelyiek végül győztesen hagyták el az asztalt, pedig Loso és Cservik is szoros szetteket játszott ellenfeleivel. „Az idei hosszú, fárasztó, viszont eddigi történetünk legeredményesebb szezonunk végén igazi csemege volt a tornán a részvétel, és még ha nem is sikerült újabb csodákat véghezvinni, az mindenféleképpen elégtételként szolgál, hogy zsinórban másodszor az Európa-kupa legjobbjai közé sikerült jutnunk”– zárta beszámolóját György István, az ISK-SZAK Székelyudvarhely edzője. Eredmények TTC Enfireex Ostrava – ISK-SZAK Székelyudvarhely 3–1. Jakub Kleprlik – Sebastian Loso 3–2 (11–6, 9–11, 11–1, 5–11, 6–0), Felipe Olivares – György Szilárd 3–0 (11–2, 11–2, 11–7), Petr Korbel – Cservik Krisztián 2–3 (9–11, 8–11, 11–3, 11–6, 5–6), Olivares – Loso 3–0 (11–7, 11–9, 11–1). ISK-SZAK – TTSC Elem 0–3. Loso – Danila Travin 2–3 (13–11, 5–11, 9–11, 11–6, 4–6), György Sz. – Mihail Pajkov 1–3 (11–7, 3–11, 3–11, 4–11), Cservik – Anton Kotov 1–3 (11–6, 9–11, 1–11, 6–11). Solex Bécsújhely – ISK-SZAK 3–0. Felix Wetzel – György Sz. 3–1 (11–9, 5–11, 11–6, 11–9), Andy Pereira – Loso 3–0 (11–9, 11–4, 11–8), Tomas Konecny – Cservik 3–0 (11–6, 11–9, 11–7).

HN -összeállítás



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!