Hirdetés

Tatros Feszt Hidegségen

HN-információ
Első alkalommal szervezték meg a gyimesi műkedvelő zenészek találkozóját Hidegségen. A tegnap megtartott zenés összejövetel alkalmával közel 120 muzsikus találkozott. A Fatányéros Panzió színpadán egymást váltották a zenekarok. Köztük olyan zenészek is felléptek, akik már 30 éve nem fogtak hangszert, nem zenéltek – tudtuk meg a szervezőktől. A gyimesiek muzikális népcsoport, sok a zenész – fogalmazott Antal Tibor, a rendezvény szervezője. Nagy örömünkre szolgált, hogy összegyűjthettük őket a Gyimes-völgyéből. Régen ezek a zenészek szórakoztatták a helyi embereket. A szokások változásával új típusú hangszerek is megjelentek, így a gardony és hegedű helyét a szaxofon, a harmonika és a dobok váltották fel – jegyezte meg Antal Tibor. A modernizációs folyamat ezzel nem állt le, hiszen mára a szintetizátor váltotta fel a korábbi hangszerek jó részét. Az estébe nyúló rendezvényen örömteli zenélés folyt, végül a színpad teljesen benépesült, és közös muzsikálással ért véget a zenészek fellépése. A rendezvény zárásaként a budapesti VálaszÚt Együttes és a Heveder Zenekar előadását láthatták az érdeklődök. Daczó Dénes [caption id="attachment_8764" align="aligncenter" width="620"] Fotó: Daczó Katalin  Fotó: Daczó Katalin[/caption]


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!