Hirdetés

Táncos összejövetelek Gyimesben és Gyergyóban

HN-információ
Hét évre tekint vissza a gyimesi Öregek bálja. A Hagyományok Háza által támogatott kezdeményezés Gyergyóban is népszerű lett, a fiatalok is felkarolták, így idén Ditróban mulattak kicsik és nagyok. Gyimesben született a hagyományos bálok ötlete Öregek bálja néven. A kezdeményezők e rendezvénnyel kívántak tisztelegni az idős adatközlők előtt, akik évtizedeken keresztül adták át tudásukat az ifjabb nemzedéknek. Az első rendezvénynek Borospataka adott otthont, s az egész Gyimesből érkeztek vendégek, mintegy kétszázan. A sikertől felbuzdulva, az összejövetelt a következő években is meghirdették, immár tradícióvá vált. A jó példa nyomán – a Hagyományok Háza támogatásával – 2017-ben a Gyergyói-medencében is megszervezték a vigadalmat. Az első mulatságot Gyergyóremetén tartották, hangulatébresztőként a gyergyói adatközlők frissen megjelent lemezét mutatták be. Ezután nem volt megállás, az elmúlt évben a gyergyószárhegyi kultúrotthonban gyűltek össze farsangban a szórakozni vágyók. A szervezők színvonalas műsorról is gondoskodtak, a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató versenyből ismert Pendely Énekegyüttes – Vizoli Demeter gyergyói dalcsokrával – állt színpadra. A jelenlévők megható pillanatoknak lehettek tanúi: a rendezvényen részt vett az alfalui Vizoli Demeter is, akinek az énekesek sikerüket részben köszönhették, így a közös éneklés sem maradhatott el. Ezen az estén a gyergyói emberek saját kultúrájuk egyetemes értékeit fedezhették fel ismét. Idén, február 8-án a vigadalom Gyergyóditróban volt, a terem zsúfolásig megtelt, húsz vigasságtevő húzta a talpalávalót. A hét éve elkezdett találkozó mára igazi társadalmi eseménnyé vált, az estélyt négy polgármester tisztelte meg jelenlétével, s már kijelölték a következő helyszínt is, Gyergyóalfalut. „Kicsit hiánypótlónak tekintem e rendezvényeket – kommentálja a kezdeményezést Molnár Szabolcs, a Hagyományok Háza korábbi munkatársa, szervező. – Régebben természetesek voltak e mulatságok a csárdással és a marosszéki sebes fordulóval, de az elmúlt évtizedekben az ősi formák fokozatosan feledésbe merültek. Rendszeresen zenélünk lakodalmakban, s látjuk, hogy egy-egy dallam hallatán, hogyan csillannak fel az idős szemek, fiatalságukra emlékeznek.” Az ötlet szárba szökkent, farsangi Öregek báljaként kezdődött, az évek múlásával hagyományos bállá fejlődött, amelyben a különböző nemzedékek, az idős adatközlők és a népi kultúra továbbvivői együtt mulatnak. Csermák Zoltán


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!