A történet dióhéjban annyi, hogy valaki, valakik összetákoltak Gyergyóremete polgármestere nevében egy Facebook-oldalt, amelyen az elöljárót sértegetik: arcképe mellé az Országos Korrupcióelleni Igazgatóság (DNA) fejlécét montírozták, feltöltöttek még néhány (egyébként lopott) fotót és (inkább alpáriságával, mint mondanivalójával meghökkentő) rigmust, amelyekben hol korruptnak, hol hivalkodónak, hol hataloméhesnek, de legfőképp csak tolvajnak nevezik. A polgármester pár sorban ugyanott reagált az inzultusra, tisztázva, hogy saját Facebook-profillal nem rendelkezik, tehát nevével és arcával ismeretlenek a tudta nélkül visszaéltek, a közölt tartalomhoz ennek tudatában ajánlott viszonyulni. Az oldal vonzott néhány látogatót, szült pár, egyébként a polgármestert biztató és a kezdeményezést elítélő kommentárt, a helyi újságok megírták az esetet. Amire ennél több szót nem is lenne kedvem vesztegetni (zajlott már nem egy sokkal ötletesebb és profibb lejárató kampány) – ha nem pont Gyergyóremetéről lenne szó. De előtte vegyük át még egyszer a mantrát: aki közéleti szerepet vállal, az viselje el, ha szapulják, mert ugyebár a húst is csonttal adják, hát nem? Nem. A közszereplő személyét, megnyilvánulásait, cselekedeteit nyugodtan lehet kommentálni, akár nyers stílusban is. Például le lehet írni, hogy XY közszereplő hülye, és ez nem számít személyiségi jogai megsértésének, sem etikátlannak (bírósági precedens van rá). Vagány, nem? Nem. A közszereplő értelemszerűen exponáltabb, de jobb helyeken a füttyöt a színpad méretéhez szokás igazítani – ha valaki például az országos politikában tevékenykedik, részéről elvárható, hogy megtanulja munkája részeként kezelni az ellene irányuló, őt kikezdő, rendszerint széles nyilvánosságot kapó véleményeket. Miközben ugyanez nem feltétlen követelmény egy községvezető esetében, vagy legalábbis nem kellene az legyen. Két héttel ezelőtt voltam Gyergyóremetén. Túlama­rostól Eszenyőig, vissza Csutakfalán át a Központig (ami nagybetűs), majd a templomdombig jártam be autóval a település utcáit, itt-ott megállva, magyarázva a kíséretemben levő személynek. De inkább magam is csak bámultam: a falut, amely határozott véleményem szerint Hargita megye legélhetőbb települései közé tartozik. És elsősorban nem is a kicsinosított közterei, szolgáltatásai, jól működő intézményei miatt, amelyeket egyébként akármelyik megyénkbeli város is nyugodtan megkívánhatna. Hanem azért, mert mindenfelé látszott, érződött, hogy erre a községre nagyon nagy gonddal vigyáznak, hogy működését alaposan kitalálták, rengeteg munkát fordítottak rá. Ami egészen biztosan nem egyedül a polgármester érdeme, mert a közösség belátása, akarata, törekvése nélkül lehetetlen lenne ezt megvalósítani. De ami az ottani közigazgatásban történik, azt nemhogy tanítani lehetne, hanem kötelezően kellene is. Mert ha van Székelyföldnek egészséges jövőképe, Remete sokkal közelebb áll hozzá, mint a legtöbb település. És ez kisugárzik az emberekre, életminőségükre, jövőjükre. Én Remetén töltöttem gyermekkorom legszebb nyarait, itt éltek a nagyszüleim, s úgy tartom, tőlük és a falutól meghatározó élményeket, tapasztalatokat kaptam. Ha tehetem, évente néhányszor visszalátogatok. Nem vagyok a közösség tagja, nem ismerhetek minden részletet, gondot, frusztrációt. Bizonyára ezekből is adódik bőven, és fel kell oldani őket. De érdemes lenne megválogatni, hogy milyen formában és hangnemben, és milyen áron. Mert nem túlzok, ha azt mondom, Remete kötelez. Akik ott élnek, büszkék lehetnek erre.  Burus János Botond