Hirdetés

Szembenéztek a gazdaság helyzetével

HN-információ
Országos szinten ötven-hatvan százalékkal csökkent a vendéglátóipar és a turizmus forgalma, ugyanakkor nőtt az élelmiszeriparé – hangzott el többek közt a Csíki Vállalkozók Egyesülete hét végi, éves tisztújító közgyűlésén. Az eseményen Márk-Csucsi Róbert elnök köszöntötte a résztvevőket. Emlékeztetett: idén ünnepli alapításának tízéves évfordulóját az egyesület. A kerek évforduló ünnepi jelleget kölcsönzött a rendezvénynek. – Amennyiben lehetőség adódik rá, szeretnénk egy nagyobb eseménnyel megünnepelni ezt az évfordulót októberben. Az elmúlt évek munkájának köszönhetően a Csíki Vállalkozók Egyesülete aktív, kezdeményező és együttműködő szervezetté vált – fogalmazott az elnök. Hozzáfűzte: a közösség igyekszik a tisztességet, együttműködést és bizalmat képviselni. Emlékeztetett: a szervezettel együttműködnek az állami és a magánszektor, valamint a civil szféra intézményei. A gyűlésen elhangzott, hogy a turizmus országos átlagban ötven-hatvan százalékkal csökkent, a vendéglátás, szálloda- és szórakoztatóipar szinten, ugyanakkor a helyi és azon belül a falusi turizmus soha nem látott eredményeket produkált. Az élelmiszer-kereskedelem nőtt, a nem élelmiszer jellegű termékek kereskedelme pedig csökkent – tájékoztattak a szakértők. – Jól látszik, hogy országonként, régiónként, városonként és természetesen ágazatonként mindenkit másképp érintett a válság. Eddig nem tapasztalt gazdasági helyzet alakult ki, nem látszik a járvány vége, bizonytalanságot és bizalmatlanságot idézett elő a fogyasztók és a vállalkozások körében. Az ipari termelés stabilitását is kikezdte, beszerzési nehézségekkel és termelékenység csökkenésével szembesültek – fogalmazott az egyesület elnöke. Tevékenységi beszámoló Bakcsy Tünde ügyvezető igazgató beszámolt az egyesület tavalyi tevékenységéről. Többek közt elmondta: jelenleg 93 vállalkozást képvisel az egyesület. Ami a szakmai rendezvényeket, képzéseket illeti, a járványhelyzet ellenére sikerült a nagyobb méretű és fontosságú események nagy részét megtartani. Az egyesület tavalyi hat eseménye közül három telt házas volt, mindenki személyesen vett részt ezeken, három rendezvényt pedig online részvétel mellett bonyolították. Az ötödik alkalommal megszervezett Fiatal Vállalkozók Fóruma októberben 50 személy részvételével és további 300 online nézővel zajlott. Az együttmű ködések terén Bakcsy Tünde kiemelte az új városvezetés irányából tapasztalt nyitottságot, illetve a magyarországi Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével és annak keretén belül megalakult Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Szövetségek Nemzeti Fórumával való együttmű ködés, amelynek a Csíki Vállalkozók Egyesülete is alapító tagja. – A Jótékonysági Katalin-bált nem tudtuk megszervezni a megszokott módon, de a közösség összefogott, amellyel az online oktatás, internetelőfizetés költségeihez járulunk hozzá. Ennek érdekében Magyarország csíkszeredai Főkonzulátusával közösen létrehoztunk egy online, Facebook-eseményt – fűzte hozzá az ügyvezető. Mint kiderült, a közel egy hónapig tartó gyűjtés során rekordösszegnek számító 100 000 lejt sikerült összegyű jteniük. Így tíz csíkszeredai iskola kétszáz diákjának tudtak segítséget nyújtani a szervezők. A fent említett összegből fedezni tudják az internethálózat bekötését, valamint az egyéves felhasználói díjat egyaránt. Gazdasági fejlesztésre törekszenek A beszámolók után az egyesület meghívottja, Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere köszöntötte a résztvevőket. – Az önkormányzat talán legnagyobb feladata és kihívása az elkövetkező években Csíkszereda gazdaságának fejlesztése. Ehhez elsősorban partnerekre van szükség. Egyik ilyen partnerünk a Csíki Vállalkozók Egyesülete – tette hozzá a városvezető, majd röviden ismertette a városvezetés közép- és hosszú távú terveinek egy részét a város gazdasági fejlesztésére vonatkozóan. Ezután következett a tisztújítás. A tagság, az elmúlt két év elnökségét egyöntetű en visszaválasztotta. Így Márk-Csucsi Róbertet az egyesület élére, az elnöki tisztség betöltésére, Nagy Istvánt és Vorzsák Szabolcsot pedig az alelnöki tisztségre választották meg a következő két évre.

Fülöp Orsolya



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!