Hirdetés

Szakközépiskolák megoldása a járványhelyzetre


A Hargita megyei szakközépiskolák jelentős része a második félévre ütemezte a szakmai gyakorlat lebonyolítását, abban reménykedve, hogy a tanévnek ennek az időszakában már megoldható lesz a műhelyekben és gazdasági egységeknél a személyes jelenlétet igénylő gyakorlati képzés. Az érintett oktatási intézmények számára a tanév sikeres lebonyolításához nélkülözhetetlen a tényleges iskolai oktatás elindítása. 

A koronavírus-járvány idején alkalmazott online oktatási rendszer az elemi osztályok mellett a szakosztályokban nehezítette meg a tanítás zavartalan menetét. A szakoktatásban, illetve duális szakképzésben érdekelt tanintézmények egyik lehetősége az volt, hogy megkönnyítsék a diákok, illetve a szakoktatók helyzetét, ezért átcsoportosították a tananyagot, és az első félévben az elméleti oktatásra, míg a második félévben a szakmai gyakorlatra fektetik a hangsúlyt. 
Főként a kilencedik osztályokban okozott problémát az online térbe kényszerült gyakorlati oktatás, hiszen a szakképzésbe frissen érkezett diákok semmilyen szakmai gyakorlattal nem rendelkeznek, így az önálló, oktató videók alapján történő munkavégzésre nincsenek felkészülve.
– Van a gyakorlati oktatásnak is egy része, amit meg lehetett oldani online, ilyen az eszközismeret, munkavédelem. Az alap-anyag-ismeret átadásához már szükséges a személyes jelenlét, hiszen a diákok megfogják, megtapintják, kézbe veszik a különböző anyagokat. Amit tudtunk, megoldottunk tehát online, de továbbra is fenntartom, hogy ezzel a módszerrel nem lehet mesterembereket, kőműveseket, ácsokat, víz-gázszerelőket képezni – mondta lapunknak Szén János, a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola igazgatója. 
A csíkszeredai tanintézmény vezetője szerint a második félévtől hetente két napot lesznek szakmai gyakorlaton a diákok.
Szintén a második félévben szeretné megoldani a szakmai gyakorlatok nagy részét a székely­ud­var­helyi Kós Károly Szakközépiskola vezetősége.
– Amikor láttuk, hogy valószínűleg az első félévet online oktatásban kell megtartanunk, átcsoportosítottuk a tananyagot, és az elméleti oktatásra fókuszáltunk. A második félévtől elkezdjük megszervezni a szakmai gyakorlatokat, természetesen mivel a duális oktatásban élelmiszeripari szakjaink vannak, tehát pincéreket és szakácsokat képzünk, egyeztetnünk kell a gazdasági egységek vezetőivel is, hogy milyen szabályok mentén tudják foglalkoztatni a fiatalokat – részletezte Végh Jenő igazgató.
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség szakoktatásért felelős tanfelügyelője szerint a szakképzésben részt vevő cégek jelentős része hajlandó arra, hogy a tanulóknak megtérítse a koronavírusteszt árát. 
– Az élelmiszeriparban és egészségügyi posztlíceumi képzésben ez szinte elengedhetetlen, hiszen a cégek is meg kell feleljenek a járványügyi előírásoknak – nyilatkozta lapunknak Kedves Mónika szaktanfelügyelő.
A gyergyószentmiklósi Batt­hyány Ignác Technikai Kollégium igazgatója szerint a végzős osztályok diákjainak egy részét az első félévben is fogadták az iskolával szerződésben álló cégek.
– Egyeztetünk a cégekkel, és azok, amelyeknek a belső rendszabályzata megengedte, illetve vállalták, hogy leteszteltetik a diákokat, ezzel pedig a higiéniai, illetve járványügyi előírásoknak is eleget tettek, kis létszámban, de fogadni tudták a tanulóinkat szakmai gyakorlatra – mondta Farkas Zoltán igazgató.
A megkérdezett iskolaigazgatók szerint a tananyag átcsoportosításának és a második félévtől várhatóan elinduló tantermi oktatásnak köszönhetően a szakképzésben nem lesz jelentős a lemaradás.


Pál Bíborka


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!