Lapunkban időnként jelentkezik egy-egy jeles értelmiségivel készített születésnapi beszélgetéssel Székely Ferenc. Ő maga is idén ünnepelte 70. születésnapját. Az alábbi recenzió legyen egyben a szerző születésnapi köszöntője is. Isten éltesse, hogy még sokáig végezhesse szerteágazó, áldásos tevékenységét. Komoróczy György írása. A nemrégiben Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett erdőszentgyörgyi publicista és néprajzkutató a kilencedik – a fenti címet viselő – interjúkötettel ajándékozta meg olvasóit (Üveghegy Kiadó, Százhalombatta, 2021). A kötetenként tíz személyt/személyiséget bemutató és őket faggató riporter e sorok megjelenésekor már a tizedik kötet szerkesztésén dolgozik, tehát nemsokára száz erdélyi és nem erdélyi közismert és érdekes alkotó értelmiségi – tudós, író, költő, művész, újságíró, szerkesztő, közéleti szereplő – pályafutásáról ad számot nekünk. Interjúalanyai közt találunk szép számban kimagasló teljesítményű személyiséget is. Arra a kérdésre, hogy miként kedvelte meg Székely Ferenc az interjút – mint publicisztikai műfajt – válasza egyszerű volt: Évekkel ezelőtt egy jeles erdélyi író közelgő nyolcvanadik születésnapja alkalmával hirtelen az az ötletem támadt, hogy készítsek vele interjút. A beszélgetés jól sikerült, közölte is az egyik székelyföldi napilap. Tovább már jött minden magától – mondta. Talán nem árt itt megemlítenem, hogy a beszélgetés az interjú műfajcsaládon belüli laza, kötetlen műfaj, a közérdekű, társadalmi problémák mellett belevegyülhetnek egy másik műfaj, a portré elemei is, és a megkérdezett saját pályájának, életének fontosabb állomásait beszéli el. Ilyen beszélgetős portrékötet a Székely Ferencé is. Gazdag tartalmú életpálya bontakozik ki tíz interjúalany elbeszéléseiből, amelyekből a közérdekű társadalmi, történelmi, tudományos, művészeti-irodalmi, politikai információk mellett betekintést nyerhetünk korunk aggasztónak tűnő bajaiba is, mint amilyenek például a globalizáció árnyoldalai, a szélsőséges liberalizmus negatív hatásai vagy a keresztényüldözés erősödő hullámai. A gazdag tartalmat, sok tapasztalatot rejtő válaszokat a megkérdezettek életkora is szavatolja: a legfiatalabb 65 éves, a legidősebb 95. A könyvben található sorrendben: Bandi Árpád matematikatanár, Bolyai-kutató (95); Erdei János New York-i rádiótudósító (65); Haáz Sándor zenetanár, karnagy (65); Jakab Sámuel talajkutató, földrajzi szakíró (90); Kákonyi Csilla festőművész (80); Márkus Béla irodalomtörténész (75); Nászta Katalin színművész, költő (70); Székedi Ferenc újságíró, szerkesztő (75); Tomcsányi Mária televíziós újságíró (75); Tóth Béla rádiós újságíró (80). A címválasztás a szerzőt dicséri: a (templom)torony szimbóluma lehet egy-egy településnek, ősidők óta szerep jutott neki a történelmen kívül az irodalomban, művészetekben, építőművészetben is. Távolban egy fehér torony. Kákonyi Csilla festőművész válaszai alapján született ez a könyvcím. A művésznő, miután beszél gyermekkoráról, édesapja orosz hadifogságáról, Bernády György marosvásárhelyi városépítő polgármesterről, a Magyar Autonóm Tartományról, az Állami Székely Színházról, a „vasfügöny” lehullásáról, a 21. századhoz érve azt mondja: „(…) felbomlóban lévő hatalmas emberközösség morális kiürülésének vagyunk tanúi és résztvevői (…) Az a keresztény európai kultúra, amely magasrendű erkölcsi-tudati alapot, megtartó értékrendet adott, és egyúttal önvédelmi, önszabályozó eszköz az embernek, mára már romokban hever.” Amikor a riporter az Atlantisz üzen című festményéről faggatja, azt mondja: „Látva az emberi társadalom súlyos válságát, eszembe jutott Atlantisz, az egykor virágzó földrész tengerbe süllyedésének története. A képen a távolban látható fehér templomtorony Erdély népének hitét, Istenben való bizodalmát, a megmaradás reménységét hivatott megjeleníteni.” A többi interjúalany válaszaiból is értékes, tanulságos ismeretekkel gyarapodhatunk. Bandi Árpád matematikatanár, Bolyai-kutató sok információval szolgál a nevezetes családról: felmenőkről és leszármazottakról egyaránt. Így összegez: Az évszázadok során igaz, hű, az egyházukat támogató, a hazáért harcolni is tudó, elkötelezett, tudós magyar embereket és nagyszerű asszonyokat, édesanyákat és nagymamákat találunk közöttük. Erdei János, a Marosvásárhelyi Rádió amerikai tudósítója megszabadulva a Szekuritáte zaklatásaitól New Yorkban kötött ki és végezte feladatát. 2001. szeptember 11-én lakásának ablakából nézte végig az ikertornyokat ért terrortámadást, a jelképnek tartott épületek rombadőlését. Haáz Sándor, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia karmestere azt tartja, hogy a sok munkával megszerzett hírnevet, az eredményt megtartani csak szeretettel, szigorral és humorral lehet. Amint mondja: A székelyruha egy csodálatos ruházat, nem is csoda, ha nagyapám, Haáz Rezső beleszeretett ebbe a néprajzi csodába. A székelyruhához nem találnak a mai bóvlik: tetkó, pirszing (piercing), extrémre nyírott hajak. Bohócokat nem engedek színpadra – mondja. (Zárójelben hadd jegyezzem meg: Bravó, Karnagy Úr!) Jakab Sámuel a falu és a föld szerepéről, szeretetéről, tudományos kutatásokról beszél megemlítve történelmi/arisztokrata személyeket, szaktekintélyeket és elmondja egyebek mellett a termőföld tízparancsolatát, amelyek közül most csak a tizediket említem: „Ne feledd, hogy a talajon nemcsak állsz, hanem élsz is.” Márkus Béla magyarországi irodalomtörténész, egyetemi docens és Nászta Katalin erdélyi származású, Magyarországon élő színművész, költő a hazai és magyarországi irodalomtudomány és irodalmi élet egy bizonyos korszakába nyújt részletes, színvonalas betekintést. Három erdélyi újságíró, szerkesztő: Székedi Ferenc, Tomcsányi Mária és Tóth Béla sok hasznos történelmi, közéleti, politikai, sajtótörténeti ismerettel gazdagítanak bennünket, jól láttatják velünk a ’89 előtti és utáni történéseket. Beszélnek a sajtó szerepéről, az újságírók cseppet sem könnyű sorsáról, felelősségéről, a diktatúra cenzúrájáról tévében, rádióban, újságban, a „virágnyelven” megfogalmazott műsorokról és a szabad világ hozta lehetőségekről (beszélgetések volt politikai foglyokkal, meghurcolt értelmiségiekkel, emlékezés üldözött, tiltott személyiségekre). Hogy a könyvben megszólalók mit üzennek az olvasónak? Egyebek mellett azt, hogy megbolydult világunkban nagy szükség van a családközpontú életvitelre, hagyományaink, szokásaink őrzésére, magyar és európai keresztény kultúránk ápolására. Nem jelent ez bezárkózást, és nem zárja ki sem a fejlődés, sem a jövőépítés lehetőségét.