Hirdetés

Tét a második hely


Hiába támadt többet a Ferencváros-Telekom a Csíkszeredai Sportklub elleni jégkorong Erste Liga csúcsrangadó első mérkőzésén a kék-fehérek fegyelmezett játékkal és remek helyzetkihasználással magabiztos sikert könyveltek el.


Eredetileg két mérkőzést kellett volna letudni a jégkorong Erste Liga legutóbbi játéknapján, ám a Dunaújvárosi Acélbikák visszalépése nyomán egy meccsre karcsúsodott a program. Méghozzá a Csíkszeredai Sportklub – Ferencváros-Telekom csúcsrangadóra. Hogy miért is csúcsrangadó? Az elmúlt idény társbajnokainak csatája volt, akik a két évvel ezelőtti idény fináléját is vívták.
Az előjelek egyik csapatra nézve sem voltak biztatók. A kék-fehérek három zsinórban elszenvedett vereségből – a Brassói Corona ellen – érkeztek, ráadásul óriási meccsterhelés végére lett időzítve a párharc. 
A Fradi sem volt túl jó formába, hiszen a legutóbbi két meccsén kategorikus vereséget szenvedett. Ám nekik volt idejük rendezni a sorokat, hiszen a nemzetközi szünetnek hála, másfél hétig pihenhettek és készülhettek.
A jégen azt láthattuk, hogy a zöld-fehérek alaposan belekezdtek. Az első harmad első felében egyértelműen az ő akaratuk érvényesült, de László Arnold állta a sarat. Az újfent felforgatott hadrendben játszó Sportklub – Jason Morgan ezúttal három légiós hátvédnek szavazott bizalmat és három csatárnak – a 9. perctől kezdett éledezni. Ehhez szükség volt arra is, hogy Hegyit kiszórják a játékvezetők. A fórt még nem tudták kihasználni a vendéglátók, ám ahogy Hegyi visszajött a honosított Taratuhin szinte nulla szögből hatalmas gólt vágott Nagy mellé. Videobírózni is kellett, hogy a játékvezetők biztosak legyenek a dolgukban. Nem volt kérdés. Gól volt. Ezt követően a Sportklub kiegyenlítette a küzdelmet a jégen, és fel tudta venni a Fradival a tempót, illetve megtalálta a vendégek agresszív letámadásának az ellenszerét.
A második felvonás parádésan kezdődött csíki szempontból. Alig telt el 46 másodperc, és Wishart megpattanó lövése újfent a hálóban kötött ki. A Fradi igyekezett tartani az első harmadban mutatott agresszív letámadós játékát, de a hazaiak rendre életveszélyesen hozták ki a korongokat, és ezúttal remekül éltek a lehetőségekkel. A 34. percben már öttel mentek a kék-fehérek. Blackwater hátrányból, Taratuhin előnyből, míg Rokaly Norbert egyenlő létszám mellett talált be Nagy Kristófnak. A Ferencváros viszont nem az a csapat, amely feladja, és a harmad végén Hodgman szépített.
A zárófelvonás akadozva indult a kék-fehérek szempontjából. Yellow Hornt egymás után kétszer is kiszórták, de ez végül remekül jött. A 45. percben egy kivágott pakkot Nagy Kristóf a kapu mögött állított le, de épp Blackwaternek, aki megkerülve a kaput betalált, újabb emberhátrányos gólt szerezve. Ekkor biztosnak tűnt a hazai siker.
A Sportklub lassan-lassan takaréklángon kezdett égni, érthető módon. A Fradi kapott az alkalmon, és Sági, Hegyi, illetve Karmeniemi találataival feljöttek mínusz kettőre. Két perc volt ekkor vissza. A kék-fehérek viszont rájöttek, hogy nincs vége a meccsnek. A Fradi bár lehozta kapusát, gyakorlatilag esélyük sem volt közelebb kerülni.
A Sportklub győzelmével tovább növelte előnyét a Ferencvárossal szemben, és már öt pont a különbség a második és a harmadik helyezett között. Amennyiben a kék-fehérek a második Fradi elleni meccset is behúzzák, akkor matematikailag is bebiztosítják második helyüket. Ellenkező esetben mások kezében van a sorsa. A találkozó tegnap este lapzárta után ért véget.
Erste Liga

Csíkszeredai Sportklub – Ferencváros-Telekom 6–4 (1–0, 4–1, 1–3)
Gólszerzők: Taratuhin (11., 33.), Wishart (21.), Blackwater (26., 45.), Rokaly N. (34.), illetve Hodgman (38.), Sági (51.), Hegyi (57.), Karmeniemi (58.).

Mestermérleg

Jason Morgan, vezetőedző, SC Csíkszereda: Nagyon jó rajtot vettünk a találkozó elején. Fontos volt, hogy mentálisan ne essünk bele abba hibába, mint az első, budapesti mérkőzésen, ahol a meccs első fele elment mellettünk. Nagyot harcoltak a fiúk, Blackwater két emberhátrányban szerzett gólja külön dicséretet érdemel. Jó munkát tettünk le az asztalra, mindemellett a speciális játékunk is jól működött.
Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: Az kívülről is látszott, hogy a házigazdák meccsrutinban voltak négy komoly találkozóval, miközben mi másfél héttel ezelőtt játszottunk utoljára. Azt gondolom, nem játszottunk rosszul. Az első két harmadban a Csíkszereda kihasználta a helyzeteit, mi pedig nem találtunk be, szerintem ez jelentette a különbséget. A speciális játékunkra kell jobban odafigyelnünk, az utolsó harmadban látottakra pedig bőven építkezhetünk. Helyzetekben egy szinten voltunk, de gólra játsszák a meccseket.

A hétvégi műsor

Ma: Újpest – MAC HKB Újbuda (19).
Holnap: Gyergyói HK – Ferencváros-Telekom (18.30), Opten Vasas HC – Titánok (19.45).
Vasárnap: Brassói Corona – Ferencváros-Telekom (18.30), Debreceni DEAC – MAC HKB Újbuda (19.30).
A Csíkszeredai Sportklub – Ferencváros-Telekom mérkőzés tegnap este lapzárta után ért véget.


Darvas Attila


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!