Folytatjuk kalandozásunkat Hargita megye testvérrégiójában. Somogyvárt jó másfél évtizede látogattam meg utoljára. Már akkor elbűvölt az egykori, középkori apátság romjainak mérete. Mostani utunk során egy jól kiépített, tudásbővítő Szent László Nemzeti Emlékhely fogadott. 

ASzent László Nemzeti Emlékhely kiállításnak helyet adó épülete stílusosan, a somogyi dombok hajlatát követve simul bele a tájba. A tárlat méltó módon állít emléket Árpád-házi királyunknak, s az általa 1091-ben alapított kolostornak. László király 1077–1095 között uralkodott. E korról a Képes Krónika azt írja: „Magyarország annyira meggazdagodott, hogy valamennyi környező vidék fölé emelte fejét és legyőzte őket gazdagságban és dicsőségben.” Édesanyja lengyel királylány volt, s az István király halálát követő trónviszályos időszak miatt László Lengyelországban látta meg a napvilágot. Később, ahogy egy róla szóló ének mondja: „Mikoron méglen gyermekded volnál, / Kihoza Béla király jó Magyarországba, / Hogy dicsekednél te két országodban, / Magyarországon és mennyországban, / Letelepedél Bihar-Váradon…” László herceg királlyá választása melletti érveket rögzített a gesztaíró: „Mindnyájan tudták ugyanis, hogy fel van ruházva a tökéletes virtusokkal, hite szerint katolikus, kiváltképpen kegyes, bőkezű adakozó, szeretettel teljes. Úgy ragyogott föl, mint köd közepette a hajnali csillag, mely elűzi a homályt, és miképpen a telihold világol a maga napjaiban, vagy amiképpen a nap ragyog: fény lett népének életében.”

Lászlót a hit védelmében szerzett érdemeiért és a sírjánál történt csodák okán 1192-ben szentté avatták. Azt jelezve, hogy királyunk valóban fény lehetett a nép életében: sok legenda, a nép ajkán megőrzött monda kapcsolódik hozzá. Az úgynevezett kocsitörténet a király holttestét szállító szekér esetét őrzi: a király végakarata szerint Váradon kívánt nyugodni, de a szolgák csak Fehérvárig vitték. Az állatokat kifogták, a magára hagyott kocsi azonban elindult Várad felé. A magyar területekre betörő kunokhoz fűződik a kun vitéztől megmentett elrabolt leány története, a Képes Krónika egyik iniciáléja is megőrizte, amint a páncélos László legyőzi a leányrabló kun vitézt. Amikor besenyők törtek országunkra, őket üldözvén seregével oly pusztaságba jutott, ahol nem volt élelem. A hitében erős király – ki „folytonosan böjtölt és imádkozott, népe bűneiért zokogott” – elvonult könyörögni Istenhez, látná el őket ennivalóval. S csoda történt: szarvas- és marhacsorda jelent meg, megoldva a helyzetet. Konkrét földrajzi helyhez a Kárpát-medencében sok történet kapcsolódik. Mátraházához például a sziklából való vízfakasztás, a Tordai-hasadék keletkezéséhez a hegy kettényílása a király buzgó imádsága után. Katonái életét mentette meg a pestis kitörésekor is: Istenhez könyörgött gyógyulásukért, s egy álmot látott. Ebben angyal kérte: célzás nélkül lőjön nyílvesszőjével. A találat a tárnics nevű növényt érte, melyből kenetet készítve, a betegeket megmentette, s így nem aratott tovább a halál. Azóta a keresztes füvet, tárnicsot Szent László gyógyfüvének hívják. Nevét viselik a kerek, pénzérme formájú kövek. A tatárok az őket üldöző magyarok elé aranyakat szórtak, gondolván, a gyűjtögetés visszatartja üldözőiket. Szent László fohászára az érmék kövekké változtak. S sorolhatnánk tovább a nép ajkán megőrzött és lejegyzett történeteket, királyunk híres lovagságát. Énekek sora is szól kiváló tulajdonságairól, például: „…Beszédedben ékes, karodban erős, / Tagodban ékes, termetedben díszes…”

Uralkodása idején megszilárdította a belső rendet, a központi hatalmat, s biztosította, kiterjesztette a külső határokat. Az igazságszolgáltatás hatékonysága érdekében szigorú törvényeket hozott a személy- és vagyonbiztonság megteremtésére. Házasságai és gyermekei házasságai révén rokonságot ápolt a szomszédos uralkodóházakkal. Szent László uralkodása alatt avatták szentté István királyt, Imre herceget, Gellért püspököt és két remetét, Zoerard Andrást és Benedeket. Uralkodói és hitbéli érdemeinek híre országhatáron túlra terjedt, ennek bizonyítéka, hogy lovageszményként számon tartott Lászlónkat 1095-ben keresztes hadjárat vezetésére – Jeruzsálem felszabadítására – kérték fel. Ennek nem tudott eleget tenni, mivel az év nyarán örökre lehunyta szemét.

A politikai egyensúly megteremtése mellett a király újjászervezte, bővítette az egyházi intézményrendszert, ennek keretében új püspökségeket hozott létre, székesegyházakat építtetett – például a nagyváradit, amely nyughelyéül szolgált –, s kolostorokat alapított. Ez utóbbiak sorába tartozik Somogyvár. A Kupavár-hegyet az utókor Koppány vezér egykori váraként tartotta számon. Nem véletlenül, hiszen Koppány szálláshelye volt e terület, s innen indult megütközni István királlyal a hatalomért 997-ben. A somogyvári kolostor léte az idők során a feledés homályába merült. Jóllehet a 19. század második felében már folytak ásatások, 1972-ben kezdődött az az átfogó munka, amelynek keretében feltárták a föld mélyében fekvő szent hely romjait: ezernél több dúsan faragott kő került napvilágra. Ide annak idején Szent László francia bencés szerzeteseket hívott meg, s a lakók sajátos módon a francia Saint-Gilles kolostor fennhatósága alá tartoztak. Ez a helyzet időnként fellángoló vitákra adott okot a magyar egyházi hatóságokkal. A kolostor felvirágzását mutatja, hogy úgynevezett hiteles helyként is szolgált, azaz okirat-kibocsátási joga volt, több mint negyven oklevél maradt ránk innen. Somogyvár bekapcsolódott a nagy európai zarándokutak vérkeringésébe, s kulturális nyitást is jelentett Nyugat-Európa felé. A 12. század elején épült templom háromhajós, famennyezetes volt, belül kőfaragásokkal díszített. Az évszázadok során bővítették, késő gótikus és reneszánsz kiegészítések nyomait is megőrizte a föld. A 16. században megerősített várként sem tudta kivédeni a törökök támadását, akik felgyújtották, majd a megmaradt falakat a keresztény katonák robbantották fel.
A Szent László Nemzeti Emlékhely látogatóközpontjában a tájékoztató szövegek, tablók részletesek, sok korabeli dokumentumot idéznek, élvezetes, tanulságos módon tárják a látogató elé nagyformátumú uralkodónk, szentünk életének részleteit, a hozzá kapcsolódó legendákat. A szobortöredék-másolatok szépsége elindítja a fantáziát: milyen is lehetett valaha a Szent Egyednek szentelt bencés apátság? A kutatók, régészek, restaurátorok igen türelmes munkája kellett ahhoz, hogy megálmodják az egykori dicsőséget. A látogatóközponttól erdei út vezet fel a kolostorromhoz, nevezetesen a Szent László sétaút. Igazi varázslatos élményt nyújt a végig fapallókkal kirakott ösvény. Az emelkedőknél kiugrókban padokkal kényeztetik a fáradtabb vándorokat. A mintegy negyedórás séta során fatáblák késztetnek megállásra. Kvízjáték színesíti a felfelé jutást. Itt letesztelhettük történelmi ismereteinket Szent László királyról, s azt is, mennyire fogadtuk be a kiállításon látottakat. Az ellenőrzés módja ötletes: a feltett kérdésre három válaszlehetőség olvasható. A látogatóközpontban vásárolható hűtőmágnes csak a helyes feleletre tapad oda. Az út remek memóriajáték és tudásfejlesztő. A dombtetőre felérve a régi bemutatóhely kapuján keresztül jutottunk a gondozott területen fekvő romokhoz. A kolostor méreteit jól jelzi, hogy belső kerengőjét – melynek közepén kút található – több mint kétszáz oszlop vette körül. Egy rekonstruált szakasz az oszlopfők szépségét is mutatja. A középkori hagyományokat követve, udvarán ma is gyógynövényparcellák illatoznak: citromfű, levendula, borsikafű… A templom romjai tiszteletet parancsoló méreteket mutatnak. A területen temetőkápolna nyomait is felfedezték. Szent László emelkedőn álló szobra tekint le a romokra, s fel, a kilátóra. Megéri felmászni a lépcsőkön, felülről is impozáns látványt nyújt az egykori katedrális és kolostor. Körbenézve a látogatóközpont növénnyel fedett épületét, a somogyi dombok lankáit, s észak felé tekintve a Balaton északi partjának hegyeit csodálhatjuk meg.
Szent László tiszteletének nyomai behálózzák a Kárpát-medencét. Főleg Felvidéken és Erdélyben maradtak fenn középkori templomokban freskómaradványok, de a jelenlegi Magyarország területén is rájuk bukkanhatunk, például: Ócsán, vagy hazánk egyik legrégebbi templomában, Veleméren. Lovagkirályunk nevét őrzi számtalan település, például: Püspökszentlászló, Tordaszentlászló. A lovagok mellett több szakma és terület is – például Erdély – védőszentje. Somogyvár-Kupavár kiállítóhelye méltó módon állít emléket Árpád-házi királyunknak, Szent Lászlónak – kinek neve hatalmat, dicsőséget jelent – s az egykori várnak, szent helynek.

A somogyi dombok közé kiránduló meglepetéssel tapasztalja, mennyi nemesi családnak található kastélya e tájon. Somogyvár a Széchenyi-dinasztia palotáját mondhatja magáénak. A család az 1700-as években vette meg a birtokot. A 19. század végi építkezések, bővítések során Kupavárhegy romjaiból több követ beépítettek a falakba. A kastély igazi nagysága az udvar felől bontakozik ki. Jelenleg oktatási intézményeknek ad helyet, így ottlétünkkor a parkban gyerekek szaladgáltak, játszótéren próbálhatták ki ügyességüket. Az igazgató asszony engedélyével beléphettünk, s lefényképezhettük a szépen faragott fa lépcsőházat s a faburkolatba illesztett márvány Szűz Máriát a Kisdeddel. Az épületet nagy park öleli körbe, jó néhány öreg fa mesélhetne a régi, csillogó időkről. Kissé távolabb a kastélytól a parkban érdekes formájú kápolnába, mauzóleumba pillanthattunk be, melynek alagsorában a Széchenyi családi kripta található.
Somogyvárról Balaton felé vezető utunkat megszakítottuk Lengyeltótiban. Itt is tetten érhető a rejtőzködő történelem. A városka katolikus templomának 20. század végi felújításakor bukkantak rá a szép Árpád-kori falrészletekre. A település közepén magasodó dombon áll a Zichy-kastély, melyet őspark vesz körbe. A rozsdásodó kapun keresztül felsétáltunk, s konstatálhattuk: régi urai szomorúan szemlélnék az épület leromlott állapotát. A sokáig kórházként szolgáló palota ma ebek harmincadjára került, várja, hogy a támogatott, de meg nem valósított beruházás elkezdődjön. A városközpontban helytörténeti kiállítás állít emléket a hagyományoknak, tematikusan sorba véve a mesterségeket, azok szerszámait, termékeit bemutatva. A falakon, tárlókban megjelennek a település neves szülöttei, a településhez kötődők. Többek között Fodor András, kinek nevét itt iskola viseli, s ki így írt az E hely poétának való című vallomásában: „…ahol a tóti acélsineken / átzökken a buzsáki út, / a mindenségből az a szálkereszt / szívemre céloz, el sose enged.” A kiállításon régi képeslapok gyűjteményén követhettük végig az egykori élet helyszíneit.

Csermák Judit