Szoboravatással összekötött fúvóstalálkozó

Hagyományos rendezvény. Ünnep | Fotó: Hadnagy Éva

Idén XVI. alkalommal szervezték meg a fúvószenekarok találkozóját Korondon. Az esemény vasárnap már a kora reggeli órákban elkezdődött, a helyi fúvósok ugyanis körbejárták a települést és zeneszóval ébresztették a lakosságot. Az ünnepség 11 órától már a templomban, majd a zenekarok felvonulását követően a helyi szakközépiskola előtti téren folytatódott.

A korondi szakközépiskola előtti téren az ünneplők felavatták Petőfi Sándor bronzból készült mellszobrát, amelyet Kiskunfélegyháza, Korond község testvértelepülése adományozott. Katona Mihály polgármester köszöntötte a jelenlévőket, megköszönte a nagylelkű ajándékot, amelynek méltó helyet biztosítottak a község központjában, és amely által még szorosabbra fűződnek a testvérkapcsolati szálak.

– Kiskunfélegyházán született Petőfi Sándor, így külön megtiszteltetés számunkra, hogy közvetlen forrásból részesülhetünk egy ilyen mellszoborban. Most úgy érezhetjük, hogy nekünk is jutott egy kis porszem a nagy költőből, és mi is hozzájárulhatunk emlékének életben tartásához. Meggyőződésünk, hogy e szobor szervesen hozzájárul a korondi közösség identitásának a megerősítéséhez – fogalmazott az elöljáró.

Korondon is ápolják ezentúl Petőfi szellemiségét | Fotó: Hadnagy Éva

Ónodi Izabella, Kiskunfélegyháza képviselője is köszöntötte a jelenlévőket, majd dr. Tarjáni József, a kiskunfélegyházi Petőfi-emlékbizottság elnöke folytatta a köszöntők sorát. Elmondta, a város vezetői már nagyon régóta szeretnék megajándékozni Korondot egy bronz Petőfi-mellszoborral, amelyet a marosvásárhelyi Hunyadi László szobrászművész készített. A Magyar Örökség díjas és Kiskunfélegyháza Petőfi-emlékérmével kitüntetett szobrászművésznek is sokéves kapcsolata volt Koronddal, hiszen a marosvásárhelyi népművészeti iskola oktatójaként rendszeresen járta a Sóvidéket, közvetlen kapcsolatot alakított ki és ápolt a fazekas családokkal.

– Hunyadi László Petőfi Sándort ábrázoló szobrai, domborművei több helyen is megtalálhatók Erdély-szerte, de hosszú lenne felsorolni az anyaországi települések közterein és az egész nagyvilágszerte látható Petőfi-alkotásait – fogalmazott. Elmondta ugyanakkor azt is, hogy a közeljövőben Koltón, a kastély falára és a mongóliai főváros, Ulánbátor nemzeti könyvtárának falára is kerül egy-egy Petőfi-dombormű. Dr. Tarjáni József a kutatómunkája során világszerte feltérképezte a Petőfi-szobrokat, összesen 415 szobrot talált a világ különböző részein, a Korondon felavatott lett a 416. Az ünnepségen jelen volt a ma már 89 éves Hunyadi László szobrászművész is, aki mint mondta, örömmel értesült róla, hogy Korondra került az általa készített Petőfi Sándor-mellszobor egyik változata. A szoboravatási ünnepség koszorúzással és a helyi lelkészek áldásával zárult.

A szobrászművész és alkotása | Fotó: Hadnagy Éva

Jó hangulat, ismert dallamok

A jelenlévők a szoboravatást követően átvonultak a Páll Lajos Művelődési Ház melletti térre, ahol ünnepélyesen megnyitották a XVI. Fúvóstalálkozót, amelyen idén hét zenekar vett részt, a házigazdák felnőtt- és gyermekzenekara is színpadra lépett. Rajtuk kívül jelen volt a környékről a parajdi és az alsósófalvi fúvószenekar, a nagygalambfalvi Ifjúsági Fúvószenekar, a tusnádi Pro Musica Fúvósegyesület és a rétyi Kovács András Fúvószenekar is. A helyi felnőttzenekar lépett elsőnek színpadra. A jelenlegi zenekar harminc éves múltra tekint vissza, viszont a feljegyzések szerint 1912-ben alapították meg a fúvószenekart Korondon. A gyermek-fúvószenekar 2021-ben jött létre húsz fővel, tagjaik a Vámszer Géza Művészeti Népiskola tanulói. A csapatok 4-5 darabot mutattak be repertoárjukból, igazi vidám hangulatot teremtve. A XVI. fúvóstalálkozó a Pro Musica Alapítvány jóvoltából valósulhatott meg, amelyet 30 ezer lejjel támogatott idén a helyi önkormányzat, illetve Hargita Megye Tanácsa is hozzájárult 10 ezer lejjel a rendezvényhez.

Hét csapat vett részt a találkozón | Fotó: Hadnagy Éva

Stroke és BLS elsősegély-maraton a kultúrotthonban

Míg kint a vidámságé volt a főszerep, a művelődési házban sokkal komolyabb témával várták a betérőket. Az újraélesztést gyakorolhatták, illetve sajátíthatták el az érdeklődők a legalapvetőbb tudnivalókat, illetve megtudhatták, hogyan lehet felismerni a stroke jeleit.

– Ilyen esetben minden másodperc számít. Fontos, hogy minél több ember tudja, mit kell tenni, amíg megérkezik a segítség. Stroke esetén az első tünetek felismerése is életmentő lehet, és akár maradandó károsodás nélkül is megúszhatja a beteg – mondta Gál Gellért István, a Hargita Megyei Mentőszolgálat munkatársa, a Transilvania Rescue Team Egyesület csíkszéki elnöke.

 Hadnagy Éva

: an accessible web community