Hirdetés

Tanulmányok a mesemondásról

HN-információ
Jubileumi tanulmánykötetet jelentetett meg a Hagyományok Háza Kovács Ágnes néprajzkutató születésének századik évfordulójára. A kiadvány egyaránt ajánlható kutatóknak, pedagógusoknak, egyáltalán minden népmesekedvelőnek. Az 1980-as években, a Magyar Hang­lemezgyártó Vállalatnál találkoztam először Kovács Ágnes nevével. A kiadó annak az évtizednek az elején Az aranyszőrű bárányka című meselemezt jelentette meg, hat évvel később a Palóc népmesék – Az ikertündér című kiadvánnyal lepte meg a mesekedvelőket. Mindkét hangzóanyagot Kovács Ágnes néprajzkutató szerkesztette, az előbbinek a helyszíni felvételeit is irányította. A lemezek igazi közönségsikert arattak, ebben nagy szerepet játszott a kutató kivételes tudása és tapasztalata. Olyan kiváló néprajztudósok tanították, mint Ortutay Gyula, az egyéniségkutató iskola megalapozója a népmesekutatásban, s férje, Lengyel Dénes révén, aki anyai ágon Benedek Elek unokája volt, még közelebb került a magyar népmesei hagyományokhoz. Sokrétű munkáját jellemzi, hogy részt vett a Pannónia Filmstúdió immár legendássá vált Magyar népmesék című animációs filmsorozatának szerkesztésében is. „A Kovács Ágnes műveiben leírtak alkotják a Hagyományok Háza Magyar Népmese – hagyományos mesemondás elnevezésű, hatvanórás akkreditált tanfolyam módszertani alapjait is – írja Dala Sára sorozatszerkesztő a könyv előszavában. – Életműve arra is példa, hogy gyűjtött anyagaival összekötötte a határainkon innen és túl rögzíthető folklórsajátságokat éppúgy, mint a folklorisztika művelőit.” A kolozsvári származású néprajzkutató születésének századik évfordulóján a Hagyományok Háza tehát tanulmánykötettel jelentkezett. A könyvbe Benedek Katalin és Raffai Judit folklorista válogatott ki hetet a népmesekutató eddig kiadatlan, illetve nehezen hozzáférhető tanulmányai és cikkei közül. A fejezetek a hagyományos mesemondás technikáját, verbális és nonverbális kommunikációjának, a hagyomány átadásának folyamatát, a szövegfonetikai eszközök ösztönös és tudatos használatának szabályszerűségeit foglalják egybe. Az összeállítást bibliográfiai ajánló, valamint angol nyelvű összefoglaló egészíti ki. Az olvasmány CD-melléklete a már említett Hungaroton-kiadványokat, a Palóc népmesék – Az ikertündérek című lemezből korábban kimaradt felvételekkel együtt, teszi közkinccsé. A kétszáz oldalas kötetben leírtakat a Hagyományok Háza kiadó gazdag képanyaggal illusztrálja. Csermák Zoltán


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!