Nos, úgy tűnik, lassan-lassan visszatérhetünk a régi életünkhöz, fellélegezhetünk a szó szoros és átvitt értelmében is. Lekerült arcunkról a maszk, de azért még ott kísért, ha vásárolni vagy ügyeket intézni megyünk. De mi már mindennek örülünk. Annak főként, hogy végre megengedték, újra szabadon járjunk-keljünk, s ezt ki is használta mindenki a pünkösdi hosszú hétvégén, a vendéglők teraszai, belső terei zsúfolásig megteltek, a kirándulóhelyeken is tömegesen nyüzsögtek a turisták. Mintha eltűnt volna a vírus, vagy egyáltalán nem is létezett volna. Hosszú volt ez a másfél év, kihúzódott a tél is jócskán, lemerültek tartalékaink, mindenféle értelemben. De semmi gond, fő az optimizmus, érkeznek a jobbnál jobb hírek is, világszinten csökken a koronavírussal fertőzöttek száma, természetesen az oltásnak köszönhetően, írják szintén ugyanott. Nálunk az országban pedig már csak napi háromszáz új beteget tartanak számon, ami szintén új reményre ad okot. Ha nem tudnánk ezeket a híreket, akkor sem történne semmi, s talán kevesebbet aggódnánk például amiatt, hogy a koronavírus miatt padlóra került Indiában felütötte a fejét egy újabb betegség, a feketegomba-fertőzés. Az életet is fenyegető mukormikózist – amely többnyire a cukorbetegeket érinti – a COVID-19 kezelésére használt szteroidok hatására vezetik vissza, azok ugyanis elnyomják az immunrendszert, ami megteremti a gomba agresszív terjedésének feltételeit, mondják az orvosok. Minket meg azzal nyugtatnak, pánikra semmi ok, fejlett országokban ritkán fordul elő. Aggodalomra ad viszont okot, hogy bár nem kötelezik egyelőre az oltást, mégis megkülönböztetik az oltottakat a nem oltottaktól, korlátozzák mozgásterüket, szabadságukat. Márpedig, ha mindenkinek jogában áll nem beoltatni magát, akkor ne érje semmilyen hátrányos megkülönböztetés, gondolom ismét naivan. Nyugat-Európában élő, egészsége teljében lévő ismerősöm panaszolja feldúltan, hogy kávét ivott volna egy kocsma teraszán, ám vakcinaigazolvány hiányában nem szolgálták ki. Sikerült újra összeugrasztani a társadalmat, oltottakra és nem oltottakra. Világos és sötét bőrűekre. Egyikük dolgozhat, kiülhet a teraszra, mehet moziba, színházba, koncertre, nyaralni, ahová csak akar, a másik nem. Milyen szabadság az, amihez igazolvány kell? – teszik fel sokan jogosan a kérdést. Ha a gyerekek csak a kötelező oltásokkal mehetnek oviba, közösségbe, akkor ezt az oltást miért nem teszik kötelezővé? És akkor nem lenne kérdés a korlátozás… Vagy ha már úgy döntöttek a politikusok, hogy szabadon rendelkezhetsz, hogy beoltatod magad vagy sem, akkor mégis milyen alapon korlátozzák az egészséges embereket a szabadságukban? Kicsit olyan ez az egész állapot, mint vihar előtt a csend – mondja egyik ismerősöm. És valóban óvatosak vagyunk, ki-kibújunk csigaházainkból, de még nem merjük elengedni magunkat. Most már tudjuk, saját bőrünkön tapasztaltuk, hogy ha eldöntik törvényhozóink, nem mehetünk ki az utcára, akkor otthon kell maradnunk. Olyan társadalomban élünk, ahol elhitetik velünk, nem az a jó, amit mi annak tartunk, hanem, amit néhány olyan ember mond, akit nem is ismerünk. Aki nem lép egyszerre, azt elakasztják. Hát egyelőre így állunk. Kíváncsian várom a film végét…

Nagyálmos Ildikó