Hirdetés

Színházon kívül Remetén

Fórika Dóra
Becsült olvasási idő: 2 perc

Folyatódik novemberben is a Figura Stúdió Színház Gyergyói-medencét körbejáró turnéja. Harmadik megállója Gyergyóremete. Fórika Dóra eseményajánlója. Színházon kívül néven indított turnésorozatot a Figura Stúdió Színház: havonta néhány nap erejéig a Gyergyói-medence egy-egy településére látogat a gyergyószentmiklósi társulat. Gyergyóalfalu és Gyergyócsomafalva után, novemberben Gyergyóremetén vendégszerepelnek, ahol tizenhárom előadást tűznek műsorra. Nagyrészt kisiskolásoknak, óvodásoknak szóló meseelőadásokkal, illetve babaszínházi előadással készülnek, de felnőtteknek szóló vígjátékot is játszanak – áll a Figura Stúdió Színház közleményében. November 17–18-án a Balás Gábor Művelődési Házban a Minden egér szereti a sajtot című meseelőadásra szervezetten várják az általános iskolás diákokat, de családokat is szívesen fogadnak. November 20-án este 7 órától a szórakozni vágyó felnőttekre számítanak a kortárs finn drámaíró, Mika Myllyaho Káosz című vígjátékára, Deli Szófia rendezésében. A turné második felében november 21–25. között remetei óvodákban játsszák a legkisebbeknek szóló Fellegkuckó című babaszínházi előadást. A Figura Stúdió Színház egy másik programja is fut: a Házon kívül projektben havonta lehet megismerkedni a társulat egy-egy színészével. A novemberi hónap színésze Fodor Alain Leonard. Jegyek vásárolhatók előadások előtt a helyszínen, helyfoglalás és információk a 0752 227 011-es telefonszámon. A gyergyó­re­metei turné megvalósulását Hargita Megye Tanácsa támogatta.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!