Hirdetés

Terepszemle a megyei beruházásoknál

HN-információ

A csíki és gyimesi beruházásoknál tartottak tegnap terepszemlét a megyei önkormányzat vezetői: reggel korán a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház épülő új műtőblokkját, majd az épülő orvoslakásokat tekintették meg, innen Hidegségbe, az épülő 127 A jelzésű megyei úthoz látogattak, majd Csibán, Hargitafürdőn és Csíkszentmártonon is szemrevételezték a futó beruházásokat. A terepszemle egy részén a Hargita Népe is elkísérte a megyei önkormányzat karavánját.

Parterősítés a Gyimesekben. Várva várt munka                                                                   Fotók: László F. Csaba

Reggel nyolc óra körül kezdődött a terepszemle a csíkszeredai kórháznál. Így annak is tanúi lehettünk, hogy a bejárat mellett felállított kék sátornál hogyan ellenőrzik a belépőket. A látogatás célja az új műtőblokk szemrevételezése volt. Épül már a tűzlépcső, ezt már kívülről látszott. Bent az épületben néhány szót elcsíptünk az elöljárók és az építők beszélgetéséből. Így hallottuk például, hogy a légkondicionáló berendezések megérkeztek, már csak fel kell szerelni. A munkások meg szemmel láthatóan dolgoztak, éppen valamit mértek egy mérőszalaggal. Tizenhat orvos vár szolgálati lakásra Innen az épülő orvoslakásokhoz látogattunk. Borboly Csaba megyeitanács-elnök elmondta: 16 orvos vár jelenleg szolgálati lakásra. Az elöljáró ugyanakkor szóvá tette, hogy nincs az rendben, hogy nem kaptak területeket a várostól orvoslakások építésére. Hozzáfűzte: a megyei önkormányzat a megyei kórház 5-600 méteres körzetében, akár magánszemélyektől is hajlandó ingatlant vásárolni, hogy orvoslakásokat építsen. A kórháznál egyébként nem csak a megye vezetői tartottak terepszemlét, Tánczos Barna szenátor és Korodi Attila, parlamenti képviselő is csatlakozott hozzájuk. Utóbbi nyilatkozott is. Emlékeztetett arra, hogy a műtőblokok építése egy évvel ezelőtt kezdődött, majd hozzáfűzte: a járvány miatt megszaporodó papírmunka miatt egy kicsit elhúzódott a műtőblokk építése, de idén várhatóan befejezik. Hangsúlyozta: fontos, hogy két éven keresztül sikerült Bukarestből országos finanszírozásra szert tenni, ami lehetővé tette a beruházás kivitelezését. Korodi arra számít, hogy a beruházás átadása utána a kórházban jóval zökkenőmentesebben tudják megszervezni a munkát, sokkal kiszámíthatóbb lesz az orvosi ellátás. Út a Gyimesekbe Tempósan haladt a megyei önkormányzat karavánja, alig tudtuk tartani a lépést. A terepszemle következő célállomása ugyanis Hidegség volt, itt ugyanis már építik a 127 A jelzésű megyei utat. Egy hatalmas markológép épp vizet mert ki a patakmederből, ugyanis ott híd fog épülni. Gergely Károly, Gyimesközéplok polgármestere elmondta, azért örül, hogy elkezdődtek a munkálatok, mert sokan azt gondolták, hogy az csak szóbeszéd, nem lesz belőle semmi. Emlékeztetett: tavaly elég nagy árvíz pusztított a községben. Hozzáfűzte, a szükségállapot és a kijárási korlátozások ellenére egészen jól haladtak a beruházásaikkal. Nemcsak az útépítéssel, hanem valamennyi beruházásukkal: befejezték a kultúrház építését, korszerűsítették a labdarúgópályát. A község patakainál támfalakat építenek, megerősítik a partot, ahol kell. A megyei önkormányzat által rendelkezésünkre bocsátott adatokból kiderül: a 127A jelzésű megyei út felújítása mintegy 86,6 millió lejbe kerül és az árvízkárok helyreállítását szolgálja. A beruházást összesen hét szakaszra osztották, az általunk meglátogatott hármas sorszámú szakasznál jelenleg 200 méter támfal készült, és elkezdték két híd alapozását. Csíkcsíkcsicsó, Hargitafürdő A megyei önkormányzat Csíkcsicsó község területén 1745 méternyi útszakaszt újít fel a 123F jelzésű megyeit úton. A beruházás értéke 4,3 millió lej. Hargitafürdőn értük utol a megye elöljáróit. Szentes Antal megyei tanácsos kérdésünkre elmondta: az az alapvető elképzelése a megyei önkormányzatnak, hogy a Csíkszereda környéki településeket ne csak az európai utak, hanem a megyei és községi utak is összekössék. Ez azért is lényeges, hogy a mezőgazdasági gépekkel ne kelljen a főútra felhajtaniuk a gazdáknak. A Madéfalvától Csíkrákásog tartó szakasz nagyjából már elkészült, a csibai és a hargitafürdői útszakasz idén lesz kész. A többi útszakasznál a beruházások előkészítése zajlik. Péter Lukács, Csíkcsicsó polgármestere elmondta, ha az útszakasz megújul, akkor legalább elhárulnak az infrastrukturális gondok a turisztikai szolgáltatások korszerűsítése elől. Az elöljáró 21. századhoz méltó fejlesztéseket szeretne látni az általa vezetett községben. Kérdésünkre hozzátette: Hargitafürdőn rendesen megviselik a turizmusból élő kisvállalkozásokat a világjárvány miatt bevezetett szükséginbtézkedések, két három kivétellel ugyanis mind bezártak. Hozzáfűzte: sajnos arra kell számítani, hogy évekig nem lesz minden ugyanolyan, mint ahogy korábban működött. A terepszemlét a megye vezetői Csíkszentmártonban fejezték be, ahol a 123-as megyei útnál folyó 35 millió lej értékű beruházást vették szemügyre. A megyei önkormányzat Csíkcsicsó község területén 1745 méternyi útszakaszt újít fel a 123F jelzésű megyeit úton. A beruházás értéke 4,3 millió lej. Hargitafürdőn értük utol a megye elöljáróit. Szentes Antal megyei tanácsos kérdésünkre elmondta: az az alapvető elképzelése a megyei önkormányzatnak, hogy a Csíkszereda környéki településeket ne csak az európai utak, hanem a megyei és községi utak is összekössék. Ez azért is lényeges, hogy a mezőgazdasági gépekkel ne kelljen a főútra felhajtaniuk a gazdáknak. A Madéfalvától Csíkrákásog tartó szakasz nagyjából már elkészült, a csibai és a hargitafürdői útszakasz idén lesz kész. A többi útszakasznál a beruházások előkészítése zajlik. Péter Lukács, Csíkcsicsó polgármestere elmondta, ha az útszakasz megújul, akkor az infrastrukturális gondok legalább elhárulnak a turisztikai szolgáltatások korszerűsítése elől. Az elöljáró 21. századhoz méltó fejlesztéseket szeretne látni az általa vezetett községben. Kérdésünkre hozzátette: Hargitafürdőn rendesen megviseli a turizmusból élő kisvállalkozásokat a világjárvány miatt bevezetett szükségállapot, két három kivétellel ugyanis mind be vannak zárva. Hozzáfűzte: sajnos arra kell számítani, hogy évekig nem lesz minden ugyanolyan, mint ahogy korábban működött. A terepszemlét a megye vezetése Csíkszentmártonban fejezte be, ahol a 35 millió lej értékű beruházást, a 123-as megyei útnál vették szemügyre.

Kiss Előd-Gergely



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!