Hirdetés

Téli olimpia: Novák Eduárd a sí- és biatlonszövetség elnökének lemondását kéri

HN-információ
A Román Sí- és Biatlonszövetség (FRSB) elnökének lemondását kérte csütörtökön Novák Eduárd sportminiszter, amiért a szakszövetség lemondott a pekingi téli olimpia román kvótahelyeinek egyikéről. A tárcavezető ugyanakkor arra kérte a FRSB-t és a Román Olimpiai és Sportbizottságot, hogy ha még lehetséges, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy egy sportoló elfoglalhassa a Románia rendelkezésére bocsátott helyet. Csütörtöki Facebook-bejegyezésében Novák Eudárd elfogadhatatlannak és érthetetlennek nevezte a szakszövetség döntését. Szerinte a FRSB elnökének, Dan Gheorghe Mihocnak vállalnia kell ezért a felelősséget. „Le kell mondania a tisztségéről, mert úgy tűnik, hogy nincs tisztában a szerepével” – írta a miniszter. Novák szerint a FRSB eljárása azért érthetetlen, mert a szakszövetség az utóbbi években összesen tízmillió euró támogatást kapott az állami költségvetésből. „Elfogadhatatlan, hogy a szakszövetség nem tesz meg mindent a pénz éremre váltásáért. Amikor magyarázatot kértem tőle, az érv az volt, hogy egyetlen más sportoló sem felel meg az olimpiai csapatba való felvétel kritériumainak” – írta a miniszter. Emlékeztetett: a sportminisztériumnak nincs jogalapja beleszólni abba, hogy Románia kiket küldjön az olimpiára, ez kizárólag a szakszövetség hatáskörébe tartozik. Ania Caill alpesi síző szerdán a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a szakszövetség lemondott a pekingi téli olimpián megszerzett kvótahelyéről. A FRSB főtitkára, Puiu Gaspar erről azt nyilatkozta szerdán Izvorani-ban, hogy a kvótahely nem névre szól, ezért nem Ania Caillt illeti meg. A szakszövetség a múlt héten közölte: fenntartja azt a korábbi döntését, hogy Ania Caill síző ne legyen tagja a román küldöttségnek a pekingi téli olimpián. Ezt azzal indokolták, hogy a sportoló felkészültsége nem felel meg a FRSB elvárásainak.

Agerpres



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!