Hirdetés

Tanácsadó lesz a jegybanknál Viorica Dăncilă volt miniszterelnök

HN-információ
Tanácsadói állást fog betölteni a Román Nemzeti Bankban júniustól Viorica Dăncilă volt miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) korábbi elnöke és államfőjelöltje – adta hírül kedden a Mediafax hírügynökség. A párt új vezetése által vakvágányra tolt, parlamenti mandátum nélkül maradt politikus Mugur Isărescunak, a jegybank kormányzójának tanácsosa lesz a zöld energia, illetve fenntarthatósági stratégia területén. A tanácsadók sorába történő felvétele érdekében Dăncilă benyújtott egy dossziét, és részt vett (állás)interjún – írta a Mediafax. Dăncilă 2018. január 29-től 2019. november 4-ig volt Románia első női miniszterelnöke. A nagypolitikában korábban kevésbé ismert, mérnöki végzettségű Dăncilă 1988-ban szerzett oklevelet a ploiesti-i Olaj- és Gázipari Egyetemen, 2006-ban politikatudományokból szerzett mesterképzésen oklevelet. 2008–2010 között Teleorman megyében volt önkormányzati képviselő, ahol a megyei tanácsot akkor Liviu Dragnea, a PSD későbbi elnöke vezette. Miniszterelnöki kinevezése előtt Dăncilă tíz évig volt EP-képviselő, és évek óta állt a PSD nőszervezetének élén. A kormányfői poszton túl gyorsan megerősödő és függetlenedni próbáló, fél-fél év után menesztett Sorin Grindeanu és Mihai Tudose után Dăncilă bizonyult Liviu Dragnea leghűségesebb miniszterelnökének. A bukaresti akkori ellenzéki média a PSD-elnök bábjának tartotta Dăncilát, és kigúnyolta nyelvtani, kifejezésbeli hibáit. Dăncilă 2019 májusától vette át pártfogójától a PSD vezetését, miután Dragneát korrupcióért bebörtönözték. A pártelnöki tisztségről 2019. november 26-án mondott le, miután alulmaradt az elnökválasztáson Klaus Johannisszal szemben.

HN-információ



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!