Hirdetés

Tanácsülés Gyergyószentmiklóson -Dokumentációk kiegészítéseiről szavaztak

HN-információ
Egyszerűbb kérdésekben hozott döntéseket legutóbbi soros havi ülésén a gyergyószentmiklósi önkormányzat képviselő-testülete. Többek között a Salamon Ernő Gimnázium korszerűsítéséről döntöttek, emellett új beruházások dokumentációit egészítették ki. Egyebek mellett új beruházások dokumentációinak kiegészítéséről döntöttek a múlt csütörtök délutáni ülésen. Amint azt György István alpolgármester közölte, közeledik az idő, amikor szerződéskötés céljából technikai dokumentációkat kell benyújtaniuk a minisztériumhoz, azonban ezek kiegészítésre szorulnak: a víz- és csatornahálózat, valamint a Miron Cristea, Fejér Dávid, Rózsák és Építők utca felújítására vonatkozó dokumentációk kiegészítéséhez szükséges összegek elfogadásáról döntött a testület. A művelődési ház, valamint a Batthyány Ignác Technikai Kollégium energiahatékonysági felújítását célzó határozattervezetnél elhangzott: a terv technikai és gazdasági mutatóit fogadják el, a pályázatot pedig ezen a héten kívánják leadni. Amint arról már olvashattak lapunkban, korábban részvénytársaság létrehozásáról döntött a testület, amely egyebek mellett a köztisztasági munkálatokat végezné a városban. Az alpolgármester rámutatott, mindezt kifogásolta a prefektúra, így a Vitalissima Kft. részvénytársasággá való alakításában látják a megoldást. Az önkormányzathoz tartozó cég számára 250 ezer lejes alaptőke-emelést hagytak jóvá, amelyre – mint elhangzott – az adósságok rendezése és az engedélyek beszerzése miatt van szükség. Hargita Megye Tanácsa támogatja a Salamon Ernő Elméleti Gimnázium korszerűsítésére vonatkozó beruházást, amely a tanintézmény udvarán található egyik épület részbeni bontására, továbbá az iskola bentlakásának szomszédságában új épületszárny létrehozására vonatkozik. Ezt is elfogadta a képviselő-testület. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!