Ismert közmondás, miszerint „teher alatt nő a pálma”. Azonban tekinthetünk-e rá teherként, ha mi vállaljuk? Bár a kérdés maga relatív, és valószínűleg mindenki másképp vélekedik a felvetésről. Bagoly Anabella a Sapientia – EMTE Csíkszeredai karának hallgatója, III. éves kommunikáció és PR-szakos tanuló. Az elmúlt három évben jó néhány egyetemen kívüli tevékenységen vett részt, és gyakran jutalmazták is a teljesítményét.

– Milyen extracurriculáris tevékenységeken, versenyeken vettél részt a Sapientián töltött három éved alatt?

– Ha röviden, egy mondatnyi terjedelemben kéne összefoglalnom, azt mondanám: mindenen, amire csak lehetőségem nyílt. Természetemből adódóan mindig kíváncsi voltam, nyughatatlan, törekvő. Ezen jellemvonások gyakorlatba ültetését csak segítette az általam választott tudományterület. Első éven betekintést nyertem egy kutatási program kutatócsoportjának tevékenységébe, azóta is töretlenül igyekszem aktív, produktív tagja lenni a kutatóközösségnek. A Kossuth-szónokverseny minden évben óriási kihívás, igazi megpróbáltatás, de valahol önmegvalósítás is. Ezenkívül a már említett kutatócsoport szervezésében számos konferencián volt szerencsém előadni, megismerni hasonló területen tevékenykedő szakembereket. 

– Az idei Tudományos Diákköri Konferencián első helyezést értél el. Milyen más versenyeken sikerült még díjazásban részesülnöd? 

– Legtöbb esetben a kutatói tevékenység egymásra épülő, egymásból következő területekre terjed ki, így van ez az én esetemben is. Az idei TDK-dolgozatom felépítését, kutatási alapját az első éves munkámból származtattam, amelyet 2018-ban a bíráló bizottság szintén első helyezéssel díjazott. Egy másik, számomra kiemelkedően fontos díjat pedig szintén ebben az évben sikerült elnyernem. Az idei Kossuth-szónokverseny bírái harmadik díjban részesítettek. Három év kőkemény munkája így a végzés évében meghozta gyümölcsét, sosem tekintettem az írást erősségemnek, de sikerült saját elvárásaimat is túlszárnyalnom.

– Melyik verseny igényelte a legkomplexebb és leghosszadalmasabb felkészülést?

– A versenyekre való felkészülést nehézkes összehasonlítani. Más jellegű kognitív munkát igényel, más intenzitású felkészülést. A Tudományos Diákköri Konferencia és a Szónokverseny összehasonlításából mégis úgy gondolom, hogy számomra a második volt megerőltetőbb. Habár még csak ismerkedem a tudományos nyelvezet szakszerű használatával, az ilyen jellegű szövegek megírása közelebb áll hozzám. Egy szónoklat ehhez képest teljesen más, nem csupán meg kell felelnie egy sor kritériumnak, de a megadott témát is érdekesen, kreatívan kell megközelíteni, választékosan kell megírni a beszédet, gondosan megszerkeszteni és mindezt elő is adni. 

– Történt már olyan, hogy valamely verseny nem a várt eredményt hozta?

– Minden versenyen ez történik, a munkám sikerességét, elfogadottságát nagyon nehezen tudom felmérni. Tisztában vagyok azzal, hogy én mennyit dolgozok vele, mennyire van benne szívem-lelkem, de hogy ezt hogyan értékelik a szakemberek, a hallgatóság, az olvasó közönség, annak előre látása nagyon nehéz. Természetesen volt már olyan is, hogy egy versenyen nem értem el helyezést, titkon mindenki azt reméli, még akkor is, ha nem a győzelemért versenyzik, hogy a befektetett munkát díjjal értékelik majd. Ha ez elmarad, talán pillanatnyilag letörik kissé, de mindig keresek rá valahol, belül, észszerű magyarázatot és a kudarcot minden esetben hajtóerőként könyvelem el, hogy a következőben sokkal előrébb jussak.

– Milyen mértékben befolyásolják a vetélkedők az egyetemen nyújtott teljesítményedet? Nehéz megtalálni az összhangot az önszorgalmi és a kötelező feladatok elvégzése között?

– Tekintve, hogy a legtöbb kötelező feladaton kívüli tevékenységem valamilyen módon kapcsolódik a tananyaghoz, a tudományterülethez, nem tudom, és szükségszerűen nem is kell elkülönítsem a kettőt. A felkészülési folyamat az, ami megterhelőbb. Azon elv szerint működöm, hogy az elvállalt plusztevékenység soha nem jelenthet kibúvót a kötelező feladatok alól. Csak az vállaljon magára még több feladatot, aki azt el is tudja végezni az alapvető munkák mellett. Maximalista vagyok, néha túlságosan is: a munkában, a hobbiban, a szórakozásban egyaránt. Ezért olyan nehéz néha a tanulásban is helytállni és a versenyekre is tökéletesen felkészülni, de kitartóan törekszem. 

– Mi segít abban, hogy motivált maradj, és mindig készen állj egy új kihívásra? Mit adott neked a Sapientián eltöltött három év szakmailag és szubjektív szempontból egyaránt?

– Az állandó motiváltságra ideálként tekintek, olyan ideálra, amit csak üldözök, de elérni talán sosem fogok. Az én munkakedvem is ugyanúgy hullámzó, néha azt érzem, hegyeket tudnék mozgatni, annyi energiám és ötletem van, máskor meg a legegyszerűbb tevékenységek elvégzésére is csak nehezen tudom rávenni magam. Az utóbbi állapotot soha nem engedem, hogy hosszan tartó legyen. A legnagyobb motivációm a környezetem. A Sapientián eltöltött három év óriási változásokat hozott az életemben. Biztos vagyok benne, hogy nem ugyanolyan emberként fogok kisétálni az egyetemről, mint ahogyan ide beléptem. Tanultam, tapasztaltam, szórakoztam, csalódtam, sikereket értem el, barátokat szereztem, jobban megismertem a határaimat. Az egyetem célt adott, és eszközt is a kezembe.

Biró Vivien