Hirdetés

Tegnaptól elindult a kifizetés


Tegnaptól folyósítja a hazai gazdálkodóknak felkínált COVID-19-támogatást a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség. Az uniós és hazai költségvetésből biztosított válságtámogatást Hargita megyéből 27 nagyobb állattartótelep, valamint 4700 kis- és közepes gazdaság várhatja.


November 25-től megkezdi a hazai állattartóknak, illetve zöldség-, gyümölcs- és burgonyatermesztőknek felajánlott COVID-19-támogatás folyósítását a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) – jelentette be egy nappal korábban Adrian Oroș mezőgazdasági miniszter. A tárcavezető hozzátette: a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak csökkentését célzó válságenyhítési támogatásra országos szinten 122 ezer gazdálkodó jogosult: pénzügyi megsegítésükre az uniós alapokból 170 millió eurót, a hazai állami költségvetés terhére pedig 260 millió eurót fordít a szaktárca.
Tegnap, lapunk érdeklődésére Haschi András, az APIA Hargita megyei igazgatója nem tudta megerősíteni, hogy a tárcavezető által beharangozott krízistámogatási kifizetés valóban elindult. Azt viszont igen, hogy a válság-támogatásra jogosult gazdák ellenőrzését az APIA megyei – köztük a Hargita megyei területi – képviseletei is befejezték: így a támogatási összegek folyósíthatósága valóban már csupán a forrásokat biztosító minisztérium szándékán múlik. 
– A nagygazdaságoknak járó COVID-támogatások közül a sertéstartóknak és a szárnyastelepeknek járó pénzt már kifizettük, a szarvasmarha-tartóké viszont hátravan – jegyezte meg Haschi. Kifejtette: az ún. „nagygazdaságok” kategóriájába azok az állattartók tartoznak, akik 91 fejőstehénnél nagyobb állománnyal rendelkeznek, a sertés- és szárnyastartók pedig ennek megfelelő számosállat-állománnyal. Hargita megyében a számosállatonkénti 100 eurós, de farmonként nem több mint 100 ezer eurós válságtámogatásra 24 szarvasmarha-tenyésztő jogosult, ugyanakkor a feltételeket a megyéből egy sertésfarm és két szárnyastartó telep is teljesíti.
Hargita megyéből viszont a COVID-19-támogatásra jogosult gazdák népesebb – szám szerint 4700 fősre rúgó – táborát azok a szarvasmarha- és juhtartók, illetve zöldség-, gyümölcs- és burgonyatermesztők képezik, akiknek a farmonkénti támogatására maximum 7 ezer eurót kínál a mezőgazdasági minisztérium. De ez is csak azoknak a szarvasmarha-tartóknak jár, akiknek a fejőstehén-állománya 61 és 90 számosállat között van – pontosított Haschi András. Az 5–10 számosállattal rendelkező gazdaságok 1000 eurós támogatásban, a 11 és 20 közötti állománnyal rendelkezők 2500 eurós, a 21 és 30 számosállat közötti szarvasmarhatartók 3500 eurós, a 31 és 40 számosállat közöttiek 4750 eurós, 41 és 50 számosállattal rendelkezők 5000 eurós, 51 és 60 számosállat között pedig 6000 eurós válságtámogatásra számíthatnak. Hargita megyéből ilyen jogcímen 2770 szarvasmarha-tartó összesen 5 414 500 eurós támogatásban részesül – részletezte lapunknak az APIA megyei igazgatója.
A Hargita megyei juh- és kecsketartók közül 478 ezer 300 euró értékben 560 gazda jogosult a krízistámogatásra. A farmonkénti támogatási plafont esetükben 2500 euróban határozta meg a szaktárca. A támogatás persze a juh- és kecskeállomány függvényében lépcsőzetesen emelkedik: az 50 és 100 egyed között állománnyal rendelkező gazdák 500 eurós, 101 és 200 egyed között 800 eurós, 201 és 300 egyed között 1300 eurós, 301 és 400 egyed között 1700 eurós, 401 és 500 egyed között 2100 eurós, 500 egyed fölött pedig legtöbb 2500 eurós támogatást várhatnak.
A zöldség-, gyümölcs- és burgonyatermesztési válságtámogatás a megyéből 1770 gazdálkodót érint, számukra 1,7 millió eurót – egészen pontosan 1 775 100 euró – folyósít a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség. 

Legelőre baktató tehéncsorda. Válságtámogatást termelnek a gazdának

 


Domján Levente


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!