Tavasz

Bár nem ez sejlik, ahogy reggelente kinézek az ablakon, talán mégiscsak érkezőben a tavasz. Bármennyire is küzd a tél, bármennyire is ragaszkodik ehhez a zord vidékhez, tudom, hogy előbb-utóbb alulmarad. A hóvirágok gyönyörűen nyílnak, még a friss havazás sem tesz keresztbe szándékuknak, hogy hírül adják, lassan újra életre kel a természet. A rügyek is megjelentek a fákon, immár biztos, nincs visszaút, itt a tavasz.

Látszik ez nemcsak az éledező természet miatt, de az olvadó hó alól előtűnő szemét miatt is. Ez is történik minden egyes tavasszal. Ahogy megy el a hó, úgy bukkan elő mindaz, amit egyesek lusták voltak elvinni a kukáig. Üdítős, energiaitalos fémdobozok, édesség- és rágcsacsomagolások kerülnek elő szanaszét a lakónegyedekben. Jól látszik, hol tanyáznak esténként a fi atalok, ott rendszerint egész kis kupac alakult ki a tél folyamán. Elképesztő, ahogyan egyesek semmibe veszik a közt, ahogyan képesek belerondítani mások lakókörnyezetébe. Elképzelni se tudom, hogyan nevelkedtek fel ezek az ifj ak, mit láttak maguk körül, hogy teljesen természetes számukra otthagyni a csomagolást, ahol éppen elfogyasztották a tartalmát. Vajon látják azt is, ahogy idős emberek tarkarítanak utánuk? Legtöbbször ez történik, az idősebek szokták kézbe venni a lakónegyedek kiskertjeit, a picike kis zöldövezeteket és csinosítják, takarítják tavasszal, virágokat ültetnek és gondozgatják egész nyáron, nemcsak a maguk hanem az egész lakóközösség szemének gyönyörködtetésére. S akkor jönnek csapatba verődve a suhancok – nyilván nem az összesre gondolok, de minden településnek megvan a maga hasonló kis, egy vagy több bandája –, s amerre eljárnak, szotyog utánuk a szemét, s ha úgy kéri a hangulatuk, még rongálnak is. Amellett, hogy dühítenek, sajnálom is ôket, hiszen aki a szépet nem veszi észre, nem tudja értékelni, annak talán egyéb is hiányzik az életéből.

Barabás-Pál Hajnalka